2011. augusztus 22., hétfő

Mennyei prófécia - 12 felismerés



A Mennyei Prófécia üzenete, hogy "spirituálisnak lenni" több mint csupán elméletben hinni néhány istenségben. Maga után vonja az élet egy teljesen más dimenziójának felfedezését, amely kizárólag spirituális szinten valósul meg. Ha valaki egyszer felfedezi a spiritualitást, az felismeri, hogy a világegyetem tele van mindenféle váratlan találkozással, megérzéssel és titokzatos, rejtélyes véletlenekkel, melyek mindegyike életünk és valójában az egész emberiség történelme mögött rejlő magasabb cél elérésére irányul. Ekkor az egyetlen kérdés az erre a valóságra ráébredő kereső számára az, hogyan működik valójában ez a titokzatos, rejtélyes világ, illetve az, hogyan kezdjen bele, hogy saját életében is átélhesse a világ titkait, ezeket a csodákat. Ezeknek a válaszoknak gyakorlatiasnak kellett lenniük és működőképesnek az igazi világban, bármilyen misztikussá vált is az.

A tizenkettedik felismerés mutatja meg majd végül, hogyan éljünk (hogyan kell élni) magasabb szinten ezzel a spirituális tudással.

A Dokumentum több olyan képességről ír, amelyek még nem fejlődtek ki az emberekben. A Dokumentum minden egyes része a spirituális tudás egy úgynevezett „Összefüggésének" van szentelve, amelyek közvetlenül a régi prófécia felismeréseire utalnak. (Integration: integráció, egységesülés – itt Összefüggésnek fordítottam)

Többféle néven nevezhetjük a felismerés élményét – a zóna, fokozott érzékelés, vagy szinkronisztikus áramlat. Minden elnevezés egy közös, központi jellemzőt igyekszik megfogalmazni: az ember (tapasztalati) élményszintjének hirtelen megemelkedése, amikor meghaladjuk a megszokottat és az események menetében egy magasabb szintű értelmet találunk.

Ez a szinkronisztikus érzékelés valamilyen módon a "középpontba helyez" minket, és túl van azon, amit az egyszerű véletlenektől várni lehetne - mintha egy magasabb rendeltetés, sorsszerűség bontakozna ki. Ehhez a megtapasztaláshoz az szükségeltetik, hogy minden egyes Összefüggést sorjában elsajátítsunk és életünk részévé váljanak, egyik a másik után, kezdve az elsővel: Meg kell tanulni fenntartani a szinkronisztikus áramlást.


Az Első Összefüggés arra hívja fel a figyelmet, hogy módunk van a szinkronisztikus áramlatban maradni. Korunkban az anyagi tekintetben könnyű élet egyre nehezebbé válik, kiterjedt pénzügyi és társadalmi bonyodalmakkal, szakadásokkal teli. Ez az Összefüggés mégis azt hirdeti, hogy minden kihívás egy komolyabb, jelentőségteljes spirituális ébredést vált ki belőlünk, ráébredhetünk több új képességre és érzékelésmódra.

Mindannyiunknak dönteni kell: magunkévá tesszük ezt a mélyebb spirituálist, vagy balsejtelmekben és félelmekben merülünk el? Ez egy kihívás. A bátorságé, de egyben a gyakorlatiasságé is. Bizonyos értelemben az események arra kényszerítenek bennünket, hogy eszméinket, hitünket átültessük a gyakorlatba és cselekedjünk. Az egyetlen lehetőség, hogy túléljük a világban lévő zűrzavart, amellyel szembe kerültünk, hogy másként éljünk, hogy életünket más módon folytassuk.


Az első képességünk, amely megmutatkozik majd, hogy képessé válunk a szinkronisztikus áramlatban maradni. Amikor a titokzatos véletlenekkel egyre gyakrabban találkozunk, akkor végül is megtapasztaljuk és megtanuljuk, hogy nem csak vezetnek bennünket, de védelmet is élvezünk ennek a történelmi időszaknak a veszélyeitől. Azok közülünk, akik rájövünk, hogyan maradjunk az áramlatban és hogyan építsük be ezt a tudást életünkbe, megkönnyítjük a többiek számára a későbbiekben a nyitást. Egyszerűen azért, mert befolyással vagyunk másokra.

Ha túl sokan kudarcot vallunk, hogy előre lépjünk ebben a tekintetben, akkor lehet, hogy ezt a tudás egyáltalán nem sikerül elsajátítanunk és a tudás elveszhet a történelemben. Mindannyiunknak személyes, egyéni döntést kell hoznia.


A szinkronisztikus élmény az a jelenség, amely mindannyiunkat előre visz. Ha gyakrabban, következetesebben éljük meg az élményt, akkor észrevesszük, hogy életünk egy sorsszerű irányba próbál elindulni. Elevenebbnek, életerősebbnek, élénkebbnek érezzük magunkat. Ha a szinkronisztikus áramlatba lépünk, tisztaság, világosság és elevenség, amit nyerünk. Ha kikerülünk az áramlatból ez az, amit vesztünk. Most lehetőségünk van, hogy ne csak a szinkronicitás jelenségével kapcsolatban érjünk el egy fokozottabb érzékenységet, de egész szellemi természetünkkel kapcsolatban is tisztább legyen a kép. Ha elszalasztjuk ezt a lehetőséget, az kihatással lehet egész jövőnkre és gyermekeink jövőjére. Minden egy teljesen más irányba fordulhat.

Ha mind a tizenegy összefüggést elsajátítjuk, eljutunk az utolsóhoz, a tizenkettedikhez. Ekkor nem csak azzal kerülünk teljesen tisztába, mi is valójában a spiritualitás az életben, de képesek leszünk az idő nagy részében élni is azt. Csak annyit kell tennünk, hogy tanuljunk meg és tudjunk emlékezni; ez az áramlat lehetséges, az létezik.

Összefoglalva:

Tudatosan számítsunk a következő szinkronisztikus eseményre, ami azt jelenti, hogy egy „várakozó éberségi" állapotba kell kerülni. Egy hangulatba, amely talán most még elsőre nem egyszerű, mert mindig azt gondoljuk, hogy le vagyunk maradva, túl sok a tennivalónk. Ha ebben az éber állapotban maradunk, az azonnal segít, mert az idő múlását lassító hatása van.


Minél inkább le tudunk lassítani mindent és várni, hogy a szinkronisztikus esemény bekövetkezzen és megmutassa az utat, annál könnyebb lesz kézben tartani és irányítani az életet. Végül szokásunkká válik, és egyszer csak mindenféle rejtélyes véletlen történik, mintha sorsunk kibontakozna. Nem marad más tennivalónk, mint az áramlatban maradni.


Ahhoz, hogy ezt megtegyük, meg kell tanulni kapcsolatot teremteni és kommunikálni másokkal, hogy mi történik velünk.


Ha végig el akarjuk sajátítani az összefüggéseket, azzal kell kezdenünk, figyeljünk arra, hogy a teljes igazságot mondjuk magunknak és másoknak is, arról ami történik, mindegy mennyire ezoterikusnak, vagy elvontnak tűnik az. Ha a szinkronicitást fenn tudjuk tartani, akkor az embernek nagyon ébernek kell lennie, mert ez az a rejtélyes áramlat, amely a többi összefüggéshez elvezet.


A Dokumentum két részre osztja a Tizenkét Összefüggést: az első öt Összefüggés az „Alap", a spirituális tudatosság alapja. A többit úgy nevezi, hogy „Felemelkedés a Szent Akarathoz" (Sacred Influence - szent hatás, befolyás) (Istenhez?)".


A Második Összefüggés... megértése akkor kezdődik, amikor észrevesszük, hogy az emberek közötti beszélgetés, annak témájától függetlenül, mindig egy eszmecsere. Nézetekről, vagy világnézetekről – és ez az emberiség evolúciójának alapvető mechanizmusa, amely a tudás, az ismeretek egy történelmi fokáról a következő szintre segít.


Amikor egyensúlyban lévő emberek érintkeznek egymással, a szinkronisztikus igazság, a világnézetekkel kapcsolatos eszmecsere folyamata teljes tudatosságra emelkedik. Ezt a mélyebb tudatossággal bíró kapcsolatot nevezi a Dokumentum Tudatos Párbeszédnek. A párbeszéd szintjei és a beszélgetésben résztvevők tudatossága akkor felemelkedett, amikor mindkét ember tudatában van az őket körülvevő történelmi összefüggéseknek.


A Második Összefüggés lényegében a nyugati társadalom történelemének megértése volt, különösen a modern kor, a világi időszak kezdetén bekövetkezett pszichológiai változásé, elmozdulásé. Lényegében, ez a tudatosság ébredését jelölte – amelynek (folyamatos) fenntartásával azóta is gondjaink vannak. A Dokumentum arról beszél, hogy az anyagi világ és a világi élet egy ötszáz-hatszáz éves téveszméjéből ébredünk fel – tudni szeretnénk mi az élet igazából, mi az élet valójában.


A Második Összefüggés azt mondja ki, hogy mindenki, aki fenntartja a szinkronicitást és emlékszik a tudatra ébredés összefüggésére, azt hozzásegítik, illetve ráirányítják, hogy a Tudatos Párbeszéd Áramlatába kerüljön. Ennélfogva része lesz egy egész világra kiterjedő közmegegyezés(konszenzus)-építő folyamatnak, hogy feltárja spirituális természetünk igazságát.


Amikor mindenki így cselekszik, tehát éber és tudatos marad, akkor rájövünk arra, amit tudnunk szükséges. „Energiaszintünk fent tartása" fontos, hogy befolyásunkat fejlesszük, illetve kibontakoztassuk képességünket, ahogy hatni tudunk másokra.


A Dokumentum azt mondja, meg kell barátkoznunk azzal a ténnyel, hogy személyes valóságunk fertőző, példánk ragadós. Mindenek előtt mindannyiunknak saját magunk számára kell bebizonyítani, hogy a spiritualitásról levont következtetéseink valóban működnek, mielőtt másoknak azt átadnánk, mint igazságokat. Ha magunkban belül meg vagyunk róla győződve, hogy spirituális tapasztalataink valósak, akkor teljes nyitottsággal és egészében meg kell azt élnünk. Mindenkinek el kell mondani, mert ha valóban létezik a befolyásolás, akkor az mindenkinek segít, hogy gyorsabban elérje az (élmény) észlelésnek, a megtapasztalásnak egy magasabb szintjét.


Végül elérünk az egészet irányító (bizonyos) törvényekhez: a spiritualitás alapvető, természetes törvényeihez.


A Harmadik Összefüggés azt mondja ki, hogy ezeket a törvényeket már felfedezték, illetve felismerték.


Ahhoz, hogy tovább haladjunk, ezt csak igazolni kell magunk előtt, saját életünkben kipróbálni, aztán összhangba kerülni a törvényekkel. Ebben az időszakban fokozott ösztönzést érzünk. Mintha fokozattan ösztönöznének bennünket, hogy megtegyük ezt.

Szövetkeznünk kell, Egységbe kerülni, mert ez az egyetlen módja, hogy elkerüljük a Gyorsuló Karmát.

Az „Igazság törvénye" tartja fenn a Szinkronisztikus áramlatot és az irányítja, az alakítja a helyzetet, amikor a Tudatos Beszélgetés során megmásítjuk az igazságokat, elég, ha kicsit is csúsztatunk. Ha hitelt érdemlően emelted tisztaságod és az energiát, akkor igen drámai dolog következik be, amikor valamiről hazudsz. Egy azonnali érzelmi energia csökkenés, egy zuhanás, összeomlás. A tudatosság magasabb szintjein nincs olyan, hogy elfogadható hazugság, vagy ferdítés. Az Igazság Törvénye teljes, feltétlen és korlátlan. Ha nem maradunk tisztességesek legjobb tudásunk szerint, az mindenkit sért: bennünket, mert tisztaságunkat és energiánkat csökkenti, romba dönti; és másokat is, mert ilyenkor nem élvezhetik őszinteségünk és pozitív befolyásunk előnyeit.


A Kapcsolat Törvénye az egymás közötti, az egymáshoz való kapcsolódásunkról szól. Mert mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, érezzük, érzékeljük, amit mások éreznek és gondolnak. Ahogy haladunk előre az Összefüggéseken, ez az érzékelés még inkább kifejlődik bennünk. Ám már most is mindenki birtokában van egy alapszintű érzékelésnek. Ahogy tudatosságunk növekszik ez az érzékenységünk is növekszik. Az emberiség elér egy olyan pontra, amikor az ember jobban teszi, ha nem hazudik, még egy kicsit sem. Minden nappal növekszik azok száma, akik képesek ezt érzékelni. A hazugság egyszerűen nem működik a továbbiakban. Mivel a Karma egyre gyorsul, az igazságtalan manipulációk (következményei) nagyon gyorsan visszaütnek.


A Karma Törvényét nem megtorlásra tervezték, hanem arra, hogy pozitív kiigazító hatása legyen. Nyilvánvalóan a következő módon működik: AzUniverzum szellemisége a spirituális növekedésre bátorít bennünket és azt támogatja. Ha az igazságra összpontosítasz, akkor a Szinkronicitásod szárnyalni fog. Ha részesévé válsz egy hazugságnak, egy valótlanságnak, akkor olyan személyt vonsz be életedbe, aki hasonlóképpen viszonyul hozzád. Ismételten, nem megtorlásként, vagy büntetésként, hanem csak azért, hogy lásd, milyen érzés ha neked hazudnak. Így fordulhatsz ismét az igazság felé.


Ha nem értjük meg ezt az üzenetet, a válaszok egyre szélsőségesebbek lesznek, éppen azért, hogy magukra vonják figyelmünket. Csak annyit kell tennünk, hogy figyeljük mi történik saját viselkedésünk vonatkozásában. A Karmának semmi köze a bosszúhoz, a "megfizetéshez", csak visszatükrözi, amit te teszel. Néhány ember a karmát kifogásként használja, így egy bizonyos viselkedésminta másolását folytatja, azt gondolva, hogy mindenki így tesz, így bánik velem, miért ne tehetném én is ezt másokkal?


Ők nem értik meg a lényeget, a tényt, hogy azért találkoznak valamivel vagy valakivel, hogy megváltozhassanak.


A Szolgálat Törvénye az Univerzum működéséhez hasonló és ahhoz ahogy elménk is felépül. Valahogy tudjuk, mire van szüksége a köröttünk lévőknek és amikor válaszként teszünk valamit, egységbe, összhangba kerülünk ezzel a törvénnyel. Csak rá kell gondolnod: „Hogyan segíthetnék?", „Hogyan lehetnék szolgálatára?"


Valami mindig eszedbe fog jutni. Minden szükséges eszköz és forrás a rendelkezésedre fog állni, hogy segíthess. Úgy fogod érezni: mindig a megfelelő helyen és időben vagy, hogy változtathass a helyzeten.


A Harmadik Összefüggés az Egységbe, az összhangba kerülésről, a Szövetségről szól.


Az egyre gyorsabban és gyorsabban érkező Karma hiányosságainkra mutat rá, azért, hogy valamit tehessünk (hiányosságaink kijavítása) érdekében. Ha a legjobb tudásod szerinti igazságnak megfelelően kezdesz élni és megérted, hogy másokat szolgálni és jó példát mutatni a lehető legjobb dolog, amit saját érdekedben tehetsz, akkor minden megváltozik. Egységbe kerülsz azzal az elvvel, amely szerint az Univerzum működését megtervezték. Ha egységbe akarsz kerülni, ha az összhangot keresed és azon gondolkodsz, miképpen tudsz hasznos lenni, akkor olyan embereket vonzol életedbe, akik neked fognak segíteni. Akkor Szinkronicitásod szárnyalni fog és álmaid igazán életre kelnek.


A Dokumentum azt mondja: ahogy a spirituális tudatosság növekszik, meg fogjuk tanulni, hogyan vegyük észre a gyanús jeleket, a figyelmeztetéseket, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a közelgő támadásokat és baleseteket elkerüljük. Ezt a szintet a Negyedik és Ötödik Összefüggés megismerésekor érjük el.


A Negyedik Összefüggés talán az „Alapok" leglényegesebb, legfontosabb része, mert ez mutatja meg igazán, hogy mi forog kockán. Amikor képessé válunk az Egységben, Szövetségben (Alignment) maradni, és tartani magunkat az igazsághoz, akkor meglátjuk, milyen erőszakos, támadó és nyomuló a világ némely eszmerendszere. Nem haladhatunk tovább, amíg meg nem értjük ezeket a terjedő ideológiákat és meg nem értjük, mennyire veszélyesen sarkítanak, és milyen szélsőségesek ezek. Csak ekkor ismerhetjük fel, hogyan különítsük el magunkat ezektől a valótlanságoktól... és hogyan törjünk át, hogy hatoljunk be egy olyan területre, ahol szembe tudunk ezekkel szállni.


A Negyedik Összefüggés következtetése - csak egy megoldás van azok számára, akik elvesztek egy eszmében és rabjai egy ideológiának. Nekünk, akik az egységben, szövetségben vagyunk és egy központi igazságot vallunk, nekünk kell elérnünk őket. Közülünk annyi (megfelelő számú) embernek kell elsajátítani az Összefüggéseket, amíg együtt elég befolyásunk lesz rájuk, hogy meggyőzzük őket. Mielőtt túl késő lenne. A Megegyezés az egyetlen lehetséges út. Az emberek egy szempillantás alatt képesek megváltozni.


Mindannyiunknak el kell ismerni, hogy egyedül nem vagyunk képesek elég ráhatással, elég befolyással lenni az ilyen emberekre és ellenállni nekik, vagy szembeszállni velük. Át kell törnünk és el kell érnünk magunk egy hatalmasabb, kegyesebb részéhez... és ott védelmet, "oltalmat" találni.


A Dokumentum azt állítja, hogy az emberek sokkal nagyobb gyakorisággal válnak nyitottá az Isteni Kapcsolatra (God Connection), mint azt a legtöbb ember gondolja. Ez az Univerzum természete, ennek megfelelően működik elménk is, így van kitalálva.


Az Ötödik Összefüggés lezárja, befejezi azt, amit a Negyedik elkezdett. Ha egy belső indíttatásból kiindulva tartjuk magunkat az igazsághoz és az egységben maradunk a legveszélyesebb ideológiai valótlanságokkal szemben is, megbecsülésként, mintegy jutalomként agyunkban feltárul valami. Tudjuk, hogy önmagunkban nem vagyunk képesek szembenézni ilyen fajta veszéllyel, pusztán saját egónk teherbírása miatt. Senki sem képes rá. Mégis, ez a felismerés megvilágít egy ösvényt, amely ott van előttünk és megtapasztalunk egyfajta áttörést – egy olyan áttörést, amely egy Isteni Összekapcsolódáshoz vezet, ösztönös megérzéseket és Szinkronicitást eredményez, amely védelmünkhöz, oltalmunkhoz szükségeltetik.


Úgy tűnik, hogy ez az oltalom (Protection) egy természetes része a Kapcsolat, illetve a Kapcsolódás Törvényéből eredő öröklött spirituális képességünknek.


A Dokumentum szerint ha valaki megtapasztalta az áttörést, az Istennel való Összekapcsolódást, akkor ő végzett a Spiritualitás Alapjaival (Foundation of Spirituality), elért egy stabil tudatossági szintet. Innen haladhatunk tovább ha akarjuk, a hátralévő Összefüggésekre – egy utazásra, melyet így nevezhetünk: Felemelkedés a Szent Akarathoz (Rise to Sacred Influence).


A Dokumentum ezt a felemelkedést a teljes Isteni Kapcsolódás (Divine Connection) szisztematikus felelevenítéseként írja le, lépésről lépésre, ahogy tudatosságunkat újra felemeljük erre a magasabb szintre. Ez a tizenkettedik szint felfedezésével csúcsosodik ki. Ennél a pontnál képesek leszünk fenntartani a tudatosságot. Nagyon világosan elmagyarázza, hogy az áttörés időpontjában körülöttünk levő minden ember fontos okból van ott jelen. Ők alkotják azt a csoportot, amely gyorsan átsegíthet téged a további Összefüggéseken.


Van egy másik fontos oka is, hogy ők (a többiek) ott vannak veled: együtt alkothatjátok meg azt a dolgot, amit a dokumentum „Példa, vagy Minta Egyezségnek" nevez (Template of Agreement). Ennek szerepe, hogy minden Összefüggés igazságával kapcsolatban egyezség jöjjön létre és ezáltal, az egyezség erejével befolyással legyen másokra. A Minta, vagy Példa Egyezségek, ahogy a további Összefüggéseken át haladva befolyásunk egyre növekszik, jelentős hatással van a szélsőségesekre. Egy központi igazságot fogunk szétárasztani, szétsugározni szerte a világba.


Egy Mintacsoport (Template Group) nem haladhat tovább, amíg minden tagja meg nem érti, hogy amiben részt vesznek ez az ő igazi küldetésük.


A Maják szerint egy olyan időszakba lépünk be, amikor a megvilágosodás sokkal könnyebben elérhető, de ez nem lesz senkire ráerőltetve. Észre kell vennünk, hogy a keresésben, melyben mindenki akik ma élünk részt veszünk, az a célja, hogy hozzáférjünk és elérjünk magunkban ahhoz az ismeretlen területhez, ahonnan ez a tudatosság ered.

A Hatodik Összefüggés azt állítja: ha a csoport tagjai egyszer átélik, megtapasztalják az Isteni Kapcsolódást valódi mivoltában, akkor megértik, hogy ez mindenki számára egyet jelent, az mindenkinek ugyanaz, függetlenül vallásos beállítottságától. 


Még egy dolgot meg fognak érteni: a világ minden vallása ennek a megtapasztalásnak csak egyes területeit emeli ki, illetve csak néhány szempontját hangsúlyozza. Más elemeket, egyes területeket elhanyagol, megint másokról egyáltalán nem tesz említést. Egymagában véve mindegyik vallás hiányos, egyik vallás sem teljes. Arra van szükség hogy minden vallás megmutassa, megtanítsa a többi vallás számára azt, ami Istennel való Kapcsolatunkról tanításaiban helytálló, illetve, hogy megtanulja a többi vallástól azt, ami saját tanításaiból hiányzik.


Van még egy csoport, amelynek részt kell vennie a (vallási) egyeztetésben, illetve a megbékélésben – egy csoport, amely a lehető legobjektívebb lencsén keresztül igyekszik megvizsgálni a spiritualitást. Ők a tudósok.


A Dokumentum megtárgyal néhány alapvető dolgot, amellyel kapcsolatban egy csoportnak megállapodásra kell jutnia ahhoz, hogy továbbhaladjon. Semmi esetre sem szabad azt gondolnunk, hogy bármelyik tradíció híveinek fel kellene adnia abbeli hitét, hogy választott útja helyes, illetve megalapozott. Azt igen, hogy keresniük kell a módot, miként hozhatják összhangba sajátjukkal, ami abból kimaradt, hogyan illeszthetik saját rendszerükbe mások ismereteinek legjavát. Senkinek sem kellene azt gondolnia, hogy az ő útja, az ő útjuk az egyetlen út Istenhez (az Isteni Kapcsolódáshoz). A kereszténység különösen kihangsúlyozza a Kapcsolódást, a Kapcsolatot, mint Isteni Szeretetet. A judaizmus az Isteni Kapcsolódásból leginkább a Küldetés felismerését emeli ki.


Az Ötödik és Hatodik Összefüggés fenntartásának, az érzés, vagy állapot megőrzésének kulcsa, hogy emlékezzünk, hogyan éreztünk, hogyan éltük át ezeket a dolgokat, valamint az, hogy megkeressük, hogyan hívhatjuk elő ezeket az érzéseket, ha elveszítjük őket. Ha például elveszítjük a szeretetkapcsolatot, az azért van, mert azt helyettesítettük egy alacsonyabb szintű érzelemmel.


Keresd a visszatérést a szeretethez, a Kapcsolat elsődleges, eredeti érzelméhez és ezek az alacsonyabb szintű érzelmek elmaradnak. Ekkor, ha már a Szeretetben vagyunk, az Oltalom és a Küldetés is eljön hozzánk. A továbbhaladás kulcsa a figyelem.


A Hetedik Összefüggés a Kapcsolat, a Kapcsolódás törvényeinek alaposabb felfedezéséről, azok bővebb vizsgálatáról beszél. Rá kell találnunk teljes megérző képességünkre, és észre kell vennünk, hogyan mutatnak utat nekünk.


A régi Prófécia előre jelezte, hogy egy bizonyos pontnál az emberiség magasabb szintre emeli azoknak a belső benyomásoknak az érzékelését, amit régen úgy fogalmaztak meg, hogy intuíció, előérzet és megérzés. Megjósolták, hogy a materialista világnézet dominanciájának ideje, a racionális gondolkodás és a logika előtérbe helyezésének évei után végül majd kezdjük komolyan venni a jobb agyféltekén át kapott információk értékét; hála a jobb agyféltekének van olyan képességünk, hogy úgy érezzük tudunk valamit, anélkül, hogy tudatában lennénk, pontosan hogyan, illetve honnan tudjuk.


Ennél az Összefüggésnél megértjük, hogyan működik igazán a Szinkronicitás. A szinkronisztikus észlelések idején úgy érezzük, hogy éppen a megfelelő helyen vagyunk és éppen a megfelelő pillanatban, ahhoz hogy fontos információhoz jussunk. Ha jobban megfigyeljük, észrevehetjük, hogy ezeket a szinkronisztikus eseményeket intuitív késztetések előzték meg, amelyek egy bizonyos helyre, vagy irányba tereltek bennünket, vagy kimondattak velünk valamit, amelynek eredménye a Szinkronisztikus esemény. A történelem során, a nagy felfedezések és kiemelkedő teljesítmények és eredmények idején mindig előfordult ez a fajta útmutatás, vagy vezetés, de ezek többé-kevésbé nem tudatosan történtek.


Itt az ideje felébredni és a Szinkronicitás intuitív elemeit maradéktalanabbul tudatosítani. Ennek (a tudatosításnak) kulcsa abban rejlik, hogy széles körben szokásunkká váljon, a Szinkronisztikus események bekövetkeztére számítani. Ideértve, hogy számítunk ösztönös megérzéseinkre, arra hogy azok működnek; ami része a folyamatnak. Ennek érdekében pontosan be kell azonosítanunk ezt a fajta útmutatás. Meg kell tanulnunk megkülönböztetni „utat mutató" gondolatainkat szokásos „ego stratégiai" gondolatainktól.


Az ego-gondolatok szavak, amelyeket mondunk magunknak helyzetünkről, hogy logikusan megállapítsuk, hogyan kell cselekednünk a világban. Ezek a gondolatok spontán jönnek az évek folyamán tanult dolgokból eredően. Ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor elkezdhetünk megkülönböztetni egy más fajta gondolatot típust, amely önkéntelenebbnek mutatkozik. Úgy érezzük, mintha a gondolat egyszer csak az elménkbe csöppenne, általában bármilyen logikai elemzéshez való közvetlen kapcsolódás nélkül.


Ezek a gondolatok gyakran egy képként jelennek meg, amint éppen teszünk valamit, vagy egy érzésként jelentkeznek, amely arra ösztönöz bennünket, hogy megtegyünk valamit, amit a gyomrunkban érzünk. Ezeket a gondolatokat nevezi a Documentum útmutatásnak.


Ha követjük őket, ezek az útmutatások általában elvezetnek egy-egy fontos szinkronisztikus eseményhez. Annak, hogy teljesen tudatossá váljunk ezekre a gondolatokra az a kulcsa, hogy amennyire csak lehetséges maradjunk éberek és nyitottak a következő utat mutató megérzés érkezésére, bekövetkeztére. A kulcs, hogy ne hagyjuk ezeket a megérzéseket, vagy képeket figyelmen kívül, legalább vegyük komolyan fontolóra őket.


Nem lehet elégszer ismételni; mivel egy átmeneti időszakban vagyunk, ahhoz, hogy egy racionális, logikai irányultságú világnézetet spirituális képességgel toldjunk meg, a logikát kell elsősorban használnunk, hogy kitaláljuk, hogyan cselekedjünk egy megérzés hatására. Például, amikor döntést kell hoznunk, hogy elmenjünk-e valahová, vagy ne, akkor egyszerűen képzeljük magunk elé, hogy éppen utazunk és megérkezünk arra a helyre. Ennek a módszernek az a lényege, hogy mennyire könnyen tudjuk elképzelni az utazást és a megérkezést. Ha könnyen magad előtt látod, ahogy odaérsz, az azt jelenti, hogy az egy helyes döntés. Ha a kívánt képet nehéz magunk elé képzelni, vagy egyáltalán nem jelenik meg együtt az utazás és a megérkezés, akkor elővigyázatosnak kell lenni és megtenni a megfelelő óvintézkedéseket.


Ha meglátjuk, megértjük a cselekedetek helyes folyamatát, irányát, az együtt jár az energia(szint) emelkedésével, vagy egy „kényszerítő" érzéssel, mintha valakit arra ösztönöznének, hogy megtegyen valamit.


A Dokumentum azt mondja, hogy sok különböző élethelyzetre való ráhangolódásnál alkalmazhatjuk ezt a módszert, de nem tapasztalhatjuk meg, hogy milyen mélyen vagyunk képesek ráhangolódni és összhangba kerülni, amíg nem tér vissza elég ember a Hegyhez.


A vezetéssel, az útmutatással kapcsolatban is egyezségre kell jutnunk. Az Istennek való engedelmességről sok szót ejtenek a vallások: a hangsúlyt kapcsolatunk ezen elemére legnyomatékosabban az Iszlám helyezi.


Összegezve az eddigieket:

-Az Első Összefüggés; a Fenntartható Szinkronisztikus Áramlat visz tovább bennünket. 

-A Második Összefüggés akkor működik, amikor rátalálunk a magasabb rendű igazságra, amikor teljesen őszinte a másokkal való érintkezésünk, még a kellemetlen helyzetekben is. 

-A Harmadik Összefüggés egy tágabb betekintést enged abba, mi történik, amikor tartjuk magunkat a teljes őszinteséghez. Megmutatja, ha őszintén viselkedünk, akkor összhangba kerülünk az Igazság Törvényével és képesek leszünk az Áramlást támogató más Törvények, a Kapcsolat, a Karma és a Szolgálat törvényének megértésére. 

-A Negyedik Összefüggés megmutatta milyen tétje van keresésünknek, hogy elérjük ezt a mélyebb Spirituális Kapcsolatot. Azok, akik beleragadtak a világi rögeszmékbe, a hazugság egy sokkal megosztottabb rendszerét építik fel, egyre szélsőségesebbekké válnak egymás elembertelenítésében, veszélyeztetve mindent. 

- Az Ötödik és Hatodik Összefüggés betekintést engedett, milyen mély lehet Kapcsolatunk az Istenivel, ahol Szeretetet találunk és ami a legfontosabb, oltalmat, illetve Küldetéstudatot. Itt és most, rá kell jönnünk, hogyan érjük el a „Felemelkedést a Felsőbb Hatalomhoz", illetve hogyan hozzunk létre „Példa Egyezségeket", amelyek feltételezhetően elérnek azokhoz, akik félelemben élnek. 

- A Hetedik Összefüggés megmutatta, hogyan fokozzuk még inkább a Szinkronicitást, az által, hogy követjük az útmutatást, amikor ráhangolódott állapotban vagyunk. Ez a Tudatosság, amely saját magára épül. A régi Prófécia Nyolcadik Felismerése megjósolta, hogy megtanuljuk a beszélgetések során lelkesíteni egymást, azáltal, hogy magasabb rendű énjükkel, vagy Lelkükkel szándékozunk kapcsolatba lépni és felemelni azt. 


-A Nyolcadik Összefüggés elmagyarázza, hogyan juthatunk el az elmék egyesítéséhez. Azt mondja, hogy kezdeményezhetjük az egyesülést, az egységre való törekvés, úgy nevezett „Egység Szándék" alkalmazásával.  Ez többet jelent, sokkal többet, mint pusztán az eszme, amit több vallásos hagyomány hangoztat, tudniillik, hogy mindannyian egyek vagyunk. Körülír egy teljesen új módot, ahogy az emberek viszonyulhatnak egymáshoz, melyek hatásosságát mindenki azonnal bebizonyíthatja magának. A viszonyulás új módjának megértésére a legjobb példa az a jelenség, amikor emberek egymás mondatait, illetve gondolatait továbbviszik és befejezik. Míg ez a képesség általános és gyakori, azt könnyedebben elő lehet idézni, akár idegenek között is, az „Egység Elv" gyakorlásával. Ez az elv minden emberi párbeszédnek részévé válik, ahol megtalálható magasabb rendű énünk egyesítésének szándéka. A Dokumentum tisztázza, hogy az összekapcsolódás nem az egóké, hanem a felsőbb éneké, amelyek Istenhez kapcsolódnak. Amikor két ember ily módon egyesül, mindketten nagyobbnak, többnek érzik magukat, mert nem csak saját magasabb énjükhöz, de mások magasabb tudatosságához is hozzáférésük van. A háló hatása a fokozottabb tisztánlátás és a vezetettség, az útmutatás érzése minden területen. 

Ahhoz, hogy elméink teljes mértékben egyesüljenek, akarnunk kell az Egységet, de ezen kívül még vissza kell térnünk a szeretet állapotába, amely teljesen túllép a szexualitáson. Ezt az állapotot a Dokumentum Agape-nak hívja. 


Az ilyen fajta Szeretetben összpontosulva, az Egységre vagy a Tudatos Társalgásra való törekvésnél is nagyobb mértékben, a kölcsönhatásban résztvevők felemelkednek magasabb Lélekbölcsességükhöz. Ráadásul ez a felemelkedés megsokszorozódott, amikor csoportban gyakorolták. A kereszténység és a keleti vallások hangsúlyozzák leginkább a kapcsolatnak ezt a szintjét. 


A Dokumentum azt mondja, ha több szépséget veszünk észre és látunk meg, az közelebb visz a Mennyországban létező Tudatossághoz. Ott az emberek tudják, hogyan alkalmazzák az Agapé erejét mindenkinél, különösen azok esetében, akik rabjai valamilyen ideológiának. Azt mondja, hogy a félelemben és haragban élők eléréséhez úgy kell cselekednünk, ahogy azt ők a Túlvilágon teszik. 


- A Kilencedik Összefüggés egy fontos lépés közelebb kerülni a tudatosság égi szintjéhez. Ez a kulcsa, hogy elérjük a félelemben és haragban élőket. Képesnek kell lennünk felemelni őket ebbe az állapotba. Az Agapét könnyű átélni azok iránt, akik szeretettel fordulnak feléd. Sokkal nehezebb azok felé érezni, akik ideológiailag inkább szemben állnak. Az egyetlen út hogy mindenkihez elérjünk, a tudatosságnak a Túlvilágihoz közelebb lévő, emelkedett szintjéről ered. 


A következő lépés a szent természetre való ráhangolódásra, érzékelésünk megnyitása, élesítése, és a lélekvilághoz való közeledés. Ha alaposan figyelünk, a Hegy megmutatja nekünk az Utat. Ezt a képességet régóta hangsúlyozzák a természeti népek. 


Minden, ami érzékelési mezőnkbe kerül több, mint egy külső megjelenés; annak egy érzelmi azonossága is van – amit a Kilencedik Összefüggés úgy nevez: „Azonosságérzés". Ez az emberekre is igaz. Minden személynek van egy identitás tudata, Személyiségtudata, amelyet érzelmileg észlelhetünk. Ahhoz, hogy megőrizzük a világ fokozott érzékelésének képességét, az embernek csak akarnia kell a ráhangolódást, az Agapé állapotára, a szépség egy új szintjére és gyakorolni, hogy mindent egy egyszerű fókuszon keresztül lásson. A Hegy ki fog világosodni. 


A Dokumentum azt mondja, hogy a Túlvilágiakkal való párbeszédhez és minden őket érintő nézeteltérés és elintézetlen ügy tisztázásához csak annyit kell tennünk, több energiánkat fektetjük arra, hogy ráhangolódjunk a velük való párbeszédre. Ezt sohasem késő megtenni. Olyan sok dolog van, amit el akarnak még nekünk mondani. 

-A Tizedik Összefüggés megállapítja, hogy egy magasabb tudatosság, egy magasabb tudat mindig felemelő hatással bír és magasabb szintre emel egy alacsonyabb tudatosságú személyt. Annak érzékeléséről van szó, hogy a túlvilág itt van körülöttünk. Szeretteinkkel mindent tisztázhatunk és megoldhatunk, megkaphatjuk azt a tudást, aminek ők birtokában vannak. A kulcs, hogy tegyük, amit ők tesznek: használjuk befolyásukat és a Kapcsolódás Törvényét, hogy mindenkit felemeljünk egy közös összekapcsolódott tudatosságba, Tudathálóba. Ez az Egység, a Szövetség egy más szintje. A Természeti népek (hagyományai) mindig is erre az Összefüggésre fektették leginkább a hangsúlyt, bár a Keresztény misztikusok és a Kabbala szellemében íródott egyes zsidó írások szintén említik a Túlvilágiakkal való kapcsolatot. A Tizenegyedik Felismerés megjósolta, hogy felelevenedik és megvalósul a szándékmező és az ima alkalmazása, illetve megtanuljuk a titkait annak, hogyan használjuk ezt az erőt. 


- A Tizenegyedik Összefüggés a másokra való hatást, Befolyást részletezi. A Kapcsolat Törvénye miatt, minden, amit hiszünk, gondolunk, ami mellett kiállunk – jellemünk, illetve személyiségünk – egy olyan hatómezőt áraszt szét, amely mindenkire befolyással van, akivel kapcsolatba kerülünk, akikkel kölcsönhatásban vagyunk. Ez a mező magával ragad és bevonz másokat a mi tudatossági szintünkre, illetve viselkedésmintánk követésére hangol, legyen az jó, vagy kellemetlen, akár könnyebbé, akár nehezebbé teszi, hogy egységben, összhangban maradjunk. Ugyanakkor az egyes személyek hatása teljes mértékben összekeveredik mindenki más hatómezejével, és egyidejűleg segít, hogy együttesen beállítsuk az egész emberiség számára a tudatosság egy energiaszintjét. 


Az első, amit tennünk kell, hogy mindig jusson eszünkbe és tartsuk észben, hogy minden egyes gondolat és tett hatása visszahat ránk, illetve rajtunk túl messzire szétterjed. Ha sok ember jár sikertelenül az energia összhang fenntartásában, akkor a világ még inkább a félelem és harag irányába csúszhat. 


A Dokumentum azt írja, hogy a befolyás, azaz a Hatómező növelésének érdekében vissza kell térnünk a Hegyhez. Végül, megértjük a szándékmező és az ima erejét. Ez több mint egy egyszerű ima; ez a megtapasztalás egy magasabb szintjét kutatja. 


A megoldás minden korban ugyanaz. A politikában egy felvilágosult, őszinte párbeszédre nyitott, az igazsággal összhangban lévő középpontnak kell kiemelkednie, hogy véget vessen a szavazók leplezetlen, nyilvánvaló manipulálásának és a korrupciónak. A jobb- és a baloldaliak részéről egyaránt. 


A vallás területén, egy hasonlóan szavahihető csoportnak kell központi szerepet játszania, amely a vallások toleráns központjainak képviselőiből állnak össze. Többé már nem próbálja meg egy hagyomány, illetve vallás ráerőltetni tanait másokra, vagy azt állítani, hogy az ő útjuk az egyetlen út Istenhez, az isteni Kapcsolathoz. Valamennyi vallás kezdi azokat a szempontjait hangsúlyozni, amelyek összhangban vannak ezzel a Kapcsolattal, így a vallások közelednek egymáshoz és az igazsághoz. 


A Tizenegyedik Összefüggés végső eleme akkor válik valóra, amikor az Egységben lévő emberek mindenhol, a különböző vallásokban és a különböző kultúrákban tudatosan kezdenek ráhangolódni egymásra. Tudatosan összekapcsolódni az Agapéban, nem csak azokkal, akikkel egymás szemébe tudunk nézni, hanem mindenkivel a világon. Ez úgy érjük el, hogy ezt a kapcsolatot elképzeljük és egészében magunk előtt látjuk. A Dokumentum azt mondja, amikor ez a Kapcsolat létrejött, az érintett személyek természetes hatása, befolyása sokszorosára erősödik. Erősítenünk kell az Agapét egymással és a Nagy Szellemmel. Az Agapét nagyobb csoportok felé úgy lehetséges kivetíteni, ha az összes vallásban mindenkivel aki őszintén keresi a spirituális kapcsolatot feltételezzük az Egységet. A Kereszténység határozottan hangsúlyozza a közös imák erejét. Az imának a Kereszténység és az Iszlám általi nyomatékosítása leginkább a közösség szándékának valóságát tükrözte. 







A Tizenkettedik Felismerés és a hozzá kapcsolódó Összefüggés akkor mutatkozik meg, amikor eléggé meg tudjuk nyitni tudatunkat, hogy érzékeljük Isten jelenlétét az adott pillanatban, ahol mindig is várt ránk. Minden hagyomány úgy tartja, hogy Isten a valódi Jelenlét, de ezt csak a legezoterikusabb vallásos tanításokban hangsúlyozták és ezek gondolták valójában, hogy ez lehetséges. Fogadd el és méltányold a Jelenlétet, és a kapcsolat erősebbé válik. Ez fogja összekapcsolni végső sablonos következtetésünket mindazokkal a világon, akik érzékelik ezt. A próféciák ugyanazt a dolgot írják le, mert mindegyik az egyetlen Isteni Forrásból ered. Csak egy Teremtő van és csak egy Boldogság: amelyet akkor élhetünk át, ha egy minden korábbinál magasabb szintű Kapcsolatot és Tudatosságot érünk el. Már érezzük Isten visszatérését. Ez egy „Jelenlét", amit érezhetünk magunkban. Isten Jelenléte érinthető, tapintható valóság. Ez az a visszatérés, amit a próféciák mindvégig magyaráztak, ez a végső Egyesülés. A Dokumentum azt mondja, hogy a Tizenkettedik Összefüggés lendületbe hozza agyunkban a beizzított csatornákat. Az összes Összefüggést egységbe rendezi. Gondolj arra, milyen érzést vált ki belőled a Jelenlét. Nincs nehézséged azzal, hogy számítasz a Szinkronicitásra, illetve annak fenntartásával; vagy az őszinteséggel, hogy igazat mondj és elfogadd az igazságot másoktól, ahogy kiépítettük új spirituális világnézetünk részleteit. Nincs több manipulálás és karmikus válaszcsapás. Egységben akarunk maradni és tudatosnak, ami olyan képességeket eredményez számunkra, mint az előérzet, amely oltalmat nyújt számunkra, felsőbb útmutatás, magasabb Agapé-szintű emberi kapcsolatok, nyitottság és érzékenység a teljes érzékelésre, és természetesen a Túlvilágiaktól jövő összes üzenet. Ha elegen maradunk az Egységben és a Jelenlétben, akkor a terv tudatossá válhat az emberi kultúrában. Ezzel a tudással, egy felvilágosodott központi áramlat emelkedik ki a politikában. Az udvariasság és a báj visszatérhet az emberi kultúrába. Minden kormányzat és az emberi erőfeszítések az élet minden területéről a becsületesség, illetve tisztesség állapota felé mozdulnak el. 


Az Egyességek fokozatosan az Egyetlen Jelenlét elismerésének irányába mozdítanak el minden hagyományt, elismerve és megengedve a vallások közötti különbségeket, hogy azok kevésbé legyenek megosztottak. A megbékélés egy forradalmian új egységet teremt, ahogy mindannyian a lehetséges megtapasztalásra összpontosítunk. 


A számok, a mennyiség a minden. Attól függ, hány ember alkotja és tartja fenn az Egységet. Mindössze száznegyvennégyezer ember szövetsége átalakítja a világot, és elkezdődik egy új világ megteremtése, egy ideális világé, amelyet a próféciák megjósoltak. 


Az éledő Tizenkettedik Felismerés semmi esetre sem csak egy elmélet. Ez a létezés egy új szintje, melyet bárki, bármely kultúrában és vallásban felfedezhet és élhet. Ha figyelünk a Jelenlétre és éberek maradunk, a Szolgálathoz – és a világ jobb hellyé tételéhez – szükséges eszközök mindig a rendelkezésünkre állnak. Az egyetlen igazi nehézség, hogy fenntartsuk ezt a tudatosságot mindannyiunk számára a régi, materialista világnézet alattomos hatása. Ez még mindig körülvesz bennünket, suttog a fülünkbe, azt mormolva, hogy a világ meg nem bocsátó, az élet nehéz, és egyfajta ezoterikus, tiszta szándékú élet lehetetlen. Ez természetesen igaz, ha úgy gondolkodunk magunkról, hogy egyedül vagyunk egy értelmetlen világban. A tény az, hogy nem vagyunk egyedül. 


Egységben lehetünk és maradhatunk, bebizonyíthatjuk magunknak, hogy az Univerzum, amelyben élünk, tömören fogalmazva, egy Álomgép, ami arra vár, hogy beindítsuk!


Ha érzékeled a bekövetkező események igazságát, és hiszed hogy az emberek képesek megváltoztatni a világot, akkor cselekedj!

2 megjegyzés:

  1. Szia! Tanácsra lenne szükségem a könyvben olvasott egyik fogalom gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban. Van egy " szegény én " - típusú ismerősöm, segíteni szeretnék rajta, de még kevés vagyok ehhez. Magamon már képes voltam segíteni, és azóta is töretlenül munkálkodom, és egyre több az ebből származó boldogság, és sikerélmény az életemben, de jó lenne ezt olyanokkal is lassanként megértetni, akikben ezen értékek és tudások befogadására még nincs hely. Tehát egyáltalán helyet csinálni a másikban ehhez hogy lehetne, Jó lenne erről valakivel beszélgetni, aki esetleg ezt már megtette másokkal. Köszi előre is a választ! Tamás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen beszélgetek Veled itt, vagy levélben, vagy személyesen.
      A játszmákat úgy tudod befejezni, ha nevén nevezed. Pl.:
      Ezt a helyzetet már átéltem Veled. Lehet, hogy mind a ketten pontosan előre el tudnánk mondani, hogy ki mit fog mondani, és hogy fog véget érni. Ezt hívják játszmának. Ilyenkor mind a kettőnknek energiára van szüksége, amit eddig a játszmából kaptunk.
      Menjünk, sétáljunk csendben, és töltődjünk fel a természetből.

      Törlés