2012. november 30., péntek

2012. December – Az Újjászületés



A hónap mantrája:

SZENT FÉNY BEFOGADLAK EGGYÉVÁLOK VÉLED

MEGÉLEM MAGAMBAN ISTENI SZENT LÉTEM!



Az év utolsó hónapja hatalmas erővel ajándékoz meg minket. Ezt az erőt azonban csak akkor tudjuk magunkba fogadni, ha előtte elengedünk minden gátat, blokkot és akadályt magunkból, ami betölti az új energia helyét. Vissza kell adnunk területeinket újra a Fénynek, hogy bennünk ragyogva mutasson utat életünkben.

Advent hetei már november végén a levezető szakaszban elkezdődtek. Ez az időszak most a várakozás és a belső összegzés energiáiról szól. Olyan próbák elé állítanak minket, ahol számot adhatunk Igazságról, Mértékről, Bátorságról és Bölcsességről.

Végre meg kell látnunk, hogy nem szánalmas teremtmények, hanem isteni létezők, Emberek vagyunk!

A kollektív tudatban élő negatív minták csak akkor tudnak minket befolyásolni, ha mi megengedjük. Ha gondolatkontrollt alkalmazunk, akkor mi dönthetjük el, melyik gondolatnak és energiának adunk teret és erőt. Ehhez azonban tudatosan figyelnünk kell önmagunkat!



Minden pillanatban meg kell kérdeznünk: Mi zajlik most bennem? Amit gondolok, érzek az most jó nekem? Miért gondolom most pont ezt? Honnan táplálkoznak ezek a gondolatok? Tapasztalatból, vagy hiedelmekből?



Ha megtanuljuk gondolatainkat koncentráltan irányítani, átvesszük a „parancsnokságot” életünk felett, és tudatos létezőként élhetünk meg minden pillanatot.

Igen, tudom ez egyáltalán nem egyszerű, de a járás sem tűnt annak kisgyermek korunkban, mikor folyamatosan bukdácsoltunk. És tessék, most itt vagyunk és járunk, sőt futunk is.

Gondolataink teremtő erővel áradnak szét saját világunkban. Képeket írnak az auratérbe és a csakrákba, melyek visszasugárzódnak emberi érzés-, és gondolatvilágunkba. Ezzel egyfajta késztetést indítanak el bennünk.

Lelki vágyaink is hasonlóképpen motiválnak minket, azzal a különbséggel, hogy azok a tiszta lélekszeretet-frekvencián íródnak belénk. Így meg kell tanulnunk megkülönböztetni őket.



Emberi vágyaink nem tartósak, folyamatosan változnak a szerint, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyunk. Ezeket a vágyakat a megszerzés, a birtoklás kényszere és ego-s irányítása írja belénk. A szerzés öröme csak addig jelent megelégültséget, míg be nem teljesedik, akkor vágyaink új forrás után kutatnak, és másokkal összehasonlítva magukat jelölik ki az új célt.



Tiszta lelki vágyaink tartósak, változatlanok, és egyfajta belső megelégedettséggel, szívbéli örömmel töltenek be. Mikor elérjük őket, lelkünk ujjongását érezzük, ami emberi érzésekben nem igazán kifejezhető, mert a megélés boldogsága van benne. Itt nem a megszerzés, hanem a megélés tölt el örömmel.



Az egész hónapban egy beavatási szertartáson megyünk végig, mind energetikailag, mint tudatilag. A hangolások okozhatnak "megmagyarázhatatlan" testi tüneteket, ok nélküli érzeteket.


Csakhogy ebben a hónapban annyi energia és belső tanítás ér minket, mint az eddigi év folyamán.

Mintha végigjátszanánk újra rövidítve az egészet, csak gyorsabban és erőteljesebben.

Elénk állítják a választásaink, döntéseink erőit, szembesítenek érzelmi tartalmainkkal és azok teremtő erejével. Megmutatják a belső harmónia útját, és az igazság erejét bennünk.

Újra számot kell adnunk a bennünk létező hűségről, bölcsességről és meg kell mutatnunk az elfogadás erőit. Gyakorolnunk kell a megbocsátást, és a Lét örömében felszabadulva újjá kell születnünk Önmagunk által.



Ahogy szoktam emlegetni: Ez az időszak a Belső Út-ról szól. Ön-MAG-unk felfedezéséről és a Szeretet

"ÚJ-ra"-értelmezéséről.

Ez nem a Szeretet megváltozását, hanem saját hozzáállásunk vizsgálatát és az ebből jövő felismerések megértését jelenti, hogy isteni módon tudjunk szeretni.

Ha tudatosítjuk Magunkban kik vagyunk, megtisztulva mindattól, mik nem vagyunk, átélhetjük a tiszta Szeretet JÓ-ságát Önnön lényünkön át.

Ezért arra bíztatlak mindannyiatokat, hogy lépjetek mélyen Önmagatokba, abba a belső békés csendbe, hol Isten szól hozzátok szíveteken át... és figyeljetek.

Ott találjátok kérdéseitekre a választ, sebeitekre a gyógyírt.



Ez a beavatási rendszer átállítja a csakrák frekvenciáit, új kristályerőket és kódokat ébreszt fel bennük. Ez azért fontos, hogy az érkező fényinformációk értelmezhetőek legyenek számunkra.

Sokszor emberként nem is tudatosítjuk ezeket az információkat, hanem egyszer később, mint belső tudás nyilvánulnak meg bennünk.

Ez azért fontos, hogy emberünk elmetudata be tudja fogadni, meg tudja érteni mindazt, ami történik velünk. E nélkül a kapaszkodó nélkül sokszor a félelem veszi át az irányítást, és képes eltávolítani minket az Igazságtól. Ha viszont megvárjuk míg beérik bennünk a tudás, érthetővé válik a változás, akkor hitünkben megerősödve tudatosan éljük meg ezeket az átalakulásokat.

Ezek az aktiválások folyamatosan zajlanak, sokszor furcsa belső érzésekkel, érzetekkel társulva.

Ha szeretettel elfogadjuk mindazt ami történik és Isten Akaratát magunkba engedve átadjuk magunkat szellemi irányításunknak, akkor e hónapban a Szeretet Rendje, Isten Országa válhat nyilvánvalóvá bennünk!



Urunk tanítása szerint december a Szeretet hónapja. Bizonyíthatjuk, mit tanultunk az év során. Minden isteni erény és erő igazán csak a Szeretetben használható, mert a Létezés alapja ez: SZERETETNEK LENNI.

Olyan Szereteterőt kapunk, mely bennünk megmutatja a Szeretetet, akár látványos, akár elrejtett.

Ebből felismerhetjük Önmagunkat és azt, hol nem tud bennünk ez a Fény kiteljesedni. A Szeretet segít, hogy hozzákapcsolódjunk a Mindenség erőihez és magunkban elfogadjuk szeretetünket.

Isten feltételek nélkül szeret minket, gyermekeit. Kell-e ennél több bizonyíték arra, hogy mindannyian szerethetők vagyunk?

Olyan helyzetek állnak elénk, melyben mindezt megmutathatjuk és önmagunk előtt nyilvánvalóvá tehetjük:Szeretetben születtünk, ez Létünk alapja. Bennünk kitörölhetetlenül ott van, csak a lepleket kell leszednünk erről az igazságról.

A 4 adventi héten erről mind bizonyságot tehetünk…

A hónap energiája: a SZERETET elfogadás ÖNMAGUNKNAK, hogy megszülethessen bennünk újra isteni VALÓNK.



A hónapban felkészítést kapunk egy új létezés lehetőségére… ez nem jelent mást, minthogy bennünk egy Új Rend van születőben.

Ez az Új Rend viszont csak akkor tud megfelelően működni általunk, ha megtisztítjuk magunkat az ego által létrehozott hitrendszerektől, hiedelmektől. Ezek a hiedelmek nem azt nézik, hogy egy adott dolog az életünkben igaz-e (hiszen nem is ismerik az isteni Igazság fogalmát), hanem azt, hogy hasznos dolog-e most ezt hinnünk emberi életünk szempontjából?

Ha hűek akarunk maradni isteni Valónkhoz, akkor ezeket fel kell ismernünk, és ami nem szolgál minket, át kell alakítanunk.





Hogyan is működik mindez?

Korábban már írtam hitrendszeri testünkről, de most fontos, hogy újra tudatosan foglalkozzunk vele. Ez a felismerés az egyik kulcsa fejlődésünknek.

Gyermekkorunktól fogva kialakítunk magunknak az ego közreműködésével egy általam „hitrendszeri-testnek” nevezett energiatartományt, melyet, mint egy energetikai burkot, a harmadik és negyedik aurarétegünk között helyezünk el. Ez egy nagyon finom, alig látható energiaréteg, melyet mi magunk töltünk meg „feljegyzéseinkkel”. Olyan ez, mint egy rezgésekkel teleírt naplóJ.

Először egy fehéres, ködszerű energiából áll, ami pókhálónál is finomabban szőtt energiafonalak rendszere. Nem olyan tisztán és erőteljesen látható, mint az auraréteg, inkább olyan, mint egy háló, melynek közei egyelőre még átjárhatók (üresek), majd, ahogy írogatjuk a mi kis személyes meggyőződéseink sokaságát erre a testre, úgy változik vastagsága és színe, azaz kitöltjük a háló közeit energiamintáinkkal. (Ilyenkor már nagyon erős a hitrendszerünk).

Gondoljunk csak bele, mi mindennel pakolhattunk tele, ha már láthatóan vastag és zavaros…

Ugyanakkor energiasűrűsége és rezgése befolyásolja energiaáramlásunkat, hiszen rajta keresztül veszünk akkor fel és adunk is le információkat…

Hányszor fordult már veled elő az, hogy valakinek megpróbáltál elmondani, elmagyarázni valamit, de ő sehogyan sem értette meg, és akárhogy próbálkoztál, mindig ugyanazt az egy vagy két dolgot szűrte le belőle? Mindig csak ugyanoda lyukadt ki…



Hát persze, hiszen hitrendszeri-teste (röviden hitrendszer, csak ne felejtsük el, hogy ez egy energetikai minőséggel rendelkező, befolyásoló mező) megszűrte azokat az információkat (rezgéseket) melyek szerinte nem egyeznek az általa feljegyzettekkel.

Ha ez az energiaburok túl vastag és sötét, falként zárhat el minket a megismeréstől. Aki csökönyösen ragaszkodik, foggal-körömmel álláspontjához, és meg sem akar hallgatni másokat, nagy valószínűséggel „szép kis” hitrendszeri-testtel rendelkezik. Ezzel az a probléma, hogy így szisztematikusan mindig csak ugyanazokat az információkat és energiákat kapjuk „megszűrve”. Hogy tudunk akkor így fejlődni, ha minden órán csak az „Á” betűt tanuljuk?

Úgy, hogy a meggyőződések mögött feltárjuk azt az igazságot, melynek megértése helyére teszi a dologgal kapcsolatos tudásunkat.

Ez a test, mivel az ego része, hiszen az ego-s tudat táplálja és tölti, a magasabb tudatosságba való helyezkedéssel, a megismeréssel, azaz igaz tudással lebontható.

Mi az igaz tudás?

Az, amit megtapasztaltam és megismertem. Most nemcsak fizikai szintről beszélek, (bár a fizikai törvényszerűségek már a szellemi és lelki síkok leképeződéséből jöttek létre) hanem azokról a dolgokról is, amiket lelki és szellemi dimenzióimból ismerek.

Ha találkoztál már őrangyaloddal (mondjuk meditációban, álomban), beszéltél vele, sőt látható jelét adta létezésének, nincs okod kételkedni benne. Ismered őt, ez a tudás a tiéd!

Ha megtapasztaltad, hogy egy jó szó, vagy mosoly képes embereket felvidítani, már tiéd a pozitív energiák ismeretének tudása! Ugyanakkor ezzel azt is előrevetítetted, hogy a rossz, gonoszkodó megjegyzés, pedig lehangol valakit, hiszen energiái elszívó hatásúak. Ki is próbálhatod, de szerintem nincs olyan, aki ezt ne érezte volna már legalább egyszer élete folyamán.

Tehát tiéd ez a tudás is. Tisztán.

Így a megismert, felismert és igaz tudássá alakított törvényszerűségek segítségedre lesznek, hogy megtisztítsd magad ettől az elzáró energia-testtől, és lebontsd hitrendszered falait. Ehhez azonban figyelned kell önmagad, reakcióidat, és legfőképpen nem szabad becsapni magadat! Ha valamit felismertél reakcióidban, ami hitrendszered hozadéka, ne tagadd le, mert azzal csak tovább erősíted. Inkább ismerd fel, fogadd el, tanulj belőle, értsd meg a miértjét, majd engedd el!

Hitrendszeri-tested világodat egy torz üvegen keresztül mutatja neked. Ez az üvegbúra sok kis ablakból áll… Ha képes vagy üvegeit széttörni, így torzítását megszüntetni, feltárul előtted igaz Valód, Isteni mivoltod!

Ehhez adok egy kis segítséget, az alábbi meditációval, amit egy csoportos hitrendszeri tisztítás során vettünk fel. Jó munkát!

Hitrendszeri-blokkok feloldása meditációval: http://www.datafilehost.com/download-bbb10642.html



Végre észre kell vennünk, hogy teremtők vagyunk! Nem várhatunk mindig arra, hogy majd a szellemi világok megoldják! Mi is részesei vagyunk a szellemi Világoknak! Tudatos felelősséggel és Önmagunk felvállalásával léphetünk csak be az Aranykapun, mit Atyánk nyit ki nekünk, hogy betöltsön bennünket a Tudás: Istenhez tartozom!

Áldott Betöltekezést!









A hónap fontosabb napjai:



December 1-2. – Ez a két nap szervesen összefügg, és egy időkód alapján aktivál energiákat.

Az „1” Isteni kód, atyai ereje és a „2” Istennői kód anyai ereje dolgozik, ami a kiegyenlítő Isteni és Istennői erők leáradását indítja el egy Fénykapun keresztül. Ez egy olyan duális spirál energia, mely a szellemi térben ismert és bennünk rejtező Animus és Anima erőket harmonizálja, és 12-éig erőteljesen dolgozik. Az Anima és az Animus a tudattalanban működő nemi identitás képviselője. Mindünkben létezik mindkét erő, hiszen egységes létezők vagyunk, akik magukban hordozzák a Teljességet. Tehát az Anima a férfiban élő nő, a férfi személyiség feminin jellegzetességeinek a megtestesítője (érzések, hangulatok, intuíció, misztikus fogékonyság, az egyéni szeretet, ill. a tudattalanhoz való viszony), Animus pedig a nőben létező férfierő (döntésképesség, ráció, logika, tetterő). Ezek az erők segítenek, hogy kapcsolódhassunk a másikhoz, az ellenkező nemhez, a bennünk élő egyezőség alapján. Ezzel a segítő én-tudattal vagyunk képesek megérteni a másikat. A most leáradó duál-energiák segítik felfedezni bennünk, és egységessé formálni ezeket az erőket. Ha elnyomtuk magunkban bármelyik részünket, az most megmutatkozik és kiegyenlítésre szólít fel.

Ha lehunyod a szemed, megszólítod a benned élő Animust és Animát, és magad elé képzeled saját női és férfi énedet egymás mellé, nézd meg, melyik a dominánsabb. (Itt szellemi energiákról van szó, nem a fizikai nemi szerepekről). Ha bármelyik magasabb, fényesebb, erősebb a másiknál, akkor neked egységbe kell hoznod őket. Szeretettel fel kell ébresztened azt, aki eddig szunnyadt benned. Úgy kell látnod mindkettőt, mint egyenlő, egyforma részeket, akik átölelik egymást. Amíg ez nem megy, a harmónia nem lehet teljes benned.



December 3. – Az első teljes decemberi héten, mely Advent második hete, az alsó csakrák tisztítása és beavatása folyik. Közben Földanyához való viszonyod és szeretetteljes összeköttetésed is vizsgálat alá kerül. Olyan csakrák aktiválódnak az energiarendszeredben, melyek az ásvány-, növény-, és állatvilághoz kapcsolnak tudatilag. Minden szinten létezik egy Szeretet-háló, mely az adott létszint energiáit tartja az isteni rezgésben. Az ásványvilágban ezt a kristályok biztosítják, a növényeknél a virágok (pl. lótusz, rózsa), az állatvilágnál a delfinek tartanak fent egy szeretet-háló rendszert és nálunk embereknél a szívünkkel mi is részei vagyunk ennek. Ebben az időszakban azok a kapcsolatok kerülnek felszínre, melyekben kötöttségek vannak, amik lehúzhatnak és nem engedik ezt a szeretet-rendszert akadálytalanul kapcsolódni bennünk. érzelmi teremtő erőink felülvizsgálata folyik…



December 6. – Szent Miklós napja. A legenda szerint a püspök lelkét (342 december 6-án) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi ajándékait minden gyermeki léleknek, azaz a mindenkiben élő belső gyermeknek (krisztusi tisztaságnak). Ez a nap hatalmas szeretet-erőket mozdít meg bennünk. Az együttérzés és a szolgálat belső energiái áradnak szét bennünk, hogy megérezhessük a feltétel nélküli odaadás és elfogadás örömét.



December 9. – Az első hét vasárnapján a fizikai testben egyfajta átalakulás történik. A sejtmagokban lévő Fény-DNS aktivál egy energiát, ami a sejttudatot alakítja át. Felébreszti a sejtekben azt az ősi tudást és isteni információt, mely a finomanyagi test átalakulásának újabb fázisát eredményezi majd. Ha ezen a napon furcsa, émelygő érzések jönnek, az lehet ennek a jele.



December 10. – Ezen a napon Advent harmadik hete is kezdetét veszi. Ez az időszak most a belső és külső igazságok egyeztetéséről, ezáltal a bennünk élő lelkiismeret megnyugvásáról, Önmagunk felvállalásáról szól. Szívterünket töltik be az isteni Kegyelem fényei, és szeretet minőségünk felismerése történik bennünk. Olyan események megélői lehetünk, melyek megmutatják, hol kell fejlődnünk még a szeretetben.



December 12. – A hónap elején beindult Istenatyai és Istenanyai beállítások átíródásának ideje. 12-12-12 kódaktiválás. A Szentháromság erői hatnak át: gondolati-, érzelmi-, és akarati tereinkben. A 21-ei tudatváltozás előkészítése folyik. A galaktikus központi Nap erői fizikai Napunk kapuját megnyitva, kozmikus fénysugarakat közvetítenek a Krisztus-hálóra. Ez a háló összekapcsolódik koronacsakránkon át Tudatosságunk minden terével és csatornákat nyit meg bennünk. Ezek a csatornák erőközpontjainkkal összekapcsolódva egy Új energia-tudatosságot ébresztenek bennünk: a kozmikus Szeretet Tudatosságát, a Szent Szív erejét, mely minden sejtünkben ott ragyog. Egy új Fényszeretet-energiatest aktiválódása kezdődik mindazokban, akik még nem tették ezt meg maguktól. Ez a Fénytest képes összekapcsolni emberi rendszereinket az Isteni Szívvel és bekapcsolni mindenkit a feltétlen szeretet áramába.



December 13. – Újhold erői most energetikai rendszerünket is megújítják. Erőteljes auratisztítás kezdődik, mely a rendszereinkben lévő felesleges mintákat és képeket söpri ki. Fontos, hogy ismerjük fel ragaszkodásainkat és fogadjuk el: igazából semmi nem a miénk, hiszen Istentől kaptuk ajándékba addig, míg megéljük benne magunkat. Lényünk az örökkévaló szellemi Tudatosság Fénye, ami nem függ semmilyen fizikai dologtól, emberi ragaszkodástól. Kötöttségeinkkel csak magunkat szorítjuk be egos világunkba. Ha felismerjük határtalanságunkat, emberi életünk tanításai örömmel töltenek el.



December 16. – A második hét lezárásaként a Földben lévő kristálytelepek szeretetrács szerkezete elkezdi rezonálni azokat a fényhullámokat, melyek kiegyenlítik az energiahangolások által keltett változásokat. Ez a Szeretet-hullám végigárad a növény-, és állatvilág rácshálóján, és az emberi Szeretet-hálón keresztül a bennünk lévő kristálykódokat is megszólítja. A tobozmirigy fénykristályai ma nagyon erőteljesen jelezhetnek.



December 17. – A harmadik héten, Advent utolsó hetében, a felsőbbrendű Szívcsakra behangolása folyik. Ez a központi erőtér bennünk összekapcsolódik test-lélek és szellemi Szív-egységben.

Érdemes elvégezni az egységbe hangoló energia-gyakorlatot, síkjaid harmóniába hozatalára (ez a gyakorlat alapja energiaterünk érzékelésének és önmagunk tudatosításának).






December 21. – A Föld és az emberiség az Aranykapuhoz érkezik. Az, hogy mikor és hogyan lépünk át rajta, tudatosságunk és szeretetünk függvénye. Ezen a napon hajnalban megszületik újra a Fény, hiszen a téli napforduló a fény születése! Ezért kell megtisztítanunk magunkat, hogy befogadhassuk az isteni ajándékot, mely újra emlékeztet magunkra, fény természetünkre, az isteni Szövetségre: a Szeretetre!

Ebben az időben egyfajta dimenzió átállítás folyik. Földünk egy téridő-spirálon fejlődik és most egy másik idő-tér mátrixra helyeződik át. Ez egyfajta kicsit álomszerű érzést okozhat, olyan, mintha kóvályognánk, bambulnánk. Ezen a napon olyan erők érkeznek, melyek tudathangolást eredményeznek. Minden ember egy sajátos tudatszinten éli meg önmagát, ami kapcsolódik csakrarendszere működéséhez és inkarnációs tapasztalataihoz, karmájához. Ma egy olyan kegyelmet kap mindenki, hogy ezt a tudatszintet módosítják egy lépcsővel felfelé, azaz mindenkinek a tudatszintjén emelnek egyet. Aki ezt képes elfogadni, egy új szemlélet és energiaműködés birtokosa lesz. Aki még nincs felkészülve erre, annak fokozatosan állítják be új rendszere működését, úgy, ahogyan neki megfelelő.

Az emelkedés bennünk zajlik le! Rajtunk áll, a belső változást, fejlődést megvalósítjuk-e világunkban: 22-én újra felkel a Nap, és mi döntjük el, hogyan fogadjuk ezt az Új Hajnalt és Új Tudatosságot! Építsük fel együtt Új Világunkat a Szeretet Rendjében!



December 23. – A harmadik hét lezárásaként Istenember kódok beállítása történik. A galaktikus Ember tudatossága ébredezik újra… ez sokszor olyan szemléletváltozással jár, amire nem is számítunk. Figyeld magad tudatosan és ismerd fel, mi szolgálja mind önmagad, mind a világ fejlődését.



December 24. – A negyedik hetet Szentestével köszöntjük, az angyalok új erőket és isteni ajándékot hozva érkeznek meg. Ugyanakkor felső csakráink átállítása és behangolása kezdődik az új erőknek megfelelően. Az angyalok visszatérte ragyogással, és énekkel tölti be a Föld terét, érezhetően „feldúsul” az energia. Tegyünk a karácsonyi asztalhoz még egy terítéket, és vendégeljük meg szellemi segítőinket.




December 24-25. – Karácsony szent napjai a Szeretet fényével járnak át. Összekapcsolnak mindenkit és mindent az isteni Egységben. Csak éld át és engedd, hogy történjen…



December 28. – Telihold napján egész csakrarendszerünk összehangolása és energiaterünk harmóniába hozatala folyik. Úgy érezhetjük szétfeszít az energia… ha ezt tapasztalod, akkor csinálj harmonizációs gyakorlatot és a felesleges erőt küldd oda, ahová Isten akaratában most szükséges.



December 30. – A negyedik hangoló hét lezárásaként egyfajta megnyugvás történik bennünk. Bár emberi gondolataink, érzéseink már a közelgő szilveszter körül járnak, belül mély csend és áhítat van. Ha csak rövid időre is, de figyelj ebbe a csendbe, mert beszédesebb minden szónál…



December 31. – A hónap utolsó napja átvezet minket az Új év lehetőségeibe.

Új szakaszba lép az emberi Egy-Én-i fejlődés. Fontos, hogy saját magunkért dolgozva tegyünk MAG-unkért, ezzel is segítve a kollektív tudatosodást.
Minden lélek-lángnak saját fényét kell átélnie, hogy feljebb léphessen és megújulhasson. Most mindenkit főleg egyéni szinten tanítanak és neki, személyes jeleken keresztül szólnak. Figyeljetek hát...
A folyamatosan tovább zajló változások felelősséget, tiszta hitet és feltétlen szeretetet kívánnak mindenkitől. Ezért kell megtisztulni minden léleknek, hogy az a Fénytudás beépülhessen az egyéni szintekre, amit a közelgő idő magával hoz, hogy a kódolások és beállítások sikeresek legyenek. Nagy átalakulások, ébredések és szembesülések jönnek továbbra is.

Fogadjuk mindezt hittel, szeretettel, alázattal úgy, hogy közben felismerve Önmagunkat teszünk értünk.

Szerető szívvel ölellek mindannyiatokat,

Orsi





Áldással: Pusztai Orsolya

2012. november vége








2012. november 29., csütörtök

Advent misztériuma, a felkészülés időszaka




Adventus - latin eredetű szó, jelentése eljövetel, megérkezés. Az ünnep keresztény eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, Jézus születésének ünnepére (Karácsony) való felkészülés időszaka.


Tágabb értelemben a reményteli várakozás, a lelki készülődés ideje.

Advent 4 hétig tart, a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődik. Eredetileg 40 napig tartott (Jézus negyven napig böjtölt a pusztában), ám a Gergely pápa-féle naptárreform 4 hétre rövidítette. A keleti keresztények ma is január 6-án ünneplik Karácsonyt.

Régen advent idején szigorú böjtöt tartottak, hajnalonként pedig szent misére jártak. Ezeket a hagyományosan napfelkelte előtt tartott miséket aranymisének nevezték és Máriának (Boldogasszonynak) ajánlották.

Az adventi koszorú készítése a XIX. században jött divatba, de a hagyomány gyökerei az ősi korba nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel, magyallal ünnepelték a téli napéjegyenlőség idejét. Az adventi koszorú kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival.

Ősi időkből származik a varázskör gondolata. Koszorút fontak az emberek szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból, és vörös meg aranyszín szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A koszorú vagy a kör az örökkévalóság jelképe volt, és a varázserőé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellem elől el lehet zárni a házat.

A magyar néphagyományban az adventi koszorú alapját búzaszalma adta. A szalmakoszorú két negyedelő átlóját is szalmaszálból vagy selyemszalagból készítették, az átlók metszéspontja Máriát, a kis Jézust és a Szentháromságot, vagy ha úgy jobban tetszik Jézusmáriát jelképezik és csipkebogyót helyeztek rá. A koszorú négy gyertyáját fagyönggyel díszítették. A fagyöngy a kelta és a germán népek körében is csodás növénynek számított, melytől a halottak feltámadnak.

A fagyöngy egyébként a kelták szent növénye volt. A téli napéjegyenlőség a kelta hitvilág szerint a fény újjászületésének ünnepe. A kerék jelentésű Yule- a fény visszatérésének ünnepe- szó az élet örök körforgására, az örök újjászületésre utal. Ilyentájt a kelták az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyönggyel, magyalággal díszítették azt. Ma hagyományosan fenyőgallyakból készül a koszorú négy gyertyával, melyek advent 4 hetét jelképezik. Uralkodó színei a zöld (örökzöld), a piros és az arany, melyek a karácsonyi ünnepkör domináns színei.

A karácsonyfa elődje az ősmagyaroknál az életfa tisztelete volt. Ennek a fának a magját is jelképezte az adventi koszorú, melynek erényekben (életben) meg kellett erősödnie, hogy fává érhessen…




Advent időszaka lelki vonatkozásban lehetőség és számadás is egyben. Lehetőség az előrelépésre és fejlődésre, számadás az eddig megszerzett tudásról és megkapott kegyelmek használatáról. Az ember ezen időszak alatt önmagában bízva és hitére támaszkodva bizonyos erkölcsi tulajdonságokat fejleszthet ki magában. Ez a négy hét bizonyságtétel Önmagunk számára, hogy képesek vagyunk fejlődni, utunkon kitartunk és érdemesek vagyunk a kegyelmekre.

Advent négy hetében az ezt bizonyítandó próbák négyféle kísértés képében érkeznek, és ezekkel szemben négyféle morális képességet kell megerősítenie magában az embernek, hogy „jól vizsgázzon”.

A próbákat (kísértéseket) az ellenerők szolgáltatják számunkra, hiszen az ő feladatuk az emberi lény ilyenformán való tanítása. Az angyalok Advent időszakában fokozatosan hazatérnek gyógyulni és pihenni, hiszen egész évben egy náluk sokkal nehezebben rezgő energiatérben kell helyt állniuk. Sokan nem is tudják mennyire megviseli ez őket. Gondoljunk csak bele, mintha nekünk kellene folyamatosan egy forró szaunában, vagy jégveremben lennünk, és közben még figyelnünk, dolgoznunk is…

Nem beszélve arról, hogy ez az időszak az Égben is az ünneplésről szól! A Fény megszületése a szívekben-lelkekben, egy új lehetőség elindulása, az angyalokat is örömmel tölti el. Teremtő Fénysugarak borítják be az angyali világokat és az isteni Áldás rezgései az angyalokat dalra fakasztják. Ebben az időszakban ezért, ha lelki érzékszerveinkkel figyelünk, nagyon sokszor hallhatunk magunkban zengő énekeket. Az angyali kórus hangjai hatják át a teret és közvetítik felénk Isten áldó fényeit.

Ez az időszak most saját erőnkről, helytállásunkról szól. Isteni gyermekek vagyunk, akik rendelkeznek mindezzel a tudással és teremtő akarattal, amivel Atyánk felruházott minket.

Amikor elindultunk földi utunkra, Teremtőnk ellátott minket minden jóval, tarisznyánkba megkaptuk a „hamubansült” pogácsáinkat! Ezekről Jézus is beszélt mikor azt mondta: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!

De mondhatta volna azt is: lásd az Én példámon, hogy benned van az isteni Akarat, a tiszta Érzés és a fénylő Tudatosság (Gondolat).

Ez a három útravaló, emberként bennünk azokban a jóérzésű erényekben testesülnek, mint

Hit – az isteni Akarat elfogadója

Remény – a tiszta Érzelmek fenntartója

Szeretet – Tudatosságunk Szívbe helyezője.



Ha a Szeretet – Hit és Remény energiáit folyamatosan magunkban megtartjuk, és az isteni erényeket behívjuk, mindezeken keresztül megerősödve haladhatunk tovább a fejlődés útján.

Bár az angyalok egy időre eltávolodnak az embertől, de az ember az adventi erények segítségével, azok erejét magába hívva, felemelkedhet az angyalok világába, és helyreállíthatja a kapcsolatot saját akaratával és szeretetével.

Meditáljunk rá az adott héten ezen erények Fényére, hívjuk be az adott isteni Erény sugarát és töltekezzünk fel vele. Ha megtartjuk magunkban tanításait, örök részünkké válhatnak és létünk alappilléreiként segítenek feladatainkban.

Minden adventi héten egy-egy arkangyal és Jézus állnak mellettünk, hogy segítsenek. Ők felügyelik a Föld dimenziójának rendjét, és ők segítenek az erények befogadásában is.

Mikor ebben az időszakban meditálsz, hívd magad köré az isteni Fényeket és hét segítő arkangyalának erejét, hogy védelmezzen. Kérheted még Atya, Jézus, Szűzanya és Földanya segítségét is, mert Ők mindig itt vannak velünk.



Az aktuális erény sugarának behívása és a védelmező tér kialakítása ebben az egyszerű meditációban elvégezhető:

Helyezkedj el kényelmesen és lélegezz nyugodtan. Figyeld a lélegzésedet adig, míg egyenletessé és puhává válik, felszabadítva téged minden feszültségtől.

Szíved szeretetére figyelve, áraszd szét azt magadban és indíts el lefelé, Földanya szíve felé magadból egy szeretet-sugarat.

Mikor megérkezett Földanyához érezni fogod, hogy ő visszaküldi neked védelmező energiáit.

Engedd be a szívedbe ezt a védelmet és most egy szeretet-sugarat a szívedből felfelé küldj Atyádhoz. Kérd az Ő védelmét is… Mikor megérkezik áldó fénye, engedd magadba, érezd a védelmét.

Most szólítsd meg Jézust és kérd, álljon a jobb oldaladra védelmező fényével. Érezd az erőt a jobbodon.

Most szólítsd meg Szűzanyát és kérd, álljon a bal oldaladra védelmező fényével. Érezd az erőt a balodon.

Ezután szólítsd meg szeretettel a hét segítő arkangyalát, álljon eléd és mögéd védő fénysugarával. Érezd leáradni az erőt, ahogyan elölről és hátulról védelmez.

Egy ragyogó, óvó fényburokban vagy!

Szólítsd meg a hét angyalát és kérd, töltse fel fényburkodat az adott adventi hét erényének sugarával…

Figyeld és érezd a beáradó erőt… jelentsd ki: feltöltekezem ezzel az isteni erénnyel. Bennem van az (1.hét:Igazság, 2.hét: Mértékletesség, 3.hét: Bátorság, 4.hét:Bölcsesség) lelkének ereje! Köszönöm Istenem.








Advent és az erények




1. hét: ÉRZÉK és IGAZSÁG




Advent első hete – Igazságosság erénye – Mihály arkangyal

Az ellenerők advent első hetében különösen az ember fizikai testét környékezik meg. Az archék, akik az ember fizikai egészségét hivatottak védeni, most elállnak az ember mellől. Az ellenerők ezért ezt a területet próbálják meg. Céljuk a megtévesztés, hogy becsaphassák az ember érzékelését; így megbomlaszthatják az ember és a világ harmonikus viszonyát. Ha a kísértés sikeres, ez az emberekben kétségbeeséshez vezet.

Archék a kor szellemei. Egy-egy koron keresztül vezetik az emberiséget az adott kor feladatainak megfelelően. A nagyobb szervezetekre, csoportokra vigyáznak. Nemzetek, városok, sőt egyes vezetők felett is őrködnek az adott korszakban. Hatással vannak a Föld és az ember fizikai testére.



A Föld archéja Jézus születésekor Uriel volt, majd Gábriel lett. Az emberiséget Gábriel vezette hosszú időn át. Ekkor alakult az ember intellektusa, és ekkor a természettudományokban tett szert az ember jártasságra. Most Michael arkangyal vezeti az emberiséget, azaz a jelenlegi kor szellemi vezetője: Michael arché.

Az Arhék nagy angyalok, tömegben élnek, küldetésük az ember megsegítése, óvása. Az emberre intuíció szintjén hatnak.

Az első kísértés elhárítására alkalmas az igazságosság erénye. Az igazságosság mint kozmikus törvény, a karmában jut kifejezésre és csak az ember életében működik. Ezért az első adventi hét szimbóluma az ember.

Az igazságosság segít meglátni mindennek az isteni oldalát és feltárja előttünk az álságot, valamint védi a fizikai testet rezgésével.

Cél:

Meg kell tanulni a szenvedéseket és a csalódásokat nyugalommal és töretlen erővel elviselni

Hívjuk be ezen a héten az Igazságosság Lelkét, és Mihály segítségével fogadjuk be energiáit.



Advent és az okkult próbák

A szellemvilágba való helyes belépést okkult próbák sora előzi meg. Advent első három hete alkalmas egy-egy ilyen próba megéléséhez. A negyedik hét (a sikeresen végzett próbák után) pedig lehetőséget ad a belépésre a magasabb világokba a küszöb őreinek engedélyével.



Advent első hete - Tűzpróba

Ez egyfajta szellemi égésfolyamat. Egyes jelenségekkel kapcsolatban elég Ízisz fátyla; mélyebb megértés jön létre. Meg kell tanulni a szenvedéseket és a csalódásokat nyugalommal és töretlen erővel elviselni. A tűzpróba után még "büntetlenül" vissza lehet fordulni a beavatási útról. Ilyen esetben az ember életét mind fizikai, mind lelki vonatkozásban megerősödve fogja folytatni, és csak egy következő megtestesülés folyamán fejezi be a megkezdett beavatási utat.

Jelszó: "Egészséges emberi értelem nélkül minden lépted hiábavaló

 




Mihályról:



Mihály arkangyal minden lélek spirituális sorsának a megoltalmazására hivatott. Olyan intenzitással szeret, amit el sem tudsz képzelni, mialatt türelmesen figyelemmel kísér életről életre, lelked tüzének pislákoló parazsát addig szítva szíved oltárán, míg az istenszeretet és a lelkesültség lángja fel nem lobban, lerombolva korlátaidat, szabaddá téve téged!
Nagy fejedelem lévén, Mihály uralma kiterjed mindazokra, akiknek országa nem e világból való. Hogy hazavezessen, szent erejével támad rá a benső rosszra, miközben arra szólít fel bennünket, hogy negatív energiánkat pozitívvá alakítva a béke, a szépség, a szeretet medrébe tereljük. Ha spirituális utad jelentősége nőttön-nő, Mihály arkangyal energiája dolgozik benned. A Mihály "tüze" sokkal több képes kifejezésnél. A spirituális jelölt szó szerint hamuvá égeti azokat a maga állította korlátokat, amelyek úgy merülnek fel, mint az élet eseményei által kiváltott indulatgomolyok. Amikor szembenézel az igazsággal, sokszor érzed e tűz hevét, perzselését. Így például a szenvedélyes harag a változás hatékony hajtóerejévé válhat. Fogadd el, érezd, hogy elönt a hő, dühbe gurulsz, megnő az erőd! Amint megnyílik a szíved, a düh úgy alakul át, hogy te rálelhetsz a dolgok szeretetteljes megoldására.




Mihály addig-addig ügyel lelked fényének növelésére, amíg megszabadulsz karmádtól és más korlátaidtól. Ahányszor sikerül nem kívánt eseményeket pozitívvá alakítanod, elpusztítod hamis avagy szűkös éned egy részét. Mihály azért a napért él, amelyen szabaddá válsz, azonossá Örök Éneddel. Célja mindannyiunk üdvözülése, hogy ismét szerető közösséget alkossunk. Mihály nemcsak spirituális sorsunkat oltalmazza, hanem testünket is. Hívd Mihályt, hogy bajnokod legyen, nehéz helyzetekben bátorságot öntsön beléd és védelmezzen. Végső eltávozásod után Mihály méri le lelked súlyát. A szeretetesszencia, amit összegyűjtöttél, égbe röppen, mivel könnyű, mint a pehely, a súlyosan megrakott ego viszont lehull. Ez az ego visszavon téged újra meg újra az életbe, mígnem képessé válsz elfogadni Mihály átalakító tüzét. Ha újjászületéseddel el kívánod érni a szabadságot, ne várj vele halálod pillanatáig Hívd máris Mihályt, hogy elkalauzoljon oda, ahol szembesülsz Örök Éneddel.


Fohászok Mihály Arkangyalhoz:


"Mihály Arkangyal óvj meg minden bajtól."
"Mihály Arkangyal adj erőt, hogy szembe nézzek ezzel a helyzettel."
"Mihály Arkangyal, segíts felfedeznem az igazságot."
"Mihály Arkangyal, segíts, hogy hű lehessek magamhoz.
" Mihály Arkangyal borítsd rám védő szárnyaidat."



Az első adventi hétre való felkészítő meditáció hanganyaga innen letölthető:

Igazság meditáció




Pusztai OrsolyaKristálycsakra




2012. november 27., kedd

Holdfogyatkozás 2012. november 28.




MICSODA CSODA HOLDFOGYATKOZÁS, AMIKOR AZ ÉLET ÖRÖK FOLYÓJA ELSÖPRI A DURCÁS KISGYERMEKEK HOMOKVÁRAIT

Holdfogyatkozás 2012. november 28.



A Fény Áldott Csillagai!

Nagyon időnkbe kerültünk, és a 3 D. osztály utolsó szülői értekezlete most történik, 28-án közép-európai idő szerint pontosan 15 órakor. A megprófétált év utolsó fogyatkozása történik, és a metatroni kulcsok és közlések szerint ez az utolsó lépés, a 12-12-12-ben meginduló Felemelkedési, paradigmaváltási folyamatunkba, amely legalább 20 év terminusban szépen szakaszosan, de elsöprő lendülettel érkező folyóként, semmivé porlasztja az elkülönülés játékát még mindig játszani kívánó durcás kis diktátorok homokvárait. Bár őszentsége a pápa (már összecsomagolt!) és a szkeptikusok megnyugtatnak mindenkit, hogy nincs semmi gond, semmi olyan nem történhet, ami akár aggodalomra adhat okot a régi világgal kapcsolatban, jó minden, ahogy van, egyszer élünk, aztán ott van még a józan ész, meg az is, hogy az evilági nélkülözéseiért elnyerjük méltó jutalmunkat majd persze odaát, de hát ők ezt a filmet egy nagyon régi gépen nézik, mi meg a szívünkön keresztül. Nem számít !, - ahogy a hétsugaras mester mondaná, - mindig minden jól van a teremtésben.

Nos, első látszatra egy szimpla holdfogyatkozással állunk szembe, de ha valaki bepillant a precessziós csillagmozgás idővonala mögé, meglepődve láthatja meg, micsoda bolygóenergia mintázattal van mindez megtámogatva és megáldva. Mindez tágra nyitja teljesen az Átalakulás Kapuját a teremtő mudrájának három ujjával felmutatva a végtelen égboltra: 

Készüljetek, Én most szóltam!!!


Az első ujjat a Vénusz és a Szaturnusz összefonódása jelzi (Mérleg:14 és 12 fokon). Az Egyen-Értéket, a hazugságtól mentes nyilvánosságot, amire már évezredek óta nagyon is szükségünk lenne. Másrészt a harmóniában élő kiegyensúlyozott kapcsolatrendszert, az érző szent nő és szent férfi egyenrangúságán, szent szerződésén alapuló unióját. A teremtő művészethez való visszatérésünket, az ősi, őseink értékeinek visszatérését. Szeretni a Szerelmet, Szeretni a Szeretetet, Szeretni Lenni Mindörökké, saját igazságunkkal, és ítélkezés mentesen.

A második ujjat a Hold és a Jupiter összefonódása mutatja (Bika 12 és 17 fokon), a Skorpió Napra, természetesen a holdcsomópontokkal, hiszen fogyatkozás van. Az isteni növekedés és Bőség törvénye hatályba lép, de a szellemiség és lelkiség kiterjedésével. A biztonság érzete, hogy van mindig minden bőven, ami kell, sőt még annál több is és az, hogy sosem vagyunk egyedül, egy kiterjedt lelki-isteni család tagjai vagyunk, össze vagyunk kötve a mindenség szívén keresztül egymással, s most egy karmikus oldás és tisztulás utolsó fejezetében vagyunk, amikor újra eggyé válhatunk a teremtő természettel és otthon érezhetjük magunkat az Áldott AnyaFöldön.

A harmadik ujjat a Mars és a Pluto alkotja a Nyilasban, mégpedig mindkettő annak 14. fokán(!!!) hűha. A Mars és a Pluto képesek exponenciálisan felerősíteni egymást. Nincs mese, a galaxis összes csillagharcosa elindult és összekapcsolódik ezekkel az energiákkal. Gyökeres és mélyreható változásokat hoznak magukkal, minden régi hiedelem, gondolatrendszer, technológia lebontását, átalakítását, és amit ki kell tépni azt, kitépik, de közben gyógyítják is, és így egy magasabb rezgésű tudatosság lehetőségeinek az energiáiba fürödhetünk meg. Az Isteni Tudás az új erőnk és a teremtői hatalmunk.

A három ujj mudrája decemberi fénykapun kicsit másképp, de megismétlődik, és ezek a mudrák már a világegyetemmel, azonos mintázatokkal látnak el mindent a FöldAnyán, mindent ami itt van.



Áldott Csillagai a Fénynek!

Most van a régi világ utolsó lélegzete, és amikor haldoklik, akkor van talán a legnagyobb ereje, mert maradni akar. Szerepét eljátszotta, megtette azt, amiért itt volt. Ha elengedjük békében a fénybe, akkor segíthetünk neki igazán és természetesen magunknak is.

2012. November 28. egy ilyen Fénykapu.


Forrás
Földicsillagok: 
http://www.foldicsillagok.hu/index.php option=com_content&view=article&id=399:micsoda-csoda-holdfogyatkozas-amikor-az-elet-oeroek-folyoja-elsoepri-a-durcas-kisgyermekek-homokvarait-holdfogyatkozas-2012-november-28&catid=48:2012&Itemid=77



Kék Éjszaka Hullámvarázs - November 27 - December 9.




Hullámtéma

„Akbal jelképezi a belépést a "befelé tekintő" helyre, ahol hangot és látomást kap a tudattalan árnyék. Olyan is, mint egy biztonságos szentély, a béke és derű helye. Akbal alvilága magában hordja minden lehetőség fejlődési játék­terét.


Itt, mint az őseredeti álomidőben, nincs különbség akkor és most, valóság és álom, álom és álmodó között. Ebben a kitágult mezőben, nem csak minden lehetséges, de minden folyamatosan a teremtés folya­matában van. Az álomidő hatalmas lehetőségeket hordoz. Lépj be a misztériumba, ahol a valóság most van teremtés alatt. Ha tudatos álmodóvá válsz, képes leszel szó szerint új valóságod megteremtésében segíteni, és egyben a megszülető nagyobb álomhoz is hozzájárulni. Amikor erre a teremtésre koncentrálsz, gondolataid és szándékaid fénysebességgel vetülnek ki a kristályrács hálón keresztül, mely magában foglalja az univerzumot. Ez az energiamező ülteti, támo­gatja, és hatalommal tölti fel a kibontakozó valóság megteremtését. Akbal arra kér, fedezd fel álmaid szimbológiáját.

Lehet, hogy azt hitted, áloméleted különbözik éber életedtől. Ahogy álmaiddal dolgozol, ez a hiedelem drámaian megváltozhat. Ne lepődj meg, ha átfolyásokat tapasztalsz látszólag "elkülönült" valóságok között és sokkal többet álmaid, és tudatos, ébrenléti állapotod között. A valóságok most egymásba olvadnak a megszülető valóság-konstruk­cióban.

Az álomidő mátrix az ébrenlétben éppúgy kibontakozik, mint az álomban. Mindaz, aki vagy, ami hozzád tartozik, hiedelmeidtől, szemé­lyes ügyeidtől álmaidig és reményeidig alakítja személyes álommeződet. Ebből a mezőből vonzód magadhoz mindazt, ami, elhozza kitel­jesedésedet.

Akbal arra kér, hogy vidd be gondjaidat az álommeződbe, hozd ki őket a sötétségből a tudatos éberségbe. Egy példa lehet erre a ki nem mondott harag. Ha te visszafojtott haragot hordozol magadban, akkor valaki közvetlen közelségedből magához veszi ezt a haragot, és vissza­tükrözi neked, hogy megfigyeld, és tanulhass belőle. Ez a spirituális fej­lődés természete: a hologram minden egyes része visszatükrözi az összes többi részt, hogy mindegyiket objektíven meg lehessen figyelni, hogy mindegyikből lehessen tanulni. Ha elrejtett részeidet tudatos éber­séged fényébe emeled, akkor lehetőséged van átalakításukra. Alommeződ többek között felszínre hozza pszichológiai polaritásai­dat és legbelsőbb magodat. Ezek azok a hiedelem szerkezetek, melyeket a társadalomból, tapasztalataidból tanultál meg. Pl.: szeretés és nem szeretés, értékelés, hozzáállás. Természetes módon vonzód magadhoz azokat a helyzeteket, melyek integrációt ígérnek, de a megszokott visel­kedés és kondicionáltság miatt lehet, hogy kompenzálsz, rögzített mintákhoz ragaszkodsz, hogy védd pozíciódat. Ez a választás azonban csak pillanatnyi megkönnyebbülést hoz, mert a megoldatlan ügyek min­dig visszatérnek, és kérik az integrációt. így álmaidban, testi tünetek­ben, vagy kapcsolataidban gyakran felbukkan az, amit leblokkoltál, elrejtettél. 

Gyakran ellenállsz az újnak és ismeretlennek. Nem vagy hajlandó túllépni növekedésed határain, mert az lehet, hogy mögöttes hiedelemvilágod változását követelné. Akbal energiája egyszerűen csak annyit kér, hogy légy nyuga­lomban, és engedd, hogy a megnyilvánulás formát alkosson a sötétség­ből. Akbal sötétségéből emelkedik ki az Esszenciális Önvaló. Ülj nyuga­lomban, öleld magadhoz a belső látás és integráció útját. Akbal árnyékában elveszhetsz az énben, túlságosan befelé forduló és szubjektív lehetsz. Vannak, akik ezt a szubjektivitást depresszió formá­jában tapasztalják meg. Erről a helyről pedig megtanulhatsz szembe­nézni legmélyebb félelmeiddel, és felszabadulhatsz tőlük. Ahelyett, hogy ellenállnál, öleld magadhoz a folyamatot, gyűjtsd be bölcsességét. Menj mélyre, és fedezd fel a pozitív szándékot, amit tapasztalatod .magában rejt. Mit akar megmutatni neked, amit nem akartál meglát­ni? Ha át tudsz jutni beragadtságodon, váratlan felismeréseket és ajándékokat találhatsz a látszólagos sötétségben.

Jó módja az önmagadba tekintésnek, ha felismered, hogyan ítéled meg és értékeled magad. Önmagad elítélése akadályozza saját belső bölcsességed elérését. Ítélkezések arról, hogy milyennek kellene lenned, hatással vannak fejlődésedre. Lehet, hogy kondicionált hiedelmeid az összehasonlítás és a besorolás kemény eszközeivé váltak. A létezés nem egy különleges cél, a létezés egyszerűen az az ártatlanság, amit önma­gad elfogadásával nyerhetsz vissza. Ha megszabadulsz az ítélkezéstől és a címkéktől, akkor utad természetes módon megnyílik a növekedés előtt. Szabad "hibákat" elkövetni útközben. Az életedből megteremtet­ted a "házat" amelyben élsz, és ahonnan a világot látod. Most jött el az ideje a befelé haladásnak, hogy felfedd esszenciádat, hogy megtörd az öreg struktúrák kötelékeit. Ebben a folyamatban egyszerűen természe­tes, ha sérülékenynek érzed magad. Az én szíve körül töröd fel a gátakat és falakat.

Az ítélkezés önmagadról kierősíti az értéktelenség és elkülönültség érzetét.Eredendően értékes vagy. Tudatosíts mindent, ami azt súgja, hogy nem érdemled meg, hogy mindent megkapj, amire vágysz. Az ön-elítélés komolyan hátráltathatja fejlődésedet. Szeresd önmagad. Emlékezz: az átalakulásra kész hiedelmek mutatják meg az utat, árnyé­kukon keresztül. 

Elszántan kövesd a folyamatot a látszólagos sötétségbe és kényelmetlenségbe, hogy megleld az ott felkínált ajándékokat. Akbal segít neked annak felismerésében, hogy a látszólagos bezártságok és korlátok csak tanulási lehetőségek. A kibontakozás természetes folyamatában nincsenek áldozatok, és nincs hibáztatás. Bármilyen pozíciót foglalsz is el ebben a természetes fejlődési játék-térben, az sem nem jó, sem nem rossz, minden ami történik, tudatosságodat, és növekedésedet szolgálja. Az ítéletmentes­ség pozíciójából gyorsabban haladsz keresztül a leckéken. Ha egy bizonyos lecke értelmét nem találod, úgy erezheted, hogy megrekedtél, amíg fel nem fedezed az általa hordozott ajándékot vagy tanítást. Az ilyen "megrekedtség" gyakran arra szólít fel, hogy változ­tass hozzáállásodon, vagy hiedelem rendszereden.

Lehet ez egyszerűen egy pozícióváltás, a helyzetben megjelenő polaritás másik oldalának felpróbálása. Ha mindig ismétlődő helyzetekben akadsz el, akkor ez egy gyökérproblémát jelez. A gyökérproblémák mély igazságokat, és életre szóló tanításokat hordoznak.

Adj magadnak lehetőséget és megértést emberi folyamataidhoz. Ahogy a gyökérprobléma ciklusosán halad jeleket ad, hogy az adott probléma még mélyebb tanulásához és értéke­léséhez vezessen. Az ilyen mélységek felszabadítása feloldja a karmikus mintákat, lényed igaz önkifejezésében.

Akbal jelezheti tudattalan félelmedet a változástól, mély gyökér­problémáktól az életfeladatig. Kivételes lehetőség köszönt, és átalakulás vár rád. Ahol a félelem illúzióit elválasztották a tudatosságtól, ott lelhe­ted meg az integráció és teljesség ajándékait. „ Maja orákulum







15. Hullámperiódus: A KÉK Éjszaka – a BŐSÉG ereje

KIN 183 - KIN 196

(2012.11.27.- 2012.12.09.)

( A hullámok, az adott hullámtéma és a 13 nap energiáját követve, álmaink, életünk napi eseményeinek tudatos megélésével haladhatunk az önfelismerés útján)



1. nap kin 183 (11.27.)

Egy új energiahullám veszi kezdetét, a hozzá párosult szoláris energia koncentrált hangsúlyt kap, célmeghatározó szereppel rendelkezik. 

Mi a célom?

2. nap kin 184 (11.28.)


A mágneses tónus visszhangja.

Milyen kihívással állok szemben?


3. nap kin 185 (11.29.)


Dinamikus löket. Az egyes tónussal kilőtt cél mozgásba lendül. 

Hogyan szolgálhatok a legjobban?

4. nap kin 186 (11.30.)


Ősforma, a megvalósíthatóság lehetősége, az adott SE témának konkrét formát ad. 

Milyen formát adjak a szolgálatomnak?


5. nap kin 187 (12.01.)

A vonal megjelenésével, a kombinációk lehetősége megnyílik. A megvalósulási folyamat kezdete, rendező szerep (torony), az összpontosítás helye.

Hogyan erősíthetem fel magam a legjobban?
Az első négy tónus egy fölérendelt egységet alkotnak, amelyben elsődlegesen az adott hullám tartalmi minősége és a tematika van meghatározva. Az EGY-nek nagysága és kiterjedése miatt " forráserő lévén " szüksége van a 3 további "segítőre", a lunáris, az elektromos és az önálló tónusra, amelyek hozzásegítik, hogy a téma teljes egészében beérjen. Mind a három tónus a magnetikus ELSŐ szolgálatában áll.
A következő öt pozíció jelenti a hullám középső egységét. Az öttel megjelenik az operatív műszer, amelyet feltétlen használni kell a "program" lefuttatásához.

6. nap kin 188 (12.02.)


Megjelenik az ÉJSZAKA által behozott téma tartalmi minősége, és mozgásba lendül.

Hogyan érhetem el az egyensúlyt?

7. nap kin 189 (12.03.)


Energiával feltöltődés, hogy a további tónusok elérjék a céljukat.

Hogyan hangolhatom össze a szolgálatomat másokéval?

8. nap kin 190 (12.04.)


A legerősebb megvalósítási erő, átütőerő, melyen a téma megvalósulhat . Nagy erősségű napok. Feladata, hogy megnyilvánuljon a program. Karmikus egyének számára fájdalmasak ezek a napok.

Hitem szerint élek?

9. nap kin 191 (12.05.) 


Kiteljesedés száma, végrehajtja a programot, kapcsolódás a forrásprogrammal, döntéshozatalban segít, megakadt helyzetek újból sodrásba hozása. (Torony).

Hogyan valósíthatom meg a célom?

10. nap kin 192 (12.06.)


Megvalósulás, megvan az eredmény.

Hogyan tökéletesíthetem azt amit csinálok?
Ahullám eléri a TÍZ-es tónussal a manifesztációs pontját. Ami az egyes tónusnál, mint forrásimpulzus elindult, az itt a TÍZ-es állomáson célba ér. Ebből következik, hogy a TÍZ-es pontra eső szoláris erő a hullámtéma céljára különleges utalást tesz.


11. nap kin 193 (12.07.)

Az elért eredmény újra elengedése.

Hogyan engedhetek szabad utat?

12. nap kin 194 (12.08.)


A hullám eléri az érettségét, a tartalom tisztasága kikristályosodik - láthatóvá válik miről is szólt a hullám.

Hogyan szolgálhatom mindazt ami él?


13. nap kin 195 (12.09.)

Az egyes tónussal való kapcsolatfelvétel megkezdődik, mellyel mindig valami új kezdődik. A tizenhármas tónus viszi az adott és végéhez ért ciklus végkifejleti eredményét, új információját az egyes tónushoz, amely ezt egy új témába ágyazva újból útnak indítja. (Torony). 

Hogyan szélesíthetem ki örömömet és szeretetemet?