2012. szeptember 30., vasárnap

2012. Október – Isteni Énünk felismerése…





A hónap mantrája:

ISTENÉ A TESTEM, ISTENÉ A LELKEM, ISTENÉ A SZELLEMEM

EGYSÉGBEN LÉTEZEM TEVELED ISTENEM!



A 10. hónap mérföldkő ebben az évben. Olyan hangolások élednek újjá bennünk, melyeket az előző évek folyamán már elindítottak és egy bizonyos szintig (egyéni tudati szint és fejlettség alapján) bekódoltak. Most újabb lépcsőhöz érkeztünk, mely felkészít minket a nagy tudati váltásra.



Ebben a hónapban a Központi Nap energetikai terének beavató energiái érkeznek. Isteni Énünk tudatos felismerésének ideje jött el. Most már belül tudjuk és érezzük hovatartozásunkat, Isteni voltunkat.

Ebben a hónapban a Földenergiák 5. dimenziós rezgéstartományának beállítása folyik. Olyan dimenzionális Fényrezgések érkeznek a Krisztus-hálón keresztül a Föld energetikai terébe, melyek az 5. dimenziós Fénymátrixot hangolják elő. Ezek a hangolásokat végző rezgések, a Teremtő Erő-központból, központi Napunk fényein keresztül érkeznek hozzánk.

Ebben az időszakban sokkal érzékenyebbek leszünk (valakik ezt egy ideje már érzik, hiszen az energiák folyamatosan erősödve már jelen vannak a térben), és lelkünk a szeretet erejében intenzív érzésekkel rezonál majd. Olyan önkéntelen megnyilvánulások törhetnek elő belőlünk, amiket nem igazán tudunk kontrollálni... és talán mi magunk is meglepődünk saját reagálásunkon.

Nem kell megijedni azonban, mert mindezek előhozzák belőlünk azokat a felismeréseket, melyek új szemléletmódhoz vezetnek bennünket... és felismerjük az Egység Szeretetérzését.



Jézus szerint az október az egyesülés hónapja. Tanítása a test, lélek szellem aspektusainak felismerése a tudatos létezés által, hogy megnyithassuk a lélek és szellemkapukat önmagunkon át, EGYségbe kerüljünk ezáltal Önvalónkkal. Ez az egység a folyamatos Teremtés Fényeit közvetíti minden síkunkon át. Fluid kristályfények áramlanakvégig léttereinken, de ezek információk, csak akkor értelmezhetőek, ha tudatunk már kész befogadni őket. Isteni kristályerőkkel olvadhatunk össze, melyek létezésünk magas aspektusaiból áradnak reánk. A kristályinformációk megértéséhez ki kell nyíljon bennünk azok befogadó tere. Ha ezek a területek blokkoltak vagy zártak, akkor kinyílásuk sokszor fizikailag is érezhető, hiszen ezek a fények a fizikai testünket is alakítják, finomítják rezgéseikkel. Az Egység igazból Önmagunk elfogadásán át történhet meg, hiszen amíg tagadjuk ezt az összetartozást, a kapuk nem tudnak megnyílni bennünk. Amint azonban az elfogadás feltárja Önvalónkat, ezek a Fények egységbe hozhatnak tudatosságunk kristályinformációi által.

4 héten keresztül érkeznek fokozatosan az egységbe hozó és Önmagunkat feltáró Fények. Testünk egyfajta átalakuláson megy keresztül, mely már korábban elindult, de ebben a hónapban jobban érzékelhető. Nyitogassuk a tudatosság kapuit és lássunk csodát!

A hónap energiája: az ISTENI EGYSÉGBE TARTOZÁS elfogadása, hogy megérthessük feladatunkat minden szinten.



Ebben a hónapban újra nyílik a Napkapu azon tere, melyből tudathangoló és Egységbe hozó erők áradnak le.



Ez a Kapu Napunkon keresztül, egy olyan Felsőbb dimenziós Fényrezgés szintet közvetít a Föld energiaterébe, mely aktiválja a FöldMag-Hálót.

A FöldMag-Háló a Föld szíve körül található Fényszerkezet, ami a Krisztus-Háló lenyomatát hordozza. Kinézete is hasonló, mert fényháló szerkezete a csomópontoknál kapcsolódik a Kriszusháló kereszteződéseihez. Minden Földenergetikai változás először ebbe a Hálóba érkezik és Földanya szeretetén át sugárzódik fizikai szintre is. A Háló Földanya Szívének Szeretetfénye. Ezen keresztül kapcsolódik az összdimenziós Fénymátrix-hoz, és hangolódik a megfelelő rezgésszintre.

Ezt a fizikai megkötődést segíthetjük mi tudatosságunkkal és szeretetünkkel, hiszen mi is összekapcsoljuk létünkkel a szellemi és fizikai szinteket, azaz a Krisztus-, és a FöldMag-Hálót. Legyünk tudatos továbbítói ennek a Fényszeretetnek. Egész hónapban folytatódik és a továbbiakban is tudatos aktiválásokon keresztül alakul a Napkapun át érkező Fényenergiák lehorgonyzása és átsugárzása. A Föld energetikai tere feltöltődik a Kapun át érkező rezgéssel, a FöldMag-Háló rezonanciáján keresztül. Ezek az energiák arra késztetnek bennünket, hogy felülvizsgáljuk fizikai létezésünk igazságait. Felismerjük igaz vágyainkat és ne tagadjunk le semmit.A Kapun át lesugárzott energiarezgések a Földmag-Hálót átrezegtetve visszasugározódnak a Krisztus-Hálóra, így terítve be a Föld energetikai terét az 5. Dimenzión keresztül érkező szeretetenergiákkal. Ezeket az energiákat fogadjuk be és továbbítsuk tudatosan, hogy belekapcsolódhassunk a Fejlődésbe.

Semmi mást nem kell tennünk, csak megnyitnunk magunkat, feladva ellenállásunkat, és átengednünk magunkon a Fényt, hogy szeretetünkkel feltöltődve sugározzon tovább...





A hónap fontosabb napjai:



Október 1. – A hónap elejétől kezdve olyan Energiaminták sugárzódnak le a Krisztus-hálón keresztül a Föld energetikai terébe, melyek a Dimenziócsakrákban „szunnyadó” kristálykódok aktiválását segítik elő.

Ezek az erők évről-évre különböző időszakokban érkeznek hozzánk, hogy a szükséges áthangolások megtörténhessenek. Most ebben a hónapban segítenek egy újabb rezgésszintet beállítani energiaterünkben.

A dimenziócsakrák energetikai rendszerünkbe való integrálása lehetővé teszi az év folyamán érkező segítő Erők befogadását és testi szintre történő leképződését. A dimenziócsakrák energiaköpenyét, ami további aurarétegenként fog körbe minket, harmonizálnunk kell Fényrezgés szinten.

Mivel ezek a csakrák már kristályszerkezetűek, ezért az integrálásban és a harmonizálásban személyes kristályaink is segítenek nekünk. Ezek a személyes kristályok pontosan azt a feladatot látják el mellettünk, ami segít az aktiválásokban. Személyes kristályra úgy tehetünk szert, hogy meditációban megkérjük a kristályok mesterét, vagy a kristály-angyalokat (akik a mesterrel dolgoznak), hogy küldjék el számunkra személyes kristályunkat. Egy csodálatos Fénykristályt fogunk kapni, mi energiaterünkben kering ezután körülöttünk, folyamatosan harmonizálva azt tudásunknak megfelelően. Ha földi szinten is szeretnénk egy személyes kristályt, ami segít az energiákat leképezni fizikai valóságunkba, akkor Fénykristályunkat kérjük meg, hogy segítsen a választásban, és ő azt a kristályt fogja nekünk megmutatni, amire szükségünk van. Ehhez nem kell mást tennünk, csak elmennünk egy kristály üzletbe, és hagyni, hogy a személyes kristályunk megszólítson minket. Fizikai szinten a személyes kristályok időszakonként változhatnak fejlődésünknek megfelelően, de ezt megérezzük, mert Fénykristályunk jelzi nekünk.

A Kristálytudat mindenhol jelen van. Földi szinten, a felszín alatt található Kristály-szigetek (barlangokban és hasadékokban, ill. még a tengerek mélyén is találhatóak a föld alatt) fogadják és szórják szét a Dimenziókon keresztül érkező és az Energiakódoláshoz szükséges rezgéseket. Ezek a kristályszigetek egyrészt régebbi civilizációk (pl. Atlantisz) telepített tudástárai, másrészt a Föld fejlődése során kialakult Fényenergia tárolók. Ezek az Energiák nem szabadulhatnak fel addig, míg a Föld el nem éri az aktiváláshoz szükséges rezgésszintet, akárcsak mi. Ezért fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk és integráljuk magunkba a Fényt, mert a mi rezgéseink és a Föld rezgése együttesen képesek az aktiválásra. A dimenziócsakrák harmonizálása és energiarendszerük egységesítése ezért is fontos a további fejlődés érdekében, mert nemcsak a Dimenziókon át érkező rezgéseket, de a földi energiatér számunkra szükséges információit is „foghatjuk”, érthetjük és továbbíthatjuk általuk.

A kristályszerkezet egy olyan energiamátrix, mely képes felfogni, tárolni és küldeni (felszabadítani) is információkat, fényrezgések formájában. Minden megnyilvánulás tartalmaz Fénykristályokat, és bár számos részük éteri és egyéb nemfizikai formában van jelen, ez egyáltalán nem zavarja őket energiaterük kialakításában. Azok a civilizációk, ahol tudatosan dolgoztak együtt a kristályokkal, ezt pontosan tudták, és ki is használták e lehetőségeket. A tudat beszűkülése, az ego térhódítása és az anyagi világ felé fordulás azonban megakadályozta a kristálytudatossággal való egyesülést, és sok információ „elveszett”. A jó hír azonban, hogy semmi nem tűnik el, csak elfeledkezünk róla...de itt az idő, hogy újra emlékezzünk!

A kristálykódok, amik tartalmazzák mindazt a tudást, mit létezésünk folyamán megszereztünk, bennünk vannak. Minden sejtszintű, atomi és szubatomi részünk tartalmazza őket. Minden energiamintázatunkban benne rezegnek fényinformációik. Fénytesteink aktiválását is kristálykódjaink felszabadításával érhetjük el.

Tudnunk kell azonban, hogy minden rejtett kristályinformáció (azaz tudás) csak a megfelelő rezgésszint elérésével szabadítható fel bennünk. Ha elérjük és képesek vagyunk megtartani a szükséges fényrezgés-szintet magunkban, a kódok ezt egy „indítóüzenetként” értelmezik és aktiválódnak. Ekkor leszünk képesek megérteni és használni képességeinket. Sokszor ezt nem ismerjük fel, de mindig kapunk segítséget, akár külső aktiválások formájában is. (Amikor mesteri, angyali energiák érkeznek és segítenek elérni a megfelelő Fényrezgés szintet. ezt azonban nekünk kell a továbbiakban fenntartani.)

Minden kristálykódnak saját rezgése, hangzása van. Aki már átélt ilyen aktiválást, az tudja, hogy a kristálykód felnyílása hangrezgésekkel is jár. Ezek a hangrezgések terjednek el az energiarendszerben és adják át az információt ilyenképpen fizikailag is az összes sejtnek. Mintha megszólaltatnánk egy gongot...és a rezgés szétárad lelki, majd testi szinten, és minden összerezeg vele. Ezért nem szabad görcsösnek lennünk. A feszültség megakadályozza a szabad rezgésáramlást, mert megfeszíti mint a lelket, mint a testet. A befogadás, nyíltság és őszinte bizalom (hit) az, ami segíti a fejlődést.

Az emberi fejlettségtől és energiaminőségtől függ, kiben melyik szabadul fel. Ezért csak saját fejlődésünk elősegítése által juthatunk előre, és aktiválhatjuk magunkban tudásunkat. Ehhez meg kell ismernünk magunkat, és el kell hinnünk, hogy mindez értünk, és miattunk történik. Mert mi akarjuk így...

A cikk végén megtalálod azt a gyakorlatot, mely segíti, hogy megérezd dimenzió-csakráid energiáit…



Október 3. – Az érkező erők hatására energiarendszerünk kissé felbolydulhat, így olyanEgység-fények érkeznek, melyek segítik a kiegyenlítést. Végezzünk egységbe hozó, test, lélek és szellem kapcsolatot harmonizáló gyakorlatokat. Meditációban emelkedjünk Önmagunk magasabb-rezgésű tereibe és egyesüljünk az ott megnyilvánuló Tudati-rezgéseinkkel, megnyilvánulásainkkal. Minden dolog mögül a Magasabb Értelem energiái sugároznak felénk, hogy más aspektusból is megközelíthessük mindazt, amit tapasztalunk.

Lelkünk hívogat magához, és Felsőbb Énünk szeretne egyesülni velünk tudatosan. A feladat nem más, mint felemelni magunkat Önnön Létezésünk magasabb pontjára. Ki kell alakítanunk a folyamatos kapcsolatot lelkünkkel, hogy rajta keresztül magasabb Én-ünkbe helyezkedve Tudatosságunkat magunkhoz vehessük.

Segít a kapcsolat a Felsőbb Énnel meditáció, ami innen mp3 formátumban letölthető, vezetett gyakorlat formájában:




Október 7. – A hét lezáró napja. Tudatos kapcsolatra ösztönző és egységbe hozó energiák behangolása folyik bennünk. Energiaterünk feltöltődött azokkal a Fényekkel, melyek utat mutatnak Magasabb aspektusaink felé. Kezdjük el ezekhez használni és tudatosan Önmagunkr/b/a figyelni.



Október 8. – A második hét kezdetén kristálykódok érkeznek hozzánk, melyek a Fény DNS információihoz kapcsolódva beindítják a tudatosodási és átalakulási folyamat újabb lépcsőjét…



Október 10. – A szellemi tudat integrálása a Földi tudatosság csatornáiba. Erőkiegyenlítés és belső harmóniánk megtalálása. Ez a nap hatalmas erejű Fényrezgéssel itatja át a teret.Elkezdődik az Istenember Tudat-szintű Energia-aktiválás! Olyan dimenziókapuk nyílnak az Energiafény burkokon keresztül, melyek aktiválják a Föld-mag Kristályszív Tudatosságát. Ez azt jelenti, hogy az Új Föld-minőség elkezdi áthatni, átrezegni Földanya Szívközpontjából kiindulva a Föld fizikai terét, hogy így összekapcsolódhasson az Istenember-i Egy-Kristályszív minőséggel! Ez az energia átrezegteti a Föld aurarétegeit, átáramlik a Föld csakrarendszerein, és egyesül az Egy-Szív Minőségben, az ÚJ Föld energetikai Központjában. (Az Új Föld Energiaképe már megvalósult a magasabb létsíkokon, dimenziókban, de csak a beleemelkedéssel egyesül és válik azzá, aminek az elrendelés szerint lennie kell.) Ez a minőség (Egy-Szív) az Istenember ismérve – minden létező Isteni Szívrezgése. A nap számkódja szerint: 10:10=1:1 – Egy Szív – Egy Lét= Isten-i Minőség.



Október 12. – A Harmónia Fényei érkeznek hozzánk, hogy az áthangolódásokat kiegyenlítő energiájukkal megélhetővé tegyék. A kristálykódok beépüléséhez a bennünk élő hármas egységnek: akarat-érzelem-gondolat harmóniában kell rezegnie. A Harmónia erői arra ösztökélnek minket, hogy ereszkedjünk le szívünkön át belső terünkbe a lélek mélyére, hol minden maga a Csend. Ismerjük fel mindennek az Egységben való létezését és központunk felfedezésével helyezkedjünk abba bele, hogy a harmónia szellemi szinteken keresztül minden részünket, fénytestünket átjárja.

Ez többszöri gyakorlást és kitartó munkát igényel, de megéri. Olyan dolgok tárulhatnak elénk mire megértünk és miket megérthetünk. Akármi is legyen az itt az ideje felismerni és tanulni belőle. Értékeljük önmagunkat! Legyünk hálásak a Létezés lehetőségéért és keressük meg isteni gyökerünket önmagunkban. Békéljünk meg azzal, akik vagyunk és fogadjuk el magunkat szeretettel.



Október 14. – A második hét végén megszólít bennünket Felettes Énünk. Tudatja velünk félreérthetetlenül, merre tartunk, kik vagyunk és miért. A hét utolsó napját szenteljük ennek a lélekpárbeszédnek a meghallgatására, és aki teheti, legyen egyedül, önmagában, a csöndben. Ne az agyunkat járassuk, hanem a szívünket hallgassuk. A szívünk mélyén hozzánk szóló csendet.

Legyen ez az elmélkedés időszaka, hogy a későbbiekben érkező energiák már egy tudatos emberrel vehessék fel a kapcsolatot.



Október 15. – A harmadik hét kezdetén az újhold-energiák testi és lelki megújulás fényeivel segítenek belépni bennünket valami feltárulóban lévőbe... Képességeink, rejtett tudásunk kibontakoztatására van lehetőségünk. Mindannyian rendelkezünk azokkal a képességekkel, melyek segítenek egyéni és kollektív utunkon. Ezek a képességek olyan energiacsatornák, melyek az adott információhoz és erőhöz juttatnak bennünket, hogy tudatosan használva azokat, tegyünk önmagunkért. Úgy tekinthetjük őket mint csatlakozók az adott képesség-energiákhoz. Ezzel a kapcsolattal aktiváljuk azokat az erőtereket, melyeket magunkba hívva használhatjuk az adott erőt. Minden képesség belénk kódolt, de adott életünkben azok szabadulnak fel, melyek segítenek feladatainkban. Aki folyamatosan felismeri és fejleszti önmagát, az képes észrevenni ezeket az energiákat magában és tudatos felismeréssel előhívhatja azokat. Újhold felszabadító energiái segítik azoknak a képességeknek az ébredését, melyekre már megértünk.



Október 19. – A hit energiájának napja, így a mai nap aktuális kérdése lehet: Van-e hitünk önmagunkban, és Önmagunkon át Istenben, a Gondviselésben? Képességeinket úgy használhatjuk igazán, ha elhisszük, minket szolgálnak feladataink végrehajtásában. De csak az a képességünk áll szolgálatunkba, melyet előhívtunk feladatunk felismerése és elfogadása kapcsán. Amit megértünk és elfogadunk, annak megoldásához mindig kapunk segítséget. Ma a hit energiái hatják át terünket. Angyali hírvivők érkeznek és a Mennyei Atya dicsőségét hirdetik. Ha képesek vagyunk az isteni dicsőségben önmagunkat meglátni, és hittel Őt elfogadni, olyan kapukat nyithatunk meg önmagunkban, melyek felszabadítják rejtett erőinket. Ezek az energiák finom Fénypermetként terítenek be minket és átrezgik minden sejtünket. Kérjük ma Atyánktól hitünk megerősítését és megtisztulását!



Október 21. – A mai napon, a harmadik hét lezárásaképpen, sejtjeink fénymagjában aktiválódik a testi átalakulás újabb programja. Olyan érzetek lehetnek bennünk, mintha belülről valami finom bizsergető, csiklandozó energia áramlana. Bizonyos területeken kicsit szurkáló, húzó érzések is előfordulhatnak. Minden sejt tartalmazza azokat a sorskódokat, melyek a finomanyagi test átalakulásának fázisait vezérlik. A most felnyíló energia-programok az idegi-, és a hormonális szabályozó rendszer átalakítását végzik. Időleges túlérzékenységben nyilvánulhatnak meg ezek a tünetek, és a fej egyes területein belső melegség érzés és lüktetés lehetséges. Ez eltart egy darabig… türelem.



Október 22. – Az újabb héten az Ősök energiáinak beáradása segít bennünket az Egység-tudat felismerésében. Múlt és jelen időtereinek összekapcsolódása. Őseink tudása és ősiségünk szent energiái segítenek minket mind egyéni, mind nemzet szinten, hogy Önmagunkban felfedezzük azokat a belső értékeket, amiért az adott Nemzet fiai és leányai vagyunk. Olyan ősi tudást hordozunk mint Isten Szeretetének Magjai, ami a Föld és az emberiség fejlődésében jelentőségteljes és nélkülözhetetlen. Ez most is így VAN! Ezek a tudások mindenkiben ott vannak valamilyen szinten, de belénk teremtésünktől fogva kódoltan bennünk van. Egy-egy ilyen kód a Hitünk, a Nyelvünk és a Szeretetünk. Ha megengedjük magunknak, hogy ÉLŐ-vé válhasson bennünk Bölcsességünk, Magunkon át összekapcsolhatjuk az emberit és az istenit, felnyílnak az ősi tudás kapui. Az Örök-ség esszenciája így megérint bennünket és szívünkön át mindenkit e Földön. Legyünk büszkék, és hordozzuk alázattal a feladatot, melyet Istenünk reánk bízott. Krisztusi – Kristály kódok aktiválódnak bennünk, amennyiben magyarságtudatunkhoz képesek vagyunk kapcsolódni.

Ebben segítenek magyarságunk mantrái, a táltos-énekek. Hallgasd vagy énekeld őket és figyeld, milyen terek nyílnak meg benned!




Biztos sokan ismeritek a hitvallást: A magyar nem hisz, hanem tud, nem imád, hanem tisztel, nem valami ellen, hanem céljai megvalósításáért küzd, és nem őseit követi, hanem azt követi, amit az ősei is követtek.

Teremts összeköttetést meditációban lelkeden át Őseid hangjával és engedd, hogy tanítsanak…



Október 25. – Mesteri energiák érkeznek földi terünkbe a felsőbb dimenziók közvetítésével. Elindul az öntudati hangolás és az átalakítás. Ennek célja, hogy el tudjuk fogadni magunkban mesteri Lényünket. Ennek akadálya sokszor a sejtek tudatában eltárolt tapasztalati emlékek és a kollektív hitrendszer blokkjai. Ezeket a sejtemlékeket próbálja feloldani és kiemelni belőlünk ez a mesteri Fény. Testünk kicsit furcsán viselkedhet, mert ezek az energiafény-cseppek beborítják és átsugározzák, ezzel készítve fel minket az összekapcsolódásra. Mintha egy fénybőr réteg lenne rajtunk, olyan érzés foghat el… Saját személyes mesterünk egész idő alatt mellettünk áll és segít nekünk az integrálásban. Bátran kérjük őt, hogy működjön együtt velünk, tegyük fel neki kérdéseinket és fontoljuk meg a válaszokat.



Október 28. – A negyedik hét vasárnapján egyfajta kegyelmi erő és áldás részeseivé válunk. Tudatosságunk Felsőbb Énünk által beavat bennünket lényünk misztériumába, Fényember mivoltunk bizonyos titkaiba. Létezés-tengelyünk beállítása megkezdődik. Ez egy olyan Fény-egyenes, mely a Teremtő-Forrás központjából indul és rajta „felfűzve” árad le (siklik) létezésünk. Ha elveszítjük tengelyünket, kibillenünk az egyensúlyból, „félresiklunk” (milyen csodálatos ez a magyar nyelv) és nem találjuk a helyünket ott, ahol vagyunk. Erre a tengelyre kerülünk most vissza, amennyiben elhagytuk. Visszarendeződik a teremtésben elfoglalt helyünk és beállítják, természetesen Felsőbb Énünk közreműködésével, tengelyünk forgásirányát és sebességét. A beállítást olyan mesteri tudással rendelkező Fénysegítők végzik, kik részt vesznek a folyamatosan zajló teremtési fázisok összehangolásában és közvetlenül a Forrás Isteni minőségével dolgoznak. Így életünk ritmusa is rendeződik. Legyünk együttműködők és nyissuk meg magunkat a Fénynek.



Október 29. – A hónap levezető energiáit telehold rezgései támogatják, melyek felerősödve állnak újra mellénk, energiatér aktiválás kezdődik a holderők segítségével. Azokat a lélekmintákat szabadítják az érkező energiák fel, melyeket elfedtünk és fátyol mögé takartunk. A Hold energiái megmozgatják vízháztartásunkat, ezáltal tisztítva meg bennünket sejtszinten a nem kívánatos lerakódott sejtemlékektől. Újabb lehetőség a felismerésre és elengedésre. Legyünk őszinték magunkhoz, hogy mindent felfedhessünk.



Október 31. – A hónap utolsó napján mindenki egy csodálatos és személyes ajándékot kap Felsőbb Énjétől személyes mesterén keresztül. Ez egy útmutatás, ami akár jelben, egy útmutató mondatban vagy érzésben jelentkezik, de kaphatunk személyes tárgyakat is éteri szinten, mi jelképként szolgál feladatainkhoz. Ez egyfajta Fény-mandala, mely tartalmazza azokat az energia-kulcsokat, melyek képességeink előhozatalában segítenek. Becsüljünk meg mindent Önmagunkon keresztül!

Csodás Egységbe hangolódást mindenkinek! Isten Áldása és Kegyelme, Jézus Szeretete vezessen bennünket az EGYségbe!





Áldással: Pusztai Orsolya

2012. szeptember vége

Kristálycsakra





Dimenzió-csakra érzékelő gyakorlat


Figyeld meg a légzésedet, és ezáltal a testedben az energia ki- és beáramlását. Figyeld meg a levegő áramlásának mélységét és a ritmusát. Ha tudatosan követni tudod az útját, akkor a levegővételt irányítsd úgy, hogy a gyökércsakrán keresztül (mintha a földből tennéd) szívd be, és átvezetve a testeden a koronacsakrán keresztül az égbe fújd ki a levegőt. Most lélegezz be a koronacsakrádon fényt, áramoltasd le gyökércsakrádig és töltsd fel vele. Addig lélegezz így felváltva, míg érzed, hogy teljesen megtisztul, könnyed és jó érzés. Most szívd be a levegőt szakrális csakrádon elöl és hátul is, és ugyanúgy, mint az előbb vezesd át testeden koronacsakrádig és lélegezd ott ki. Majd lélegezz be fényt a koronacsakrádon és küldd le azt szakrális csakrádba és lélegezz ki rajta keresztül minden oldalán. Tedd meg ezt minden testi főcsakrád esetén. Hasi, szív, torok, homlok csakráidnál is. Lélegezd át koronacsakrádat is fénnyel.


Most fordítsd egymás felé a két tenyeredet. Figyelj a közöttük létrejövő vonzásra illetve taszításra. Most kérj Isteni Fényenergiát a kezeidbe, sűrítsd össze az energiát bennük egy Fénygömbbé, és figyeld meg, mit érzékelsz. Melegséget és vibrálást tapasztalhatsz, és láthatod is lelki szemeddel a Fénygömböt kezeidben.

Most ezt a Fénygömböt indítsd el gyökércsakrádon át felfelé csakráidon keresztül, és miközben áthalad rajtuk a Fény, érzékeld csakráidat és figyeld meg őket, hol találhatók a testedben és milyen érzés, mikor áthalad rajtuk a gömb. Ne siess, hagyj elég időt, hogy érzékelhess mindent. Mikor elértél koronacsakrádig ne állj meg, hanem emeld tovább akarati erőddel a gömböt dimenziócsakráid felé. Figyeld meg, ahogyan eléri 8. csakrádat a fejed felett és áthalad rajta. Figyelj az érzésre és határozd meg, ez a csakrád milyen távolságra van az előzőtől, mekkora és ha látod, azt is milyen színű. Ha érzed az energiát vibrálni benne és megérzed a „súlyát” is ennek a csakrádnak, akkor küldd feljebb, tovább a Fénygömböt és vezesd át 9., 10., 11., és 12 csakrádon is. Ha mindegyiket megérezted, felismerted, érzékelted a távolságukat és erejüket, tekintsd őket most már tudatosan is részeidnek, és a Fénygömböt küldd fel, vissza az isteni Fénybe.

Most dimenziócsakráid rezgését szívd magadba, koronacsakrádon keresztül küldd le szívcsakrádba, és áraszd ki onnan aurádra, hogy harmonizálja energiáidat.

Ha harmóniában érzed magad rezgéseidben, fejezd be a gyakorlatot.

Néhány alkalommal ismételd ezt meg, hogy az érzékelésed minél pontosabbá váljon.



Szeretettel


Orsi





Kapcsolódó bejegyzések



2012. szeptember 23., vasárnap

Fehér Tükör Hullámvarázs






„Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”




Ma elkezdünk egy új 13 napos ciklust, melyben elsősorban az fog visszatükröződni, amit az előzőben nem sikerült befejeznünk, illetve megoldanunk. Így, ha tegnap nem tettük volna meg, akkor ma mindenképpen érdemes a Kígyó hullám időszakát visszanéznünk. Gondoljuk át alaposan az ott történteket, főként azt, amit nem tudtunk megoldani, ami nehézséget, problémát jelentett. Egy új aspektusból, de ismét számíthatunk majd a megjelenésükre. (Keresztesi Mária)

A tükör napokon saját magunk tükörképei tükröződnek vissza környezetünkből. Amit ilyenkor látunk, az gyakran olyan belső tulajdonságaink és jellemzőink, melyektől szívesen megszabadulnánk. Használjuk ki ezt az időszakot arra, hogy információkat gyűjtünk önmagunkról, hibáinkról, le nem zárt ügyeinkről, hiányosságainkról. A tükör az élet végtelenségét is jelképezi. Ha két tükröt egymással szembe állítunk, akkor látjuk, hogy a kép véletlenszerűen megsokszorozódik, valóságos alagutat képezve az időn keresztül.

Etznab egyszerűen csak visszatükröz, legyen az szépség, igazság, vagy illúzió. Itt megláthatod magadról az igazságot. Vizsgáld meg és használd fel azt, amit a tükörben látsz. Szánj egy pillanatot arra, hogy meglásd, milyen vagy most, árnyékaiddal együtt, minden illúziótól megszabadulva.

Etznab jelképezheti a csapdát a tükrök termében, vagy a kulcsot, ami a tükröket ablakokká változtathatja, melyek segítenek a fejlődésben.

Egyszerűen csak figyelj önmagadra és környezetedre. Mit üzen?

Etznab az igazság és a valóság. A megtisztulás lehetőségét hordozza magában.


A maják számára Etznab a fenőkő, mely megélesíti kardodat.

A kard legnagyobb ajándéka a megbocsátás. Bocsáss meg önmagadnak, bocsáss meg másoknak. A megbocsátás, megtisztulás. Ne ragaszkodj a múlt berögzült hibáihoz. Engedd el, lépd át korlátaid.

Hatalmas és mélységes szabadság emelkedik ki a megbocsátásból!

Itt az idő!



By Maja Orákulum
majanaptar.csillagmag.hu

2012. szeptember 19., szerda

Felkészülés a Napéjegyenlőség energiakapujára






a Tizenkettek Tanácsa Selacia-n keresztül




Felkészülve az olyan energiakapura, amely a szeptemberi Napéjegyenlőségkor nyitódik meg, a legkevésbé szól arról, hogy mit is szükséges ekkor tennetek ez idő alatt, hanem inkább arról szól, hogy mindezt hogyan éljétek meg, hogyan éljétek át. 

A legelőnyösebb lehet számotokra az, ha találtok magatoknak egy csendes, nyugodt helyet, ahol semmi és senki ne zavarhat bennetek, mert a csend megnyugtatja az elméteket, és elég időt ad így számotokra arra, hogy meghallhassátok a belső hangotokat arról, hogy mit is kell tudnotok ebben a helyzetben. Így kapcsolódjatok össze a szívetekkel, ürítsétek ki az elmétekben fészkelő gondolataitokat és csak nyugodtan, egyszerűen lélegezzetek közben.

Amikor már eléggé elcsendesedtetek és elengedtétek a gondolataitokat a napi teendőitekkel kapcsolatosan, már meghallhatjátok a belső bölcsességetek útmutatásait és e csendességben teljesen képesek lesztek még jobban meghallani mindezeket.

Van egy hely mélyen a lényetekben, bennetek, amely emlékszik arra, hogy miért jöttek a Földre és miért is ebben az idők pillanataiba és ezek olyan értékesek és fontosak a lelketeknek. Azt szeretnénk most, hogy a saját bölcsességetek szerint haladjatok most, amint felkészültök a Napéjegyenlőség új energiáinak küszöbének átlépésére.

Hívjátok meg belső bölcsességeteket, hogy lépjen tudatosan a tudatosságotokba hogy megszakítsa, keresztezze a jelenlegi energiáitokat és elvezessen bennetek a szándékaitok szerinti utatok következő szakaszárra. Kérjétek ezt egy multidimenziós látásmód szerint.

A Szellem egy szélesebb látkép szerint fogja segíteni, beállítani a gondolkodásotokat és az érzelmi egyensúlyba kerüléseteket, így megtehetitek azt, hogy megújítjátok a magatokról eddig alkotott képet. Választhattok, de még mindig nem eléggé álmodjátok meg a nagyságotokat, és számításaitokon kívül helyeztétek a fejlődésetekben a mai napig a saját nagyságotokat. Miután egy torzképet birtokoltatok eddig a saját fejlődésetekről így érthető az, hogy kéz a kézben haladtatok és kételkedtetek abban, hogy ez a világ egyre gyorsabban egy szeretet-teljesebbre helyre költözik. Bár ez csak kevés emberre jellemző gondolkodás manapság, de nem nektek kell ezt a gondolkodást megváltoztatni.

A Napéjegyenlőség egyike a 2012. horizontján felkelő három fő energiakapunak. A másik két átjárót a 11/11 és a 12/21-es Napforduló rejti magában. Mindhárom kapu felajánlja nektek és az emberiségnek a Felemelkedés lehetőségét, egy magasabb szellemi állapotban. Mindegyik kapunyitás során lehetőségetek lesz egy sokkal elmélyültebb önismeretre és felfedezhettek még többet arról, hogy mi az utatok igazsága, és összekapcsolódhattok az energiákkal és azokkal az emberekkel, akik a sorsotok természetes résztvevőit képezik.

A Napéjegyenlőség energiakapujának megnyílására való felkészülésben három kérdést tehettek fel most. Tegyétek fel őszintén, nyíltan, napirendi pont nélkül, nem egy megszokott módon várva a választ. A válaszok a maguk idejében érkeznek meg majd, amint csendben vagytok, csendben ültök, vagy álomállapot során, és az is lehet, hogy napokkal később. A legfontosabb dolog a kérdésfeltevésben az, hogy engedjétek meg azt, hogy a Szellem utat mutasson, hogy mit kell tudnotok most. Hallgassatok arra a válaszra, amely először érkezik, amit először hallotok meg.



A kérdések:

1, Melyik az életemben az a terület, ahol most egyensúlyra van szükségem?

2, Mit tehetnék, vagy mit kellene elkerülnöm annak érdekében, hogy megemelkedjen a rezgésem?

3, Mi az a legfontosabb dolog, amitől meg kell szabadulnom, mielőtt továbbléphetnék?

Ezekkel az egyszerű kérdésfelvetésekkel, olyan jelzéseket helyzetek el, hogy energetikai támogatást érkezhet meg a Szellemtől, amely segít felkészíteni bennetek arra, hogy teljes mértékben, jótékonyan kihasználhassátok a Napéjegyenlőség energiai átjáróját.

Folytassátok isteni természetetek felfedezésének útját, körülölelünk bennetek szeretetünkkel és áldásainkkal!



Mi Vagyunk a Tizenkettek Tanácsa



Prepare for the Equinox Energy Gateway

Selacia a message from The Council of 12 channeled by Selacia Saturday, 8 September, 2012


Copyright 2012 by Selacia, Channel for The Council of 12 * All Rights Reserved * www.Selacia.com

közreadja: www.foldicsillagok.hu


Kapcsolódó bejegyzés


Pusztai Orsi szeptemberi üzenetéből:


Szeptember 22. – Őszi napéjegyenlőség erői kezdik áthatni a teret. A Karmikus minták kiegyenlítődése és az új állapotok rögzítése… Ezen a napon test-lélek-szellem energiák harmóniarezgései is kiegyenlítődnek, valamint a múlt, jelen és jövő is összekapcsolódik bennünk az Örökkévaló Fényben!


Az őszi napéjegyenlőség napjához és az azt követő időszakhoz az elmúlás, búcsúzás és a számadás köthető. A bölcsek hagyatéka szerint ezen időszak volt, amikor megemlékeztek őseikről-hőseikről. A fény, a Nap erejének, tüzének csökkenése elérte az egyensúly állapotát: a nappal és az éjszaka egyforma hosszú. E naptól a sötétség erői nyilvánulnak meg jobban, a külvilági tűz fogyásával a belső, befelé forduló, tűz nyer teret. Őseink táltosai a régi hitben élve kis kenyereket (pogácsákat) osztottak, elsősorban a szegények között. Érdemes nekünk is adakozónak lenni, mert a szívből, szeretetből és önzetlenül tett adomány százszorosan térül meg.




Szeptember 23. – A harmadik hét vasárnapján a Napéjegyenlőség kapuját átlépve, de még mindig hatásaiban tartózkodva az Egység energiái segítenek harmóniába kerülnünk Önmagunkkal. A Szentlélek istenanyai erők és a jézusi felszabadító Fények összekapcsolódásában, az atyai áldás fényeibe emelik és megtisztítják szellemi terünket. Felszabadulnak az Ős-Mag rezgések, melyek lelkünkön keresztül szívünkön át ébresztik bennünk a felelősségtudatot. Az Új Rend értékeinek felismerését, és Önvalónk szerepét és fontosságát hivatottak feltárni bennünk ezek a rezgések. Engedjük meg, hogy belső értékeink felszínre jöhessenek és vizsgáljuk felül magunkról és világunkról alkotott elképzeléseinket.

2012. szeptember 18., kedd

Az előfutár






A saját előfutárod vagy, s a tornyok, amelyeket építesz, nem egyebek, mint önnön óriási mivoltod alapjai. S ez a mivoltod sem lesz más, mint alap.

Én a saját előfutárom vagyok, mert a hosszú árnyék, ami napkeltekor előttem nyújtózik, délben már a lábam alatt sötétlik. Egy újabb napkelte újabb árnyékot vet elém, ami délre megint csak összezsugorodik. 

Mindig is a saját előfutáraink voltunk, s mindig is azok maradunk. Minden, amit összegyűjtöttünk, amit össze fogunk gyűjteni, nem más, mint a magvak a még fel nem szántott mezők számára. Mi vagyunk a mezők, mi vagyunk a szántást végzők, mi vagyunk az aratók is, meg az is, amit betakarítanak. 

Amikor még kósza vágy voltál a ködben, én is ott voltam, kósza vágy képében mutatkoztam. Azután kerestük egymást, és tettvágyunkból álmok születtek. Számtalan álom, felmérhetetlenül nagy álmok.

Amikor néma szó voltál az élet remegő ajkán, én is ott voltam, egy másik néma szó képében. Azután az élet kimondott minket, s megteremtődtünk; éveink a tegnap emlékeitől, a holnap utáni vágytól lüktettek, mert tegnap a halál legyőzetett, holnap új születés következhet.

Min Isten kezében vagyunk. Te vagy a Nap az  Ő jobbján, én vagyok a Föld az Ő balján. Mégsem vagy több, ragyogóm, mint én, akire ragyoghatsz,

Mi ketten, a Nap és a Föld, mi ketten nem vagyunk egyebek, mint egy nagyobb Nap és egy nagyobb Föld kezdeményei. S mindig is mi leszünk a kezdet. 

A saját előfutárod vagy, idegen, aki elhalad a kertem kapuja előtt.

Én is saját előfutárom vagyok. bár a saját fáim árnyékában ülök, és látszólag nem mozdulok. 

Kahil Gibran 

2012. szeptember 17., hétfő

Álom








Én vagyok, akit megálmodott az Ég.

Önmagam szeretetével indultam.

Emlékezem.

Vagyok, Aki Vagyok.



2012. szeptember 13., csütörtök

KRYON/DAVID BROWN: Az elmétek megújítása harmadik dimenziósból harmadik és felessé





Üdvözlet drága Emberek, Kryon vagyok a mágneses szolgálattól!


Csodálatos veletek együtt lenni ezen az éjszakán, mindannyiótókkal, ez egy gyönyörű éjszaka, hatalmas szeretet és hatalmas változás van a levegőben. Várakozásotoknak megfelelően az energiák felerősödnek, ahogy továbbhaladtok ezen évetek felé. Az új energiák érkezőben vannak, és amikor az új energiák megérkeznek, akkor számíthattok arra, hogy sok-sok negatívitást engedhettek el, haladásotok mentén.


Igen Kedveseim, az Új Világ most érkezik meg és a Naprendszertől támogatást, segítséget kaptok ezért, és mi is ezért vagyunk itt egyre nagyobb és nagyobb számban veletek. A Spirituális Világ, mérhetetlen számban és képviseletben van itt, mint bármikor is valaha. Ahogy ezek az idők jönnek, számíthattok arra, hogy fáradtnak érezhetitek magatokat, kisebb enyhébb fájdalom és gyötrődések is előfordulhat, akkor, amikor elengeditek a negatív energiáitokat, negatív érzéseiteket és negatív gondolataitokat. Ti egy utazáson mentek keresztül, ahol az energiátok a negatívból, pozitívba alakulnak át. Végül is minden emberi lény át fog esni egy pólusváltáson, ami után abbahagyhatjátok a negativitással való teremtést és a pozitív energiákkal kezdtek el teremteni.



Sokan közületek, akik már éveken keresztül átdolgozták magukat ezeken, azoknak most eljön az Új Nap Hajnala. Kezdetben 144.000 ember fog felemelkedni az új energia szintjére, és azt követő két éven belül, és azon túl, tízszeresre és százszorosára fog emelkedni a számuk azoknak, akik átkerülnek majd ezekbe az energiákba. Egy másik világ érkezik Kedveseim, itt az ideje, hogy izgalommal legyetek ez iránt. Az Új Világot, szeretetteljes és tudatos férfiak és nők fogják vezetni. Az Új Világ ellentéte lesz a régi világotoknak. A régi világotokat a Sötét Oldal irányította, mégpedig a Világ Királya vagy más néven Darth Vader. Az Új Világot pedig a Szerető Isten vezeti és ennek a Szerető Istennek a törvényei és szabályai szerint, és ekkor ez a világ tele lesz fénnyel és szeretettel, és a világotokat és bennetek teljesen feltölt majd szeretettel, fénnyel és örömben, szeretettel, szenvedéllyel telten fogjátok magatokat érezni és élni az életeket.


Így csak engedjétek meg azt, hogy jól- érezzétek magatokat, és pihenjetek sokat, nem csak ma, ezen az estén, hanem az életutatok egésze alatt. Legtöbbetekkel azt hitették el, arra csábultak el, hogy az anyagi világ a fontos, de a legfontosabb világ mindenek előtt, a belső világ, hogy még több időt töltsetek, és még több energiát tegyetek a belső világotokba. Minél több időt és több energiát raktok, tesztek bele a belső világotokba, annál hamarabb kerül minden, pontosan a helyére az anyagi világba a kívánt módokon, mert nem lehet ezeket a dolgokat erővel kikényszeríteni, vagy azzal megváltoztatni. Ha például, egy Rubik kockaként látnátok magatokat, akkor azt vehetnétek észre, hogy amikor az öt oldala teljesen készen van kirakva, de ahhoz hogy a 6. is teljesen kész legyen, vissza kell vonni az eddigi tervezetet annak érdekében, hogy a 6. is teljes és egész legyen. És ez történik bennetek, és ez történik a bennetek lévő energiáitokkal, újra meg újra.


Azt mondjuk most nektek, úgy próbáljátok használni az energiáitokat, hogy az befelé áradjon azért, hogy feloldja a belső világotokat. A belső világotokat írjátok újra, ahogy egy DVD-t, hogy az megtervezze belül az anyagi világotokat, életetek álmainak üzeneteivel. Ezt nem vagytok képesek megtenni, ha csak az anyagi világban folyamatosan a küzdelmeitekkel vagytok. Ami az anyagvilágban levésetekhez kell, megtennetek az csupán a túlélésről szól, minden elvárás nélkül. Csak engedjétek meg, hogy a belső világotokat átformálja és átalakítsa azt. Meg fogtok lepődni azon, ami történni fog, és így a bőség végül ömleni fog felétek.

Rengeteg szeretet áramlik most az Szellemi/Lelki világból mindenkihez, erre a bolygóra, és mindegyikőtök létezését támogató energia ez, és szeretve van általa mindenki, de ennek az elfogadására néhány ember egyszerűen képtelen. Rengeteg belső munkátokkal és meditációkat megtéve, lehetővé teszi számotokra azt, hogy a szeretet mindenen áthatóan áradjon bennetek. Szánjatok rá időt, és könnyedén tegyétek és így kezdenek el a dolgaitok a helyükre kerülni. Drága Emberek, annyiszor elmondtuk nektek, hogy az Új Világ már itt van a sarkon, és könnyedén elérhető, míg másoknak nagyon is nehéz az, de hagyjátok el az anyagi világgal kapcsolatos elvárásaitokat, és tapasztalataitokat engedjétek el, mert így sokkal egyszerűbb dolog lesz.


Így még egyszer ezen az éjszakán Kapoli kertjében vagyunk, és ezt a következtetést segítik a fák és a kert szellemei és a két patak szelleme, amely egyesül a kert végében. Csak engedjétek meg ezeknek az energiáknak, hogy támogassanak bennetek, és vigyétek ezt az energiát magatokba, mélyre és még mélyebbre, megengedve azt, hogy gyógyulásotok megtörténhessen, mert hamar, nagyon hamar, hamarosan ezután egészek és teljesek lesztek, ahogy a bőség ömleni fog rátok, annál nagyon gyorsabban egy szeretettel teljesebb világot fogtok megteremteni. Csak engedjétek meg azt, hogy a szeretet áradjon, szívetekből mások szívébe és eggyé válva összekapcsolódhassatok egymással. Ahol ellenállás van ezzel kapcsolatban, ahol elfoglalt bennetek az ellenállásátok, azt adjátok át a kezetekben Kryonnak, aki itt van és készen áll egésszé és teljessé tenni titeket, hogy létrehozhassátok azt az életet, amelyről annyit, de annyit álmodoztatok.

Mint ahogy mindig az ilyen közvetítéseknél szokott lenni, úgy most is el fogunk vinni bennetek a 2012. december 21-i nap energiáihoz. Csak engedjétek meg ezeknek az energiáknak, hogy emelkedve, még magasabban jöjjenek belülre, és a Földanya szintén támogatja ezt a folyamatot. Csak engedjétek meg azt, hogy a szeretet áradjon, engedjétek meg az energiáitoknak, hogy magasabban és még magasabbra menjenek. Drága Emberek! A Szellemi Vezetőitek, nagyon, nagyon közel vannak hozzátok, és azért vannak itt, hogy támogassanak bennetek. Szeretettel és gondoskodással vannak értetek. Csak engedjétek meg azt, hogy a szeretete áradjon oda, ahová szükséges áramlania. A Szeretet oda áramlik, ahol arra szükség van, ugyanúgy, mint a hegyi patak, melyek mindig az Óceánban kötnek ki, végződnek. Így a Szeretet végül megnyilvánítja a sötét helyeket. Csak engedjétek meg a Szeretetnek, hogy megvilágosítsa a sötétséget és hagyjátok ezt az érzést jönni, aztán engedjétek menni, csak csepegtessétek mélyebbre és még mélyebbre a testetekben.


Mi (Kryon) ugyanebbe a helyzetbe egy felemelkedett állapotba hozzuk a Földanya energiáit, így a Földanya is segíteni fog bennetek, a felemelkedésben, hogy egy új tudatossági szintre léphessetek. Egy Új Világ érkezik meg most és a Krisztusi Tudatosság fog ott bennetek üdvözölni. Ezekben az utolsó napokban az Antikrisztus egyre dühösebb és mohó lesz, még erősebben, mint bármikor a múltban, és megmutatja, felfedi magát, de ekkor, ebben a megnyilvánulásában meg lesz fosztva az erejétől. Kedveseim, nincs miért aggódnotok, tudjuk, hogy sok minden van, ami izgatottságra adhat okot, mert az új energia a testeteket szabaddá és fénnyel telivé teszi, tölti fel. A fájdalom és a gyötrődések eltűnnek majd, és sokkal szabadabbnak fogjátok magatokat érezni, és érezni fogjátok az összekapcsolódást az Univerzummal. Érezni fogjátok a Napot, a Holdat és a csillagokat és érezni fogjátok a harmóniájukat. A Harmónia tanítva fog áramlani rajtatok keresztül, hogy belül is harmóniába kerüljetek, és ugyanazt a harmóniát teremtsétek meg a külső anyagi világotokban is.

Tudjuk azt is, hogy most nagyon érzékenyek vagytok és sok mindenetek fájdalommal jár együtt, de fogadjátok el, és azt is hogy ez csakis bennetek van így. Ne vesszetek össze a társaitokkal, vagy ne távolodjatok el azoktól az emberektől, akiket rossznak tartatok, és ne tartózkodjatok tőlük. Találjátok meg, mi megy végbe bennetek, és hogyan válaszoltok ezekre. Vigyetek szeretet a sötét helyekre, és úgy kezeljetek mindenkit ott, mintha a családjaitok tagjai lennének. Amilyen minden egyes személy a belső világotokban, olyan lesz a külsőben is. Az egyetlen különbség csak annyi, hogy meglehet az, hogy az őseitek már nem léteznek az anyagi világban, de az energiáik élnek bennetek. Így kezeljétek minden egyes ősötöket, mint ahogy minden egyes személynek, mindegyiknek teljességbe és egységbe jutását megadjátok. Csak engedjétek meg a szeretet áradását, együttműködve az aspektusaitokkal, melyekben most a férfi energiák a legfontosabbak. Ez nem azt jelenti, hogy a háttérbe lesznek szorítva a női energiák, mert bizonyos szemszögből, mind a férfiak és mind a nők rendelkeznek férfias energiákkal. De mi most az olyan ideális kapcsolattal vagyunk tekintettel itt, ahol a férfiak és a nők teljesek és egészek, ahogy a Nap fenntartja a Holdat, úgy apáitok az édesanyátokat is.

Egy Új Világ van érkezőben kedveseim és nagyon hamar a családi kapcsolataitok is az Isteni Rend szerint fognak működni. És ezek a családok több és még több szeretetet fognak tartalmazni és mind szeretet teljes lesz. Csak tudjátok azt, hogy a szeretet mindig az Isteni Szeretetből áramlik és ez egy csodálatos dolog és ez választ ad minden gondotokra. Csak engedjétek meg ennek a teremnek az energiájának, hogy magasabbra és még magasabbra kerüljön, csak hagyjátok ezeket az érzéseket jönni és engedjétek, hogy elmenjenek, és csak tudjátok azt, hogy forrón, nagyon forrón szeretve vagytok. Csak engedjétek meg azt, hogy a szeretet folyamatosan áradjon, legyetek a szívetekben, és érezzétek azt, hogy a szívetek úgy érezzen, hogy most 2012. december 21. energiáinak a 90%-ban legyetek. Azért kaptátok ezeket az energiákat használatra, hogy megéljétek őket, és hogy a dolgaitokat kicsit másképp tegyétek már. Csak engedjétek az energiáitokat még magasabbra és még magasabbra kerülni, olyan magasra, mint valaha azelőtt voltatok. Csak engedjétek meg ennek a teremnek az energiájának magasabbra még magasabbra, kerüljön és tegyétek lehetővé a saját energiáitokat magasabbra és még magasabbra kerülni és engedjétek meg, hogy a szeretet áradjon, és csak érezzétek a Naprendszert, és érezzétek a Naprendszerrel való összekapcsolódást, és érezzétek a bolygók harmóniáját, a Napot, a Holdat, a Földet és a csillagokat. És csak engedjétek meg a szeretetet magasabbra és még magasabbra kerülni, és engedjétek az energiáitokat magasabbra és még magasabbra kerülni, váljatok olyanná, mint a szivacs és szívjátok be Kryon energiáit és kóstolgassatok 2012. december energiáiból.

Ha bármi fájdalom vagy gyötrelem van a szervezetetekben, azt adjátok át Kryonnak, mi most 2012. energiáinak 95%-ában, 96%-ába érkeztünk. Csak folytassátok a Naprendszerrel való együttérzéseteket és tartsátok a kapcsolatot a Naprendszerrel, és engedjétek meg, hogy a szeretet folyamatosan áradjon. Mi most a 97-98%-ába azután a 99%-ába kerültünk a 2012. decemberi energiájában, ott vagyunk, és csak figyeljétek meg ezt a világot, figyeljétek meg a testeteket és engedjétek meg a testeteknek, hogy használja ezt az energiát. Csak engedjétek meg a testeteknek, hogy megpihenjen, hogy békességben legyen. Csak érezzétek a Világegyetemet, a Naprendszert, csak érezzétek és lássátok a Naprendszer harmóniáját, és engedjétek meg a harmóniájának energiáját áramlani magatokon keresztül. Vigyétek ezt a harmóniát és békességet a belső világotokba, és csak ismerjétek fel, azt, hogy soha többé nem lesz már úgy, mint azelőtt. Hagyjátok az érzéseket jönni és hagyjátok majd elmenni őket. Hagyjátok, hogy a fejetekben felfrissüljön a 3 dimenziós világ, 3. és fél dimenziós világgá, és engedjétek meg a tudatotoknak ezt az áramlást és aktiváljátok oly módon, hogy működhessenek az új energiában. Csak figyeljétek meg az Új Világot, és figyeljétek meg azt, amint azt a megújítást megkapjátok az elmétekbe, tudván azt, hogy soha többé nem fog már úgy kinézni ez a világ, mint régebben. Kétfajta csodával lesztek feltöltve. A Naprendszer meglepetéseivel és csodájával, valamint azzal a rácsodálkozással, hogy hogyan sikerült eddig életben maradnotok ennyire tudatlan körülmények között a múltban. Csak hagyjátok az érzéseket jönni, és engedjétek azokat menni, tegyétek lehetővé és érezzétek most ezt az aktiválást. Hagyjátok azt, hogy az elmétek és a szívetek is egy másik tudatossági szintre kerüljön. Engedjétek, meg a tetetek sejtjeinek és a DNS-eteknek, hogy aktiválja azt, hogy ezen a pólusváltáson átessetek, a negatív polaritásból a pozitívra. A pozitív létezés a Szeretetben levés, míg a negatív létezést a múlt energiái képviselik, mint a düh, a szomorúság és a fájdalom. És csak engedjétek meg azt, hogy mint egy duális létezőt fogadjátok el magatokat, és engedjétek meg azt is, hogy visszatérjetek az utazásotokból arra a csillagra, ahonnan egykor idejöttetek ebbe a Naprendszerbe, és engedjétek meg azt, hogy találkozhassatok a Szellemi vezetőitekkel és a Spirituális Családotokkal, akik támogatták ezt a tudatosság emelkedéseteket. Csak legyetek együtt a Spirituális Családotokkal, tudván azt, hogy nem vagytok egyedül, és hagyjátok ezt az érzést jönni, aztán engedjétek menni, és csak engedjétek azt, hogy az elméteket megújítsa, és ismerjétek fel azt, hogy minden ok nélkül szeretve vagytok. Csak üljetek ebben az energiában és szívjátok magatokba ezt az energiát. Engedjétek meg a testeteknek és az elméteknek, hogy használatba vegye ezt az energiát, a minden ok nélkül szeretve vagytok érzéséhez. Engedjétek meg a fizikai testeteknek, hogy megpihenhessen ezekben az energiákban.



Járjatok Szerencsével és Isten Áldásával.


Kryon kijelentkezik: Köszönjük Mindannyiótoknak.


Forrás: Kryon/D. Brown

Közreadta: foldicsillagok.hu


Upgrade Your Mind from 3D to 3½D a message from Kryon channeled by David Brown


Wednesday, 16 May, 2012 at San Jose, Costa Rica



The Audio for this channelling is available from:





Kapcsolódó bejegyzések: