2012. április 26., csütörtök

Az Új Gyerekek Üzenete - A Szív üzenete


Az Új Gyerekek, az Indigó- és Kristály Gyerekek azért jöttek a Bolygóra, hogy a gyerekeitek legyenek. Ugyanakkor meghatározott céllal érkeztek, a Bolygó Evolúcióját segítik a Felemelkedésként ismert folyamaton keresztül. Így miközben élvezitek őket és családotok, közösségeitek tagjaiként tapasztaljátok meg őket, ők Magasabb rendű Spirituális céllal rendelkeznek. Ez a cél az, amiről az előadásom szól.

Mint egyének, az Indigó- és Kristály Gyerekek általában rendkívül tehetségesek. Gyakori, hogy nagyon intelligensek, kreatívak és tisztánlátók. Vezetőkkel és angyalokkal tudnak kommunikálni és látják is őket, egyformán otthon érzik magukat a Szellem és az Anyag világában. Azonban igazából CSOPORTban fontos az energiájuk és üzenetük. Csoportban dolgoznak azon, hogy egy újfajta energiát hozzanak a Bolygóra, és azt itt földeljék.

Ez az energia a Kristály vagy 'krisztusi' energia, mely a "Krisztus Tudatosság" szintjét képviseli. Az Új Gyerekek üzenete a Szív Üzenete. Mint csoport azon fáradoznak, hogy segítsenek az emberiségnek megnyitni a Kollektív Szív Csakráját és elfogadni ezt az új energiát. Annak érdekében, hogy az emberiség fel tudja emelni tudatosságát arra a szintre, amire ahhoz van szükség, hogy Új Társadalom és Új Föld születhessen, erőteljes „lökésre" volt szükség. Ezt a „lökést" az Új Gyerekek szolgáltatták. Együtt dolgoznak az emberiséggel, segítséget nyújtanak szív-csakrájuk megnyitásában és a szívből való munka elkezdésében. Ezáltal teszik lehetővé azt a folyamatot, amit Felemelkedésként ismerünk. Ők a Felemelkedés motorja és ereje, üzenetük ébresztgeti, és előrébb segíti az emberiséget. Az Új Gyerekek a Felemelkedés Mesterei.

Munkájuk az, hogy létrehozzanak egy új társadalmat, mely Szereteten és Megerősítésen alapul. Olyan társadalom ez, mely a dualitáson felülemelkedett, és az „Egység" birodalmában létezik. Ez a Bolygó gyermekeinek csoportos projektje és arra szolgál, hogy összehozza és egyesítse az emberi családot egy Új Társadalomban, vagyis a Bolygó Aranykorát megteremtse.


Az Emberi Múlt... A Kristály Emberi Jövő

A huszadik század utolsó részében az emberek pusztulásra programozták magukat és a bolygót. Sok prófécia és hiedelem keringett, melyek a huszadik század utolsó éveire azt hirdették, hogy eljön a „világvége". Ha az emberiség pusztán a maga eszközeire lett volna hagyva, akkor valószínűleg létrehozták volna a „véget" mostanra. Azonban sokan voltak a Bolygón, akik készen álltak a növekedésre, és akiket jobban érdekelt az eljövendő Arany Kor, melyet szintén megjövendöltek a próféciák. Így a Szellemvilág meghallotta ezt és az Indigó- és Kristály Gyerekek össze lettek hívva a Galaxisból és a Föld Bolygóról, hogy segítsenek ebben a folyamatban. Bátor és szépséges lelkek, fejlett lelkek, mesteri szintű lelkek.... akiknek az a feladata, hogy áttörjenek a régi rendszereken, melyek elzárttá és stagnálóvá váltak és aztán nagyon gyorsan megemeljék a tudatosságot, hogy az emberek eljussanak egy Ötödik Dimenziós Földre és Multi-Dimenzionális Emberi Mesterekként vagy Angyalokként funkcionáljanak. Ebben a gyors tudatosság-váltási folyamatban vagyunk éppen. Felemelkedésnek hívjuk.

A huszadik század utolsó éveiben a krízis a bolygón széles körben elterjedt. Az emberi lények által –a stabil társadalom létrehozására- felállított rendszerek stagnálóvá és elnyomóvá váltak. A gazdasági -, egészségügyi -, jog - és oktatási rendszerek többé már nem szolgálták a közösségeket és az egyéneket, akiknek a szolgálatára kitalálták őket. Öncélú és önmagukat szolgáló rendszerekké váltak, melyek romboló és elnyomó hatásúak.

Az emberiség általában elvesztette az élet spirituális dimenzióját és az alacsonyabb csakra-területeket képviselő pénz, szex és hatalom témaköreire koncentrált, mint az élet értelmére. A pazarló életmód vált az élet céljává a fejlett társadalmakban, és ezek a hiedelmek és eszmék terjedtek a bolygón nagy gyorsasággal, létrehozva a kapzsiságra és materializmusra épülő társadalmakat.

Ezen a ponton az 1970-es és 80-as években, a Fénymunkások közül sokan, akik már akkor a Nagy Váltásért, avagy Felemelkedésért dolgoztak, segítséget kértek és imáik nem maradtak válasz nélkül. Elküldték az Indigó gyerekeket, hogy elkezdjék a gyors tudatosság-növelő folyamatot. 1987-re már elegen voltak és elegendő fejlődés történt ahhoz, hogy létrejöhessen a 'Harmonikus Konvergencia' eseménye, melynek során beindult az Új Kristály Rácsok aktiválási és összehangolási folyamata az Új Bolygóval és az Új Emberi Lénnyel. Ez a folyamat a 90-es évek utolsó éveiben ért csak véget, amikor az első Kristály gyerekek elkezdtek megérkezni, hogy az Új Rács rendszerrel dolgozzanak.

Abban az időben a "világvége képzet" ki lett törölve a Kollektív Emberi Tudatból és az Új Föld elkezdett felépülni azokon a Kristály Alapokon, melyek le lettek fektetve. Egy újfajta Ember kezdett kibontakozni, az Indigó-Kristály Ember, avagy az Emberi Angyal. Egy olyan lény, aki a Magasabb Dimenziókkal és a Fizikai Dimenziókkal összehangolódott. Olyan lény, aki látó, spirituális, az Angyali Birodalommal kapcsolatban áll és mégis örül emberi létének és annak, hogy a "menny a földön" megvalósításáért dolgozik a Bolygón.



Az Új Gyerekek eljövetele... Az Indigó-Kristály Idővonal

Az első Indigó lények az 1940es években kezdtek a bolygóra érkezni. A Második Világháború nagyon sok negativitástól megtisztította bolygót, és lehetővé vált az első fejlett lények számára, hogy fizikai formában kezdjenek inkarnálódni. Ez volt az a pont, ahol a Magasabb Dimenziókban megszületett a döntés, hogy a Föld folytatja létét, és hogy az új Arany Kor manifesztálódni fog. Az 1940-es, 50-es és 60-as években születtek meg az Új Föld 'vezetői', az első 'Új Gyerekek'. Mindenfelé születtek a bolygón, és küldetésük az volt, hogy elkezdjék a megkérdőjelezés, felhívás és provokáció folyamatát. És jelenleg a korai Indigók közül sokan vezetik vagy előmozdítják a tudatváltozás folyamatát, mely a Felemelkedés és Átmenet folyamatának része.

Ezek a Korai Indigók egyengették az utat az Indigók első "hulláma" számára, amit akár "tömeges landolásnak" is nevezhetnénk. Az 1970es években Indigó lelkek hatalmas hulláma inkarnálódott a Bolygóra, és elkezdték "felkurblizni" az energiát a bolygón. Minden egyes újabb Indigó és Kristály gyerek születésével a tudatosság szintje a Kollektív Tudatban automatikusan megemelkedik. Amikor nagy számban inkarnálódnak egyszerre, a Kollektív Tudatosság felgyorsult tempóban emelkedik. A technológia gyors fejlődése az elmúlt 30 évben tekinthető az Indigók ajándékának. Az ő fejlett tudatosságuk hajtotta az emberi faj felgyorsult fejlődését ezen és az emberi fejlődés számos más szintjén is. Az Indigók első hulláma most éri el a felnőttkort, húszas éveik végén, harmincas éveik elején járnak. A közösségi élet főáramlatába kerülnek, és valódi változást hoznak létre ezen a területen is.

A 80-as években inkarnálódott az Indigók második hulláma. A fejlett tudat újabb hulláma érkezett, és ahogy már korábban említettem, 1987-ben ez az energia segítette létrejönni a Harmonikus Konvergencia eseményét. Az Új Föld Új Rács Rendszere bevezetésre került és elkezdődött aktiválása.

A 90-es években, Indigók továbbra is testet öltöttek, de ekkor már újfajta gyermekek érkeztek a bolygóra. Az első Kristály gyermekek a 90-es évek végén érkeztek. Akkorra már a Föld új Kristályrács rendszere megfelelően "online" volt ahhoz, hogy ezek a fejlett gyerekek megérkezhessenek a földre. Ezekkel a gyerekekkel kapcsolatban fontos megértenünk, hogy ők az Új Rács rendszerben gyökereznek. Ők a mozgatórugók családjaikban és közösségeikben, hogy az emberek átlépjenek a Régi Rács Rendszerből az Újba. Végül minden lény átszületik az Új Rács Rendszerbe és a régi semmivé lesz. Akkor az Új Föld teljesen lehorgonyzódik!

2003-ban következett be a "Harmonikus Konkordancia", ekkor felnőttek és Fénymunkások nagy számban kezdtek el összehangolódni az Új Rácsokkal és Kristály- vagy Krisztusi felnőttekké, avagy Emberi Angyalokká válni. Gyors váltásra volt ehhez szükség az egyik Rácsból a Másikba és némelyek számára elég traumatikus és nehéz volt az átlépés az új energiákba. Ezek az energiák erősek, hatalmasak és teljességgel megkövetelik, hogy a Szív Csakra nyitva legyen. Az Új Kristályrácsok a Szív Csakrával vannak összehangolva és nem az alsóbb csakrákkal, melyek az égi Rácsot tartották.

Így, az Új rácsok bekapcsolódásával, megadatik számunkra a választás gyermekeink által, hogy megtegyük ezt a lépést. Ebben az időszakban, 2005. november és 2006. január között sokan fognak úgy dönteni, hogy az Új Rácsokba átlépnek. Izgalmas időszak ez. A Szív ideje!



Az Indigók és Üzenetük a Föld Bolygó számára

Az Indigó gyerekeket azért nevezték el így, mert "lelkük" rezgése a tudatosság magasabb szintjén van, mely a Homlok Csakra Indigó színével rezonál. Amint leszülettek a Földre, az Indigók bizonyos tulajdonságokat és minőségeket képviseltek.

Elsődlegesen jobb-agyfélteke által irányított lények, művésziek, kreatívak és intuitívak, és természet szerint spirituálisak voltak. Szerettek meditálni, jógázni, és kristályokkal dolgozni. Általában őszinték és nyitottak voltak és az integritás nagy fontossággal bírt számukra. Barátaik nagyon fontosak voltak számukra, és ahogy nőtt éveik száma, csoportokba rendeződtek, mely tükörképe volt a "lélekcsoport" vagy klán koncepciónak. Mert az Indigók és Kristályok csoport- lények, szeretnek csoporthoz tartozni.

Üzenetük és küldetésük az volt, hogy megmutassák társadalmaiknak, hogy olyan rendszerekbe záródtak be, melyek többé már nem támogatják az emberi növekedést. Nagyon is személyes módon demonstrálták, hogy milyen rombolóvá váltak ezek a rendszerek.

Első üzenetük társadalmi és közösségi üzenet volt a családjaiknak. Visszautasították a tipikus család hatalmi és irányítási szerkezetét, ahol az apa a főnök és mindenki azt csinálja, amit mondanak neki. Valójában az uralkodás és irányítás valamennyi formáját elfogadhatatlannak tartották. Sok család szétesett, mikor az Indigók tükröt tartottak, megmutatva a hagyományos családi élet csúf és destruktív oldalát. A társadalom fokozatosan kezdte megérteni, hogy az egyetlen mód, ahogyan az Indigó energiával dolgozni lehet, a Szívből jön. Az Indigók megtanították szüleiknek a megbeszélés, egyezkedés, őszinteség, nyitottság és megosztás fontosságát. Tanították őket a tiszteletről: egymás iránti tiszteletről és minden egyes családtag iránti tiszteletről, és egyéni érzelmi és fizikai szükségleteikről.

A Régi Energia és az Új Indigó Energia összeütközéséből egy Új Szülői Paradigma bontakozott ki. A szülők és a gyermekek partnerekké váltak. A kapcsolat a Szereteten alapult és a Személyes Fejlődésen mindenki számára. A Szülőség Szív Csakra Tevékenységgé vált, a Szereteten alapult, és nem a Solar Plexus (Napfonat Csakra, Köldök Csakra) hatalmi és irányítási tevékenysége volt immár.

Az Oktatás területén, ugyan ez a krízis jött elő, mikor az Indigók nagy számban kezdtek iskolába járni. Az Indigók nagyon intelligensek és intuitívak. Nagyon gyorsan gondolkoznak és tanulnak. Szabad és nyitott környezetben kivirulnak, de nem viselik jól a zárt és kontrollált rendszereket. Elkerülhetetlen volt, hogy az iskolarendszert lassúnak, unalmasnak, frusztrálónak találják, mely nem felel meg igényeiknek. Az orvostudomány fő vonulata elkezdte őket hiperaktívnak "diagnosztizálni", "problémává" váltak, amit meg kellett oldani, általában gyógyszeres kezeléssel.

Azokat, akiket nem lehetett „megjavítani" vagy kontrollálni, lázadóvá váltak és önpusztító magatartás-módokat vetettek be droghasználat, alkohol és erőszak formájában. De üzenetük átment, hogy valami nagyon nincsen rendben az oktatási rendszerrel, mely a "fej-tudáson" alapul és vajmi kevés köze van az élethez. Valójában, a rendszer alapvető felépítése és működése már eleve probléma volt e lények számára, kiknek az energiája és intelligenciája magasan túlszárnyalta a rendszer szűkös kereteit. Társadalmunk még mindig gyerekcipőben jár, ha arról van szó, hogy hogyan oktassuk ezeket a gyerekeket igényeiknek megfelelő módon, melyben szerepet kap a Szív a Fej mellett.

Az Egészségügy és Orvostudomány területén is kihívást jelentettek gondolkodásmódunk számára ezek a gyerekek. A gyógyszerek, amiket a hiperaktivitás kezelésére használnak, gyakran nem hatnak, és nem gyógyítanak, csak elnyomják a tüneteket. Sok szülő nem szívesen ad antidepresszánst vagy más pszichotropikus (idegrendszerre ható) gyógyszert a gyerekének ilyen fiatal korban. A mellékhatások általában véve ismeretlenek jelen pillanatban. Mindenesetre, ezek a gyerekek gyakran jelentettek motivációt szüleiknek, hogy alternatív, természetesebb és gyengédebb módon foglalkozzanak magas energiájú gyermekük úgynevezett "problémáival". Ebbe tartozik az organikus ételeken alapuló természetesebb étrend, és az összes fajta cukor és feldolgozott élelmiszer elhagyása a gyermek étrendjéből.

Ez a folyamat erőt/felhatalmazást adott a szülőknek és egyéneknek, hogy meghozzák saját döntéseiket, és ne hódoljanak be egy egészségügyi rendszernek, melyet a gyógyszeripar gazdasági érdekei mozgatnak. Valóban, az Indigók segítettek nagy változást kiváltani a gondolkodásmódban, nem csak a szülői hozzáállás területén, de abban is, hogy hogyan élünk és mit akarunk a társadalomtól. És ez mind része a Nagy Váltásnak, melynek kezdeményezésére az Indigók leszülettek. Ez a váltás a Fej hideg logikáján alapuló rendszerekből a Szív gondoskodásán és áramló energiáján alapuló társadalom kialakulásáról szól!


A Szív Gyermekei: A Kristály-gyermekek

1998 körül kezdtek az első igazi Kristály, vagy "Krisztusi" gyerekek testet ölteni. Azért, mert ahogy korábban említettem, a Bolygó Új Háló rendszere már meg tudta tartani ezeket a tiszta és hatalmas erejű lényeket. Minden egyes Kristály Gyermek, aki megszületik, az Új Föld Háló-rendszerébe születik, és lehetséges számára teljesen felébredt és tudatos Mesterré válni a Krisztus tudatosság szintjén. Szabad akaratuktól függően Spirituális Mesterek ők.

Aurájuk nagyon tiszta és erős, és az Új Föld energia-aktiválásainak összes Sugarát hordozni tudják – az Aranyat, a Magenta-Rózsaszínt (ibolya-rózsaszín), a Türkizt, az Ezüst-Indigót és a Narancs-Rózsaszín Sugarakat. Néhány korábbi Kristály gyerek csak az Arany- vagy Magenta Sugáron jött le, hogy segítsen stabilizálni azokat. De a későbbi Kristály Gyerekek veleszületett képessége, hogy tartani és működtetni tudják az összes különböző Sugarat, szükség szerint, és ezeket a gyerekeket "Szivárvány Kristály" gyerekeknek hívják.

A Kristály lények valóban csodálatos gyerekek! Általában nagy, tiszta szemük van, mely úgy tűnik, mintha a lelkünkbe nézne, mert hát valójában ezt is csinálják! Gyakran nyugodtak és összpontosítanak, de hiperaktívvá válhatnak, amikor energiájuk elhangolódik. Nagyon Szeretők és Gondoskodóak, és élvezik energiájuk megosztását olyanokkal, akiknek esetleg szükségük van rá. Erősek és gyakran egyáltalán nincs bennük félelem. Nagyon érzékenyek lehetnek az ételre és a környezetre, mivel az Új Földhöz szükséges tiszta rendszerrel születnek.

Tisztánlátók, látják az angyalokat és szellemi vezetőket, és gyakran érzik és látják a jövőt. Tudnak az előző életekről, és gyakran beszélni tudnak arról, hogy kik voltak előző életeikben.

Csoportként nagyon össze vannak kötve, és a Bolygóért végzett munkájuk nagy részét a Magasabb Tudatosság szintjein csoportban végzik. Ez az egyik oka annak, hogy miért fáradtak, ingerlékenyek és mogorvák időnként a Kristály gyerekek. Gyakran nagyon keményen dolgoznak Magasabb Szinteken, hogy segítsenek tartani az energiát a Felemelkedési folyamathoz. Az Autista gyerekek számának növekedése a bolygón szintén kapcsolatban van a folyamattal. Az Autista gyerekek azt választották, hogy Magasabb Dimenziós szinten tartják az energiájukat, és így segítenek a Magasabb Dimenziókban az energia-kapuk tartásában, míg elég "közönséges" ember emelkedik fel arra a szintre és képes elvégezni ezt a munkát még fizikai testben tartózkodva.

Ajándékuk számunkra: Szívünkbe költözünk és Megújítjuk Energetikai Rendszerünket az Új Föld számára

Az Új Gyerekek ajándéka a Bolygó számára jelentős.

Az Indigók lehetővé teszik számunkra, hogy keresztül- és áttörjünk korlátozó és elnyomó gondolati- és hit-rendszereinken, melyek hatalmon és irányításon alapulnak. Segítenek nekünk, hogy helyettesítsük ezeket szereteten, elfogadáson és békén alapuló új energiával.

A Kristály gyerekek abban segítenek, hogy visszaigényeljük hatalmunkat és Szív-terünket, és hogy szilárdan lehorgonyozzuk magunkat az Új Hálóban. Azt tanítják nekünk, hogy születésünknél fogva megillető jogként fogadjuk el spirituális ajándékainkat, és hogy a csodák teremtését normális tevékenységnek tekintsük.

A Bolygó és önmagunk tiszteletét, megbecsülését tanítják nekünk. Hogy észrevegyük az egész Teremtés szépségét, csodáját, örömét. És hogy tudjuk, hogy mindannyian Ko-kreátorok vagyunk az "Új Föld"–nek nevezett csodálatos projektben.

Tanulunk úgy élni, ahogyan ők teszik, a jelen pillanatban, a múlt és jövő által nem befolyásolva. Tanulunk Szívből élni, megbocsátani, toleranciát és feltétel nélküli elfogadást gyakorolni.

Tanulunk Szándékon és Összpontosításon keresztül teremteni, és megtanuljuk, hogy a Bőség igazi jelentése nem az egyéni mohóság, hanem a közösségi igény és megosztás. Tanuljuk a támogatás, szeretet és önértékelés fontosságát. És végül, tanulunk a Lélekcsaládok és Angyali Klánok Magasabb Realitásáról....az Új Föld jövőbeni társadalmi egységeiről. Áldott út ez, és az Új Gyerekek mutatják az utat!

Fordította: Biró Judit 



Celia Fenn közvetítésében

http://www.foldangyal.hu 





Kapcsolódó témakörök






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése