2011. november 8., kedd

A tizenkettedik dimenzió - A teremtés dimenziója


Emlékeztetők Otthonról



Steve-től: A csoport többször elismételte már, hogy valóságunkat az észlelési pontunkkal teremtjük, ahonnan a dolgokat szemléljük. Változtasd meg az észlelési pontodat, és megváltoztatod a valóságodat. Ez talán egyszerűen hangzik, ám ebben az üzenetben a csoport megmutatja nekünk, hogy ez milyen hasznos is lehet valójában. Az üzenet említi a metafizika és a tudomány kapcsolatát, mint két különböző entitást, amelyek sosem fognak teljesen megegyezni. Két elkülönült rezgésnek mutatja be őket, amelyek átfedik egymást, hogy egy harmonikus mintázatot alkossanak, amit ők Harmadik Rezgésnek hívnak. Érezd a harmadik rezgést, miközben ezt az üzenetet olvasod.
Steve Rother


A csoport szóvivője

Copyright figyelmeztetés
Copyright 2007. Lightworker. Ezt az információt arra szánjuk, hogy minél többekhez eljusson és ingyenesen terjeszthető részben vagy egészben. A felhasználó egyetért azzal, hogy ezt a copyright figyelmeztetést is tartalmazza. És elfogadja azt, hogy minden jog, beleértve a fordított anyagok szerzői jogát is a Lightwoker tulajdonában marad. További információt találhatsz a csoportról a http://www.Lightworker.com weboldalon.
Köszönjük, hogy segítesz a Fény terjesztésében!


Üdvözlet Otthonról!


Az isteni ember-tapasztalat


Az ezen a szent helyen általatok létrehozott energia felfoghatatlan számotokra. Mikor keresztülnézünk a fátyolon, hogy találkozzunk veletek, az általatok megteremtett tér hihetetlenül varázslatos. Kedveseink, ti vagytok a Játékasztal mágusai. Ti vagytok azok, akik éltek azon jogotokkal, hogy éljetek a kreativitásotokkal, és hogy éljetek isteni teremtési jogotok minden egyes részével. Elmondhatjuk, hogy mikor használjátok - mi ünneplünk a fátyolnak ezen az oldalán. Nem üldögélünk itt azon próbálkozva, hogy irányítsunk benneteket, és azt mondjuk: „Ezt kell tennetek, meg azt kell tennetek.” Ez nagyon régi energia volt - néha több ezer éves – de ti nagyon sokáig kitartottatok mellette. Nagyon sokáig ragaszkodtatok ehhez az energiához, és azt mondtátok: „Mondjátok meg, hogy merre menjünk!” Mi pedig azt mondjuk, hogy tegyetek meg köröket, csak hogy lássátok mit hoztok létre így. Fantasztikusak vagytok, mikor ezt csináljátok! És akkor – legnagyobb ámulatunkra – egyszer csak elértek egy célt a körön belül! Olyan varázslatosak vagytok! Akkor aztán feltekintetek ránk és megkérdezitek: „Mi az élet értelme?” mi pedig visszakérdezünk: „Mi az élet értelme?”, mert ti vagytok azok, akik ismerik ezeket a válaszokat, nem mi. Az általatok játszott játék nem arról szól, hogy válaszokat keressetek az életre, hanem arról, hogy lelketek emberi megtapasztalásán keresztül definiáljátok az életet. Ezt az isteni ember-tapasztalást keresitek. Ti vagytok azok, akik úgy döntöttek, hogy magukra öltik a fátylat. Néha pedig úgy döntötök, hogy köröket rótok le, hogy így rájöhessetek, hogy ti teremtitek az utat – az út nem úgy keletkezik, hogy mi megmondjuk nektek, merre forduljatok. Olyan nagy öröm most titeket teremtés közben látni, mert nagyon sokáig az üzeneteink süket fülekre találtak. Közösségként képtelenek voltatok megérteni, hogy mit jelent az emberiség igaz ereje és hatalma, de most itt vagytok, és magatokhoz veszitek a hatalmatokat és éltek vele olyan módokon, ahogy azelőtt korábban sohasem. Számunkra, akik a fátyolnak ezen az oldalán vagyunk, ez nagyon izgalmas.

Multidimenzionalitás – Az emberiség következő lépése

Ma szeretnénk abban segíteni, hogy összhangba hozhassatok néhány fogalmat, amikről már nagyon régóta beszélünk nektek. Az Őrző tudja, hogy hová akarunk kilyukadni ezzel, és ezért rettenetesen izgatott. Ezért aztán megkérjük őt, hogy vegyen egy mély lélegzetet és nyugodjon meg – néha kissé túlságosan felizgatja magát. Folyamatosan újra és újra megemlítjük a multidimenzionalitást az üzeneteinkben – hogy dolgozzatok az idő és tér egyszerre több dimenziójában, hogy megmutassátok, hogyan tudtok együtt dolgozni az emberiség kollektív rezgésének felemelésén. Most lehetségessé válik számotokra több dimenzióban létezni és hasznosítani a többdimenziós létezést a hétköznapjaitokban. El sem tudjuk mondani milyen izgalmas lesz, mikor elkezditek felfedezni az ebben rejlő lehetőségeket. Alig várjuk, hogy láthassuk, hogyan reagáltok rá, és hogyan juttok vele túl még a mi legmerészebb, azzal kapcsolatos álmainkon is, és hogy mihez kezdtek majd vele. Íme, itt vagytok. Hagy kezdjük ma azzal, hogy megmutatjuk nektek azon ötletek egyikét, amit használhattok majd a multidimenziók feltárására jelenlegi létezésetek idején és terén belül.

A tudomány és metafizika találkozása a harmadik rezgésben

Próbáltunk rámutatni, hogy sokszor a tudomány és az, amit metafizikának neveztek nem lesz teljesen összhangban. Ez a két fogalom két különböző rezgési tartományokban létezik. Azokat a helyeket, ahol összhangba kerülnek, nevezzük harmonikus felhangoknak. Ez azt jelenti, hogy a tudomány és a lélek tanulmányozása két különböző célból létezik, hogy két különböző gondolati utat járjon be. Soha nem felelnek meg egymásnak és egyeznek meg teljesen, de a harmonikus felhangok meg fognak [egyezni]. Mikor egy hullám egy bizonyos sebességen [vagyis frekvenciával] mozog, egy másik pedig nagyobb sebességen, mint oly gyakran ez lenni szokott, ezek a hullámok találkoznak, keresztezik egymást, és tulajdonképpen egy harmadik hullámot hoznak létre, a harmadik rezgést. [Ez az interferencia a fizikában.] Ezekben a harmonikus felhangokban jut el az igazság az összes emberhez. Ezért lehetetlen egy, az emberi élettel kapcsolatos összes igazságot és mindent tartalmazó alapművet létrehozni, mert senki nem lenne képes megfejteni, csak a harmadik hullám. Az a hullám, amelyik egyszerre ér el benneteket számos különböző dimenzióban. Az Őrző sokszor ébred rá erre. Emberek írnak neki, és állítják a leveleikben, hogy, „Nagyon tetszett, mikor a csoport ezt mondta”. Az Őrző pedig azt mondja, „Várjunk csak egy kicsit! A csoport nem is mondott ilyet.” Aztán utánanéz, és rájön, hogy talán mégis úgy van, csak ő nem hallotta meg, mikor átjött rajta keresztül.

Azt mondjuk, hogy több dimenzión keresztül szólunk hozzátok egyszerre. Ezért adjátok és veszitek a legtöbb üzenetet a szíveteken és nem a fejeteken keresztül. Kiküldjük a szeretet energia egyik rezgését, ami ha úgy döntötök, együtt rezonál veletek. Ha a szívetekben visszhangzik, akkor belép a lényetekbe, és létrehoz bennetek egy harmadik rezgést, ami magában hordozza az igazságot. Ez multidimenzionális, és olyasmi, ami kezd felerősödni. Hamarosan megtudjátok, hogy hogyan alkalmazhatjátok egymásra.

Habár ez nagyon eleminek tűnhet, nagyon fontos megértenetek az alapokat. Azon pontok egyike, ahol a tudomány és a metafizika találkozik, a multidimenzionalitásról való nézetük. Igen, mindenki azt gondolja, hogy van különbség, és a húrelmélet magyarázatához azt feltételezik, hogy a húrelmélet az idő és tér tizenegy dimenziójában kell, hogy kiteljesedjen. Mi eónok óta azt mondjuk nektek, hogy valójában az időnek és térnek tizenkét dimenziója létezik, tehát úgy tűnhet, hogy nem értünk egyet. Ma azonban arról a bizonyos tizenkettedik dimenzióról fogunk beszélni, megmutatjuk nektek, hogy mi ez, és hogyan használhatjátok mindennapi életetek során. Ha úgy döntötök, használhattok néhányat ezek közül a gyakorlatok és ötletek közül, alkalmazhatjátok ezeket a hétköznapjaitokban, hogy elkezdjétek multidimenzionális képességeitek kiterjesztését. Habár néhány ezek közül nagyon egyszerűnek tűnhet számotokra, megalapozza annak megértését, hogy kik is vagytok valójában. Hagy beszéljünk hát erről egy kicsit.

A lélek tizenkét dimenziója

Azt könnyű megérteni, hogy ha van tizenegy sornyi lélek, tizenegy sor széken itt, akkor van itt egy sor szék, meg itt egy sor szék, meg ott, és így tovább. (Steve itt feláll, és egy közönségbeli széksorra mutat.) Tulajdonképpen, ez az első sor a lélek egyik emberi tapasztalása. Ez a második sor ugyanannak a léleknek egy másik tapasztalása. Aha, de nem ti vagytok az egyetlenek, akiknek a lelke életet él, mert mellettetek ott egy másik, egy másik sor, amelyik talán nem is tud erről a sorról. Ez a lelketek, amint egy másfajta tapasztalást él meg térben és időben. Ez harmonikus rezgésben létezik az előbbivel. Rezgéseteknek van egy harmóniája, ami emitt kissé másfajta tapasztalatot él meg, és talán kicsit másfajta döntéseket hoz, mint amott létező lelketek. Valójában azt mondhatjuk, hogy a léleknek tizenegy különböző tapasztalása van, egy-egy lélek, egy-egy energia számára. Mikor hazatértek, mindannyian hasonló időben és térben távoztok, és egyesültök az élet hetedik szakaszában. Az idő és tér mind a tizenegy dimenziójából magatokkal hozzátok a tapasztalataitokat és egyesítitek őket személyiségmagotokban. A személyiségmag lelketek valódi esszenciája. Ez az a részetek, amit életről életre magatokkal visztek. Ez valódi lényetek mágiája. Ennek megértésével jön a tudás, hogy az általunk „Te”-nek nevezett léleknek tizenegy különböző tapasztalása van – egy léleknek, akik az idő és tér tizenegy különböző dimenziójában embernek tetteti magát. Tehát, akkor mi is a tizenkettedik dimenzió, kérdezitek?

A Felsőbb Én harmadik rezgése

A tizenkettedik dimenzió az érzékelési pont, ahonnan mindent szemléltek. Ha lelketek tapasztalását ezekből a székekből nézitek, az életnek ebből a sorából, akkor itt ezen lelketek számára itt van az érzékelési pontotok. Mi történik akkor, mikor varázslatos módon kezditek megérteni, hogy van tizenegy másik lehetőség is, amit érzékelhettek? Gondolataitok teremtik meg a valóságotokat. Tudjátok, hogy ez mindig is így volt – amit sokáig dédelgettek az elmétekben, amit lényetek esszenciájában őriztek, nagyon gyorsan a valóságotok részévé válik. Arra kérünk benneteket, hogy tartsátok meg az idő és tér tizenegy dimenziójának koncepcióját, mivel az érzékelési pont tizenkettedik dimenziója az, ami teljesen az irányításotok alatt áll. Ennek egy része azzal kezdődik, hogy egyszerűen megtanuljátok a dolgokat más érzékelési pontból nézni. Az emberek a dualitásban nőnek fel, ahol bármit, ami az életben történik, felcímkéznek jónak/rossznak, helyesnek/helytelennek, szeretetnek/félelemnek, jónak/gonosznak – ideértve az összes mókás terminológiát, amit csak használtok. Semmit nem neveztek szürkének, hanem minden fekete és fehér – hát nem érdekes? A dolgokat polarizált érzékelésen keresztül látjátok. Most, hogy lassan elhagyjátok a dualitás mezejét, és átléptek a trialitásba, az ellentétek eme kapcsolatát kiegyensúlyozzátok egy harmadik érzékelési ponttal, ami a harmonikus frekvenciák harmadik rezgését képviseli. Ezt pedig úgy fogjátok megismerni, mint saját felsőbb éneteket. Mostantól tehát kezditek a dolgokat a trialitás háromszög szempontjából nézni, a fekete/fehér, fent/lent, szeretet/félelem, meg az összes többi helyett. Mikor elkezd megvilágosodni előttetek ez az elképzelés, akkor majd rájöttök, hogy semmi mást nem tettetek, csupán eltoltátok az érzékelési pontotokat. Már most kezdtek multidimenzionálissá válni, így az átmenet a dualitásból a trialitásba semmi több, mint elmozdulás a tizenkettedik dimenzióba. Elértetek oda, hogy szándékosan használjátok ezt az új dimenziót, mivel a tizenkettedik dimenzió tulajdonképpen az érzékelési pontotok. A mi üzenetünk ebben különbözik a tudománytól, mivel a tudomány egyetért abban, hogy időnek és térnek tizenegy dimenziója létezik, és mi sem vagyunk más véleményen. Mi azt mondjuk, hogy a tizenkettedik dimenzió az érzékelési pontotok. Ez a mágia, amivel bírtok. Ez az általatok hiányolt darabka, amit kezdtek használni, és amikor az emberiség kollektív rezgése elér egy szintet, amikor ezt elkezdhetitek a mindennapjaitokban alkalmazni, csak figyeljétek meg, hogy mi történik majd a Földön.

Ijesztő lesz? Igen. Az emberek imádnak megijedni, úgyhogy biztosan megrémítitek majd önmagatokat. Jó móka lesz: Ó, bizony, hiszen ez az egyik kritériuma annak, hogy fejlődést érjetek el. „Szórakoztató kell, hogy legyen, különben nem csinálom!” Imádjuk ezt a hozzáállást! Támogatunk benneteket ebben a döntésetekben. Ahogy haladtok előre, rengeteg nevetést hallotok majd, mert mikor elkezditek a dolgokat több dimenzióból látni, kezdtek majd rájönni, hogy az érzékelési pont állandóan mozog. Az emberiség kollektív rezgéseként, ezelőtt ezt sosem értettétek meg teljesen. Ez egyik könyvetekben sincs benne. Nem értettétek meg, nem éreztétek át, hogy egyszerűen megváltoztathatjátok az érzékelési pontotokat, és ezzel megváltoztathatjátok az egész életeteket. Az érzékelési pont elmozdításával igazából az egyik sorból a másikba léptek. Na most: lehetséges ebben a sorban élni minden nap, aztán három sorral odébb lépni, megragadni egy fogalmat, egy kapcsolatot, egy érzékelési pontot, majd visszatérni? Igen, lehetséges, és pontosan ez fog történni, ahogy megtanuljátok mozgatni a tizenkettedik dimenziót. Amikor kezditek megérteni és szándékotok szerinti eszközként használni a tizenkettedik dimenziót, majd megértitek.

A tizenkettedik dimenzióhoz való hozzáférés

Számos módja van annak, hogy hozzáférjetek a tizenkettedik dimenzióhoz. A legfontosabb elem, hogy emlékezzetek arra, bármi is történjék az életetekben, mindenek előtt azt kell, hogy megértsétek, hogy eldönthetitek hol legyen az érzékelési pontotok. Például, ha rossz hírt kaptok egy levélben, és mivel tudjátok, hogy rossz hír, nem akarjátok kibontani a levelet, de mégis belecsúsztatjátok a levélkést, feltépitek, és kiveszitek a levelet a borítékból. Mielőtt tényleg kihúznátok a levelet, széthajtanátok, és beszívnátok az agyatokba, van egy másodperc töredéknyi pillanat, mikor megválaszthatjátok az érzékelési pontotokat. Ez az egyik legkönnyebb módja a tizenkettedik dimenzió elmozdításának. Vegyetek egy mély lélegzetet mielőtt cselekednétek és mondjátok azt: „ A lehető legfelsőbb érzékelési pontot választom ennek a dolognak a szemlélésére, legyen az bármi.” Engedjétek meg a lelketeknek, a felsőbb éneteknek, hogy a tizenkettedik dimenzióba vezessen benneteket, hogy a lehető legfelsőbb érzékelési pontba juttasson, amibe csak képes, és hogy megengedje nektek, hogy mindezt megtapasztaljátok. Ha ezzel nehézségeitek támadnának, az energia megtisztításának legegyszerűbb módja ahhoz, hogy mégis megtörténhessen a nevetés — mivel a nevetés energiatisztító. Ezt teszitek, amikor nevettek (megtisztítjátok az energiát). Ilyen a nevetés, és ez az angyalok nyelve, kedveseink. Mi állandóan nevetünk, és pontosan ezért olyan örömteli az Otthon. Értsétek meg, hogy van egy ezredmásodpercetek, hogy meghozzátok ezt a döntést.

Na most, mi történik, ha nem a legfelsőbb érzékelési pontot választjátok? Mi van, ha beleestek a régi energiamintátokba, és mikor kihúzzátok a levelet, azt mondjátok: „Ez a legszörnyűbb dolog, ami valaha történt velem. Hogyan fogom ezt valaha is kiheverni?” Rendben. Kiválasztottátok az érzékelési pontotokat, mi azonban azt mondjuk, hogy ez még ekkor is elmozdítható. Most még mozgathatóbb, mint valaha, a rezgésszint kollektív emelkedésének köszönhetően. Rendelkeztek olyan képességekkel, amelyek segítségével el tudjátok mozdítani az érzékelési pontot. Tehát; elveszítettetek mindent. Minden odalett, a házatok, a kapcsolatotok, az autótok, a státuszotok. Minden odalett most, mikor ezt a papírdarabot szétnyitottátok. Hogyan is tudnátok egyáltalán…? Most nincs semmilyen függelmetek. Most aztán minden lehetséges, nem igaz? Igen, lehet hogy ez nem több, mint ábrándozás? Lehet, hogy ez puszta pozitív gondolkodás? Igen, abszolúte. Van ennek pozitív aspektusa, de ezt a tizenkettedik dimenziót most minden korábbinál lehetségesebb becsempészni a hétköznapjaitokba.

Most már bírtok azzal a képességgel, hogy mindezt tudatos szinten tegyétek, ahelyett hogy arra edzenétek magatokat, hogy mindig a lehető legfelsőbb szemszögből gondolkodjatok. Most lehetségessé vált, hogy átéljétek a legrosszabb élményt, amit ember csak képes, ezáltal az előttetek fekvő papírdarab által, és nevessetek. Ezzel a nevetéssel, a nevetések közötti belélegzésekkel belélegzitek az összes előttetek álló lehetőséget, mivel már nem kötődtök többé az autóhoz. Már nem kötődtök a kapcsolathoz, már nem kötődtök a társadalmi helyzetekhez. Most lehetőségetek nyílik új életet kezdeni. Csak nézőpont kérdése, kedveseink. Mindig is nézőpont kérdése volt, de most, jobban mint valaha, lehetőségetek van napi szinten élni vele, és ez hihetetlenül izgalmas.

Kövessetek el sok „jó” hibát!

A háromig számolás a harmadik rezgésbe lépéshez

A legnagyobb várakozással tekintünk rátok, miközben elkezdtek élni ezzel a lehetőséggel és játszani vele. Hogy mihez kezdtek vele, az rajtatok múlik. Néhányan, mivel rettegtek attól, hogy hibát követtek el, nagyon féltek ezekkel az új eszközökkel játszani. Mi abban reménykedünk, hogy rengeteg jó hibát fogtok elkövetni. Kövessetek el tömérdek nagyszerű hibát! Játsszatok vele! Pattanjatok vissza a falról vele! Tegyetek vele bármit, amit csak szükségesnek láttok, hogy megértsétek, mert legyen szó bármiről, mindössze annyit kell tennetek, hogy megváltoztatjátok az észlelési pontotokat, és máris minden megváltozik. Újra és újra használni szoktunk egy kifejezést – kérjük, értsétek meg, hogy ez nem csak egy metafora. Ez a valóság. Akkor sem tudnátok elbukni, ha próbálnátok… és mi értékelnénk, ha felhagynátok a kemény próbálkozással. A valóság az, hogy ti egy játékasztalon vagytok, ahol gyönyörű játékot játszotok. Bármelyik pillanatban megállhatok, és azt mondhatjátok: „Többé nem akarom ezt a játékot játszani.”

Ha megváltoztatjátok az észlelési pontotokat, a játszma is megváltozik. Minden eltolódik, használjátok hát szándékosan, eszközként. Használjatok a mágikus háromig számolást az észlelési pontotok megváltoztatásához. Az egész világ, amit az érzékelésetekkel befogadtok, amit harmadik dimenziónak neveztek, a hármasokra épül. Hogy ebből az energiából egy magasabb rezgésbe kerüljetek, egyszerű háromig számolást ajánlunk: egy, kettő, három…told el az érzékelési pontod. Ilyen egyszerű. Próbáljunk éppen eléggé megbonyolítani, mivel az emberek imádják túlkomplikálni a dolgokat. Valójában az egész sokkal egyszerűbb, de mi felajánljuk ezt az eszközt, ami eléggé megbonyolítja a folyamatot számotokra, hogy lefoglaljon benneteket. Legközelebb megpróbáljuk még misztikusabban előadni, ha akarjátok. Talán rávesszük az Őrzőt, hogy viseljen kalapot vagy egy cowboy kendőt. Az Őrző most nevet magában és azt mondja „ki van zárva!”. Majd meglátjuk. Azt mondjuk, hogy most jött el a ti időtök a cselekvésre. Az eszközök itt vannak előttetek. Eljött a cselekvés ideje. Ez a valaha rendelkezésetekre álló legnagyszerűbb lehetőségek ideje — hogy rátaláljatok önmagatokra, hogy a szenvedélyetekben élhessetek, az mind a tizenkettedik dimenziónak köszönhető. A tizenkettedik dimenzió nem álom. Többé nem csupán lehetőség. Valóság. Itt van. Végig benne voltatok és vagytok, és most félrehúzzátok a fátylat, hogy kezdjétek megérteni mi is ez igazából, és mi áll előttetek.

A játékasztal mágusai

Reméljük, hogy élvezitek. Játsszatok vele! Mozdítsátok el az észlelési pontot. Még ha találtok is egy jót, lehet, hogy el akarjátok mozdítani majd, hogy csak hogy mozgásban legyen. Élvezzétek, mivel ez a ti ajándékotok nekünk. Ahogy megváltoztatjátok ezeket a dimenziókat, ahogy együtt növelitek az Otthon rezgését, egyre közelebb kerültök az Otthonhoz. Közelebb kerültök hozzánk és hasonlóképpen, segítetek nekünk is eltolni a rezgéseket, mivel nem ti vagytok az egyetlenek, akik mozognak, kedveseink. Ti haladtok az élen, egy olyan megbízatásban, ami egy egész sávszélességnyi rezgést magasabbra emel. Az összes többi mesteri lény, akivel együtt dolgoztatok, és közben minden rezgés szint, az idő és tér minden dimenziójában elmozdul a fejlődésetek nyomán. Értitek, hogy kik vagytok? Tudjátok, miért szegeződik az összes tekintet rátok? Ti valóban a Játékasztal mágusai vagytok, és most a tizenkettedik dimenzióval fogtok játszani. Meg fogjátok érteni. Használni fogjátok. Viccelődtök vele. Nekipattantok vele a falnak, hogy lássátok mi történik. Elővesztek egy hatalmas kalapácsot, feltöritek, és így láthatjátok, hogy mi van belül. Reméljük, hogy játszotok majd vele, mert a tizenkettedik dimenzió teszi lehetővé számotokra, hogy egyik mezőről a másikba lépjetek, egyik tapasztalatból a másikba. Ezek pedig mind közelebb hoznak majd benneteket az Otthonhoz, mialatt még mindig a Földön a lesztek. Kedveseink, EZ a felemelkedés. EZ az, amire mindannyian vártatok. Azt gondoltátok, hogy a maják elmentek. Hát nem. Felemelkedtek. Részei ők a felemelkedett lemúriaiaknak, akik a tizenkettedik dimenzióban várnak rátok. Ők lesznek majd, akik kinyújtják a kezüket és behoznak titeket — titeket, az idő és tér azon dimenzióiba. Élvezzétek! Nevessetek sokat! Játsszatok, és legyetek tudatában, hogy Otthon vagytok. Ti vagytok a mennyország kifejeződései a Földön, és minden nap mikor mosolyogtok, kicsit többet teremtetek a mennyországból.

Csupán három dologra emlékezzetek: bánjatok egymással a lehető legnagyobb tisztelettel. Kényeztessétek egymást minden adódó alkalommal. Emlékezzetek rá, hogy ez egy játék, és játsszatok jót együtt!

Espavo!
a csoport

A Fény világítótornyai: 2007. február
A Lightworker.com weboldalról


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése