A duálfelek összetalálkozásukkal új állomáshoz érkeznek el, amely állomás más törvénnyel ítéli meg minden cselekedetünket, minden elgondolásunkat, mint amilyennel a fejlődés vonalán idáig megítéltettek. Ez a törvény feljebb emeli őket; és mivel ezáltal magasabb fokú lelki érzéshez jutottak és magasabb rendű igazság az, amely nekik irányt szab, ennélfogva hogyha ugyanazokat az eszközöket akarják a fejlődésükhöz felhasználni, amelyek őket idáig szolgálták, akkor ez magában véve is bukásukat okozza. Ez azt jelenti, hogy mindazok az életörömök és életcélok, amelyek idáig hevítették és vezették őket, úgy, mint a többi átlagembereket, nekik ezentúl már nem szolgálhatnak céljukul és nem képezhetik örömeiket, mert magasabb törvénybe léptek át. Így az a férfi vagy nő, aki ilyen duális kapcsolatba kerül, nem hasonlíthatja össze többé a maga életét egy alacsonyabb fokú férfi vagy nő életével, így gondolkozván: "mivel ez vagy az a dolog annak nagyon jó és annak örömöt okoz, tehát én is megengedhetem magamnak ugyanazokat az alacsonyabb rendű célok hajszolását". Az a másik számára még nagyon jó lehet, sőt a fokozatához képest talán majdnem törvényes is, aki még nem emelkedett fel ennek a fokozatáig, de aki mér erre a magasabb fokozatra eljutott, az nem térhet vissza az alacsonyabb rendűhöz, hanem kénytelen a magasabb rendű törvényt követni, mert az alacsonyabb rendűben úgysem képes boldog lenni, egyszerűen azért, mert lelki érzései magasabb fokozatra emelkedtek.
Az ilyen lelkeket azután már az érzéseinek magasbbrendűsége űzi-hajtja, úgy, hogy még ha valóban jobb, igazabb és becsületesebb életet él is, mint más emberek, a saját törvénye még így is sokkal hamarább megbosszulja a legkisebb visszaélést, a legkisebb visszaesést is, mint a nála a alacsonyabb rendűt annak élettörvénye. Mindenért többet kell szenvednie és erősebben fizetnie, és ez a szenvedés, ez a fizetés külön erkölcsi korlátokat képez körülötte, hogy valamiképpen ismét a mélyre süllyedhessen alá. Azért az ilyeneknek már itt a Földön mindig kevesebb és kevesebb lehetőségeik adódnak, hogy a test szerint élhessenek. Éppen mivel azokat az erőket nem lehet újra visszasüllyeszteni és megmeríteni a szennyes atmoszférában, hogy azok a szellem, illetőleg a lélek körül ismét mint homályosságok és tévelygésre való lehetőségek helyezkedhessenek el. Azért ezeknek a lelki természetüket olyan simává és átlátszóvá kel kidolgozniuk, hogy a magasabb rendű erkölcsi felfogással, amely bennünk automatikusan kialakul, meg ne ütközhessenek, mert, ha megütköznek, akkor újra meg újra szétválás, fájdalmas megpróbáltatás és szakítás les a sorsuk.
A lehetőségek sokszor megvannak, hogy a majdnem egy fokozatú, vagy egymástól nem messze élő duálfelek találkozhassanak, hogy amely hibák, tévedések és félreértések még a lelkükön tapadnak, azokat egy élet terhes, vagy kevésbé terhes körülményei között magukról lehánthassák. De ezt a kegyelmet a földi ember nagyon ritka esetben tudja felismerni, és a legtöbbször az következik be, mint amikor két meteor találkozik egymással. Ha a lelki fejlődésük egy ponthoz el is vezeti őket, ahol találkozhatnak, de ha a szellemi felébredésük, a szellemi világosságuk még nem érkezett el ahhoz a ponthoz, hogy egymást szellemileg is megértve és kiegyenlítve együtt maradhassanak, akkor ismét csak szétválnak és mindegyik fél hordozza tovább a lelkében azt a sebet, a szétválásnak azt a fájdalmát, amely a lelki fejletlenségük és szellemi homályosságuk következménye. Ennek az érzésnek a maradványa, mint valami égésnek a nyoma ott marad a lelkükben és nem hagyja őket nyugodni, mert külön-külön mindegyik elégedetlen, mivel nem tudják többé azokat a lelki és szeretetigényeket senkivel és semmivel kielégíteni, amelyek a lelkükben felébredtek, hogy ez a sajgó, vágyódó seb megnyugodjék, begyógyuljon. Csakis az Isten útján, a szellemi fejlődésnek Krisztus útján megjelölt útján találkozhatnak; és csakis ott maradhatnak együtt, kéz a kézben, egymást támogatva, egymást segítve s egymást az élet göröngyös útján azzal a szeretettel erősítve, amely többé már nem földi, hanem testi és nem ingadozó lelki érzés, nem bizonytalan vonzalom. Hanem a lélek kiforrott bizonyossága a szeretetben. amely mintegy összenő a lélekben, szellemileg pedig összeforr abban a világosságba, abban a hitben és abban a megtisztult szellemi szeretetben, amely az Istent érzi önmagában megnyilatkozni.
Az ilyen duálok, akik Isten útján együtt haladva levetkőzik a földi életben a hiábavalóságokhoz, tévelygésekhez való ragaszkodásukat, továbbra is együtt maradnak a szellemvilágban, mert a testtel együtt levetnek minden érzéki kapcsolatot. Mert hiszen a testi kapcsolat tulajdonképpen már el is veszítette rájuk nézve ható törvény erejét, amely az alacsony világokon mint összekötő törvény nagyon is hivatva van arra, hogy a szétesni készülőket, az egymással meghasonlani készülőket a maga kíméletlen és nyers erejével összekösse és elvezesse azokhoz az eshetőségekhez és lehetőségekhez, amelyek a lélek útján a megismerés által tisztább légkört nyithatnak meg számukra. Ennek a törvénynek azután már nincsen semmiféle szerepe többé, mert a lélekben kifejlődött testiségmentes kapcsolódás, s a szellemi összeolvadás olyan tiszta boldogságot nyit meg mindkettőjük számára, hogy minden külön tanulás és ismeretszerzés nélkül ráeszmélnek arra, hogy ők tulajdonképpen egy szellemet képeznek. A gondolatuk, a törekvésük, az akaratuk egy, az érzéseik elválaszthatatlanok, mert összeforrtak egymással; érzelmi világukkal egy célt keresnek és egy cél felé sietnek, mivel a céljuk, a munkájuk, az érdeklődésük, a vágyuk, a törekvésük szintén egyet képez. Ezért nincs többé hatalom, amely őket egymástól elválaszthatná.
Tulajdonképpen csak ezután kezdődik meg számukra az a munka, amely minden egyes teremtett szellem elé ki van szabva, hogy mindazokat elvégezve és betöltve elnyerhesse a maga örökségét, amely az Istennél van fenntartva és elkészítve számára. Ettől fogva megszűnnek a lelkükben azok a különböző rétegek, azok a homályosságok, amelyek tévedésbe hozhatnák őket; ekkor épül ki bennük az Isten felé az igazi nagy vonzódás és az egymás iránti szeretet érzése, ekkor veszi kezdetét az összhangban való végleges elhelyezkedés, az igazi munka. Ezután már nincs Ezután már nincs elrestülés, mert a vágy mind nagyobb és nagyobb a lelkükben; hiszen sok az elérnivaló, mert sok az elmulasztott alkalom; és a lélek apróbb-nagyobb hiányérzetei lassan betöltődnek azokkal az eredményekkel, amelyeket fejlődésük további útján elérhetnek. És minden egyes eredménnyel, amit elértek, nagy boldogság, megelégedés, békesség és öröm tölti el őket, és ebben a megelégedésben, ebben az örömben, ebben a boldogságban olyan nagy szeretet fejlődik ki bennük, hogy valóságos önmagukról való megfeledkezéssel vetik bele magukat az örvénylő erőhullámzásba, amely őket az áldozatos szeretet munkájába sodorja bele és hoznak fel másokat is a mélyből magukkal azok közül, akiket szerettek, akik valaha valamilyen jót cselekedtek velük, akik valaha melléjük álltak szeretetükkel, akik küzdelmükben, a fájdalmaikban egy-egy jó szóval, bátorítással, vigasztalással szolgálták őket.
Ezért sokszor újra felveszik a földi test terhét; és ekkor egy pillanat alatt egymásra találnak, és soha többé el nem válnak, s nagyot mozdítanak a haladás szekerén a Földön: a fejlődés új vonalát, új lehetőségeit nyitják meg a földi emberek előtt. Mindig hoznak a világnak valamit a szerettük bőségéből; szeretetük gazdagságából bőkezűen ajándékoztak; a hit világosságát gyújtják fel a tévelygők előtt, valamely igazságot hoznak felszínre és ragyogtatnak meg a földi ember kereső szeme előtt - azután újra eltűnnek a küzdés helyszínéről, hogy ismét belevegyüljenek zavartalan boldogságuk világába. Sokszor itt élnek a szférákon és azért dolgoznak, akiket szerettek; és az emberek még nem is tudnak róla, nem ismerik őket, akik az ő sorsukat intézik. Ha csak egy csetlő-botló ember mellé állnak is és megerősítik őt, akkor is küldetést töltenek be. Ez nekik nem áldozat, mert ők a sokból adnak; emlékeznek arra, hogy ők is szenvedtek, küzdöttek a bizonytalanságban, a sötét tengeren, a bűn tengerében, és szívesen vállalnak munkát az Úr szőlőjében s kisebb-nagyobb küldetésükkel előbbre segítik azokat, akik gyengék és tántorognak.
Ez az útja ama ragyogó élet elérésének, amelyről minden lélek álmodik; az az a valóság, amely a bűnök, félreértések, hibák és tévelygések levetkőzésével vár az emberre. Ez az állapot, ahová a szigorú törvények könnyek között és vércseppek hullatásával vezetik a végzet útján a lelket. Ez az, aminek nem lehet ellenállni, mert bennünk van és bennetek van a lélek legmélyén ez az alaptermészet, a mennyei természet.
Névtelen Szellem Eszter médium közvetítésében, 1942. Budapest
Uram Isten.Ez a legigazabb ilyen cikk, amit eddig olvastam.
VálaszTörlés